Meghasad a világ (prédikáció, Nagypéntek, 2019.04.19.)

textus: A passiótörténet Máté alapján (Mt 21,1-27,61)

Pont tíz éve, 2009-ben, voltam tanulmányi ösztöndíjon Finnországban. Joensuu-ban, az ország közép-keleti részén tanultam egyetemen teológiát. Húsvétra felmentünk az ország északi részébe Ylitornio-ba, ami nem messze van Sarkkörtől, a Tornio folyó partján, a svéd határon. Emlékszem, mikor Nagypénteken (amely akkor április közepére esett) természetesen elmentünk a templomba. Zuhogott a hó. Amúgy is volt vagy egy méteres, de akkor még több leesett. Az udvaron álló kocsit úgy kellett kiásni a hó alól. Házigazdáink – egy olyan családnál töltöttük a húsvétot, ahol az egyik lány Magyarországon tanult, innen volt az ismeretség – szóltak, hogy siessünk, mert sokan lesznek. Ugyanis Finnországban a Nagypéntek, ahogyan ott mondják Pitkäperjantai („pitkeperjántáj”), ami szó szerint „Hosszú pénteket” jelent, sok helyen nagyobb ünnep, mint maga Húsvét napja! És valóban, tényleg sokan voltak a templomban.

De miért gondolják ezt így a finnek? És ami még fontosabb: Mi mit gondolunk, mi mit tartunk a nagypénteki eseményekről? És nem egyszerű manapság odafigyelni a húsvétra, nagypéntekre. A nyuszi ugyanis megpróbálja elvinni az ünnepet, sajnos. Sok helyen a húsvét olyan, mint egy tavaszi karácsony, az ajándékozás ünnepe. Nem az ajándékozással van a gond, az tök jó. És még csak nem is a nyuszival, hanem azzal, hogy elfelejtkezünk arról, hogy a Nagy Ajándékozóra is oda kellene figyelni a csokitojások és sonkák nagy kavargásában!

És, hogy úgy mondjam, a nagypénteki események, amelyeket hallhattunk most az istentiszteleten, nagyon is alkalmasak arra, hogy felkeltsék a figyelmünket, és odairányítsák az Úrra, a Nagy Ajándékozóra. Mert Jézus Krisztusnak a keresztje egy olyan „óriásplakát”, amely mellett nem lehet elmenni csak úgy! Vonzza a tekintetet és minden korban megüti az ingerküszöböt. Sőt! Kiveri a biztosítékot! Miért? Mert mi az már, hogy az Isten Fiát egy emberi ítélőszék ítéli el, majd megkínozza és megöli!? Egy sokak szemében botrány, mások gagyinak tartják, megint mások pedig csupán kulturális terméknek, stb., de valahogyan viszonyulni kell hozzá, mert olyan! Vagy így, vagy úgy. Ahogyan Pál írja: „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak […] az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24)

A kereszt botránya nekünk a megváltást jelenti. A látszólagos vereség és pusztulás a győzelem eszközévé válik. Mennyi rombolást-pusztítást jelző szó van ebben a történetben! Irigység, vád, ítélet, kényszerítés, verés, megfeszítés…, minden amit Jézus szenved el értünk! De nem csak Jézus, hanem mintha az egész világ meghasadna. Azt olvassuk: Déli „Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön.” (Mt 27,45); „a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.” (Mt 27,51b-52). Valami nagyon nagy, valami olyan történt Jézus keresztjén, ami soha nem volt és nem is lesz! A Nagy Ajándékozó saját magát ajándékozta értünk Jézus Krisztusban! Nem csoda hát, ha a föld is megrendült ettől csodától! […]

Ez a nagy szeretet azonban nem maradhat kívül, csupán egy történelmi eseményként, távol tőlünk térben és időben! Ennek bennünk kell valósággá, személyes valósággá válnia! Mert Jézus Krisztus keresztje nem a vég, hanem a kezdet! Azt olvassuk, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, akkor „a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt” (Mt 27,51). A legszentebb helyet takaró, az ajtóként használt, kárpit, függöny kettéhasadt, és nyitottá, nyilvánossá vált a jeruzsálemi templom, az akkori egyedüli templom legszentebb helyisége, a Szentek Szentje, ahova csak a főpap mehetett be évenként egyszer áldozatot bemutatni az Istennek az egész nép bűneiért. Mit üzen ez nekünk? Azt, hogy a kereszt által, Jézusnak a rajta végzett szolgálat által, szabad „bejárásunk” lett, van az Isten színe elé! És ehhez nem kellenek közbenjárók, nincsen hivatali út, nem kell papokon, vagy másokon „átverekedni” magunkat, hanem odamehetünk és az Isten elé és megszólíthatjuk őt, kérhetünk, hálát adhatunk, vagy „csak” vele lehetünk!

A nyuszi hadd hozza az ajándékot. Én is örülök a csokinak, de főleg a sonkának, meg a tojásnak. Azonban emeljük fel a tekintetünket néha az ajándékokról és tányérból és nézzünk fel a nagy Ajándékozó Legnagyobb Ajándékára, a mi Urunk Jézus Krisztusra! Ámen