Egy új földtörténeti kor (prédikáció, Pünkösd hétfő, 2019.06.10.)
textus:
Ézs 44,2-4
„2Ezt
mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki
megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesúrún, akit
kiválasztottam! 3Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a
száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat
sarjadékaidra. 4Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák
mentén a fűzfák.”
Ma
már nem kérdés az, hogy a világban hatalmas változások mennek
végbe. Változások, ami az emberi tevékenység nyomán indultak és
száguldanak. A globális klímaváltozásra gondolok. Nálunk tavaly
(2018-ban) mérték a legmelegebb májust, idén pedig minden idők
egyik leghidegebb májusán vagyunk túl. És amíg nálunk még
május végén sem ártott a fűtés, addig a sarkkörön harminc fok
volt. Az egész telünk és a tavasz eleje aszályos időszak volt,
most pedig az utóbbi két-három hétben hónapokra elegendő
csapadék hullt. Az idősebbek szokták mondani, hogy volt régen is
bolond időjárás, de globális mérésekből már egyértelműen
kimutatható, minden kétséget kizáróan, hogy a katasztrófa nem
közeledik, hanem már berúgta az ajtót.
A
klímaváltozásnak rengeteg (tudományos) oka van, de egy szóban is
össze lehet foglalni: az ember. Nem véletlenül az, hogy sokan már
a ma korszakát nem holocén, hanem (az antroposz – görög
ember szóból) antropocén korszaknak nevezik. Az ilyen felelőtlen
emberi cselekvés (és ebbe bizony mi is beletartozunk) oka pedig nem
kívül, hanem az emberen belül keresendő. Ugyanis nem csak a
bolygónk kapcsán beszélhetünk klímaváltozásról, hanem ezzel
párhuzamosan egy lelki klímakatasztrófáról is beszélhetünk.
Ugyanis csak a józan észt, a lelkiismeretet, az irgalmat és
igazságot is sutba dobó emberiség képes arra, hogy rövid távú
anyagi-gazdasági előnyökért kiirtsa a jövő nemzedékeit. És
igazából nem csak a jövőjét, hanem a ma nemzedékeit is, hiszen
a Földnek több pontján már ma is képtelenség emberhez méltó
módon élni!
Ebbe
a valós és sötét képbe érkezik meg Isten igéje Ézsaiás
tollából: „Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a
száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat
sarjadékaidra. Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák
mentén a fűzfák.”- mondja az Úr. S bár az utóbbi időben
rengeteg eső esett, ezért annyira talán nem tudjuk beleélni
magunkat az Isten ilyen formájú gondoskodásába, de azt hiszem
értjük. Ezzel a képpel az Úr világosan kimondja, hogy ő
hiányokat betöltő Isten. És bár sok esetben tényleges esőre
lenne szükség, de mégis ez az ige (elsősorban) nem szó szerint
értendő, hiszen a mondanivalójába beleágyazódik egy mondat:
„Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.”
Ezzel pedig új értelmet nyer az egész kép. Itt Isten elsősorban
nem a globális klímaváltozás ellen megfogalmazott tervét
ismerteti, hanem a lelki klímakatasztrófa megoldásáról beszél.
„Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.”
A kiszáradt lelkű emberiség reménye az Isten „esőt” adó
Szentlelke! Ez a ma és a jövő generációjának egyetlen esélye!
Mert, ha nem változik, nem változunk meg belülről, akkor nem
tudunk változtatni a világban sem.
És
ennek a változásnak a kulcsa Isten gyermekeiben keresendő. Nekünk,
akik számára a természet, a teremtett világ nem csupán élőhely,
de ez Isten kreativitásának és szeretetének ékes bizonyítéka
is, meghatározó szerepünk kellene, hogy legyen annak megőrzésében
is. Mert akár hisszük, akár nem, ez a szolgálat evangélium
hirdetés! Hiszen Isten szeretete, ami Jézus Krisztusban jelent meg
leginkább a világban, amit a Szentlélek tesz élővé bennünk,
arra kell, hogy indítson bennünket, hogy tegyünk magunkért,
másokért, a világért, Jézus nevében. A legnagyobb USA-beli
evangélikus egyháznak az ELCA-nek (Amerikai
Evangélikus-Lutheránus Egyház), akikkel mi is egy
világszervezetbe, a Lutheránus Világszövetségbe
tartozunk, ez a jelmondata: Isten munkája. A mi kezünk. (God’s
work. Our hands.) Ebbe a jelmondatba belesűrűsödik Pál apostolnak
az az igéje, amely oly aktuális ma is: „a teremtett világ
sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,9)
Ha
pünkösd ünnepét meg akarjuk ragadni, azt, hogy tulajdonképpen a
Szentlélek miért is áradt ki a tanítványokra, és indította el
őket, akkor tudnunk kell: a világban van a helyünk. Ahogyan Jézus
mondta: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem
hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) A világban van
a helyünk és az a feladat, hogy az emberiségért ténykedjünk. És
ennek első és legfontosabb lépése az, hogy a lelki
klímakatasztrófa ellen tegyünk, hogy megismertessük a világgal
az Isten szeretetét és az örömhírt, amely Jézusban érkezett
meg a világba. És ha ez megtörténik, akkor sok minden
megváltozhat és talán egy kártékony és önpusztító antropocén
korból, egy másik, theocén (theosz – a görög „isten”
szóból) világot faraghatunk melynek középpontjában Isten áll,
és amelyet az embertárs iránti szeretet mozgat. Ámen
Ámen!
VálaszTörlésKét gondolat:
1) Lelki klímakatasztrófa - remek kifejezés!
2) Talán anno a 90-es évek közepén még látni lehetett szép, tiszta, fehér felhőt. Azóta pedig... :-(