A mezőgazdasági miniszter és a kereszt (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2020.02.16.)
textus: 1Móz 45,3-8a.15
„3Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József!
Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert
megrémültek tőle. 4József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek már
közelebb hozzám! Erre aztán közelebb mentek. Ekkor így szólt:
Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 5De
most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide
eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy
életben maradjatok. 6Mert már két esztendeje tart az éhínség a
földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás.
7Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a
földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással.
8Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, […] 15Majd megcsókolta
mindegyik testvérét, és sírva megölelte őket. Azután már
beszédbe elegyedtek vele a testvérei.”
Az emberiségnek rengeteg eszköze
van a kommunikációra. Ezer módja van annak, hogy átadjuk a
gondolatainkat, érzéseinket, véleményünket stb. egy másik
embernek. Ott van a legnyilvánvalóbb forma: a beszéd. De ott van a
nonverbális kommunikáció, a mimika, a testbeszéd, a gesztusok, az
artikuláció. Ott van az írás, a rajzolás, és persze ott vannak
a különböző írott, rajzolt, kiábrázolt jelek. És a jelek
közül is kiemelkednek a szimbólumok. Egyszerű jel például egy
nyíl egy táblán, ami mutatja, hogy merre kell menni. Szimbólum
pedig pl. egy szobában álló fenyőfa képe. Ugyanis, ha ránézünk,
akkor nem csak a fenyő jut eszünkbe, hanem azonnal asszociálunk a
karácsonyra. Emlékképek jelennek meg a karácsonyainkról, talán
érezzük a bejgli illatát, vagy képzeletünkben felcsendül
egy-egy karácsonyi ének. Ugyanis ez a szimbólum: olyan jel, ami
nem csak arra utal, ami éppen rajta van (példánk esetében a
fenyőfa), hanem asszociatív módon rengeteg mást is jelent (a
karácsonyt, a bejglit, a karácsonyi éneket, stb.).
Nem szabad lebecsülnünk a
szimbólumoknak az erejét. Tele vannak objektív (azaz mindenki
számára kb. ugyanazt jelentő) szimbólumokkal a hétköznapjaink,
de ott vannak az egészen személyes szimbólumaink is, melyek felett
talán más elsiklik, de nekünk sokat így, vagy úgy, de sokat
jelent, akár negatívat, akár pozitívat.
József története, amelynek vége
felé járunk a mai textusban, tele van ilyen szimbólumokkal,
amelyek messze túlmutatnak József személyén. Éppen ezért
szokták mondani, hogy a József történet, és maga József
személye egy szimbólum, mégpedig Krisztusra utaló szimbólum.
Másképpen fogalmazva, József előképe Krisztusnak. Bár József
története sok-sok évvel Krisztus előtti játszódott,
mégis, profetikus módon Jézusra utal. De ne szaladjunk ennyire
előre…
Józsefnek, aki az Ószövetség
egyik legszínesebb(!) alakja. Olyan az életének a története,
mintha egy kosztümös kalandfilmet néznénk. József gyerekkorában
kiállhatatlan és arrogáns volt, amiért testvérei ritka mód
utálták. Olyan szinten sikerült Józsefnek felbosszantania őket,
hogy a testvérei meg akarták ölni. De végül nem tették, hanem
„csak” eladták rabszolgának. Egyiptomba került, ahol – Isten
segítségével – megváltozott és a legmagasabbra küzdötte fel
magát. A fáraó, az egyiptomi király, után a második ember lett
az országban. Utána nem sokkal nagy éhínség támadt, az egész
Közel-Keleten, de József mint bölcs és – Isten kegyelméből –
előrelátó (mai szóhasználattal élve) mezőgazdasági és
élelmezésügyi miniszterként megmentette az országot a
éhhaláltól. Sőt, a környező országokból, vidékekről is
sokan jöttek, hogy élelmiszert szerezzenek be a jól ellátott
egyiptomi raktárakból. És, mit ad Isten, József, több mint húsz
éve nem látott, testvérei is jöttek. Nem ismerték fel Józsefet,
de József egy idő múlva felfedte magát előttük. Azt hiszem el
tudjuk képzelni azt a pánikot, ami letaglózta a testvéreket.
Képzeljük csak el: akivel így elbántak, eladtak rabszolgának…
most tőle függ az életük. És nem csak az övék, hanem a
családjaiké is. Hiszen József simán megteheti, hogy megöltei
őket, de akár
el is engedheti őket élelmiszer nélkül, hogy lassan múljanak ki
családjaikkal együtt… József miután felfedte magát az volt az
első kérdése, hogy „Él-e még az én apám? De a
testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle.”
Azonban itt nem az történik, ami
jogosan és igazság szerint meg kellett volna, hogy történjen. Egy
jó, véres filmben, most jött volna a bosszú, a megtorlás, a
büntetés a testvéreknek. De valami egészen más történt. „Én
vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne
bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok,
mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben
maradjatok. […] Isten
küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön,
és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Tehát nem ti
küldtetek ide, hanem Isten”
Hogy mi van?! Igen, József valami egészen különleges módon egy
egészen másik perspektívából látta (már) a dolgokat. Valami
iszonyatos dolog történt vele, rengeteg szenvedés is
igazságtalanság után kiderült, hogy miért volt mindez. Azért,
hogy életük legyen a testvéreknek. „Isten küldött el
engem előttetek, hogy […]
életben tartson benneteket nagy szabadítással”-
mondja József. Az a héber kifejezés, amit itt József használ
(„életben tartás”) csupán háromszor fordul elő az
Ószövetségben (itt, 2Kir 5,7; Ézs 57,15 ez utóbbinál a "felüdítem" szó ugyanaz), és minden
esetben az Istenre utal, az egyedül életet adó Istenre! Az ő
terve volt ez az egész!
Azt hiszem talán már kezdjük
sejteni, hogy József személye és története miért előképe és
szimbóluma Krisztusnak. Valaki, akit eladtak pénzért, aki
leírhatatlanul sokat szenvedett, de végül a legmagasabbra került
(Fil 2,5-11)!
És mindezt miért? A testvéreiért. József a testvéreiért, és
Jézus is a testvéreiért. És kik Jézus testvérei? Mit
mond Jézus? Márk evangélista így írja, hogy Jézus körbenéz
azokon, akik körülötte vannak, a tanítványokon, és ezt mondja:
„Íme, az én anyám és az én testvéreim.”
(Mk 3,34) Ők, akik követik Jézust, őértük, és mi akik követjük
Jézust, miértünk, testvéreiért!
És itt máris egy másik
szimbólumra kell „ugranunk”, ahhoz, hogy megértsük ennek –
az eddig tárgyalt – szimbólumnak az igazi mélységét! Ez a
második szimbólum pedig a kereszt! Mert az nyilvánvaló, hogy az a
kétezer évvel ezelőtt keresztbe rakott két fadarab önmagában
nem jelent sokat. Sőt még nem csak nem is különleges abban a
korban. Azonban, ami ott történt a messze túlmutat ezen a
kivégzőeszközön, és nem véletlenül hitünk legerősebb
szimbóluma.
Sokan nem tudnak mit kezdeni a
kereszttel. Mert mégis mit jelent az, hogy Jézus szenvedett és
meghalt értem? Ez általában azért van, mert az ember nehezen
látja be Isten színe előtti helyzetét.
De gondoljunk csak József testvéreire, akik úgy remegtek mint a
nyárfalevél a tesójuk előtt. Miért? Mert pontosan tudták, hogy
mit érdemelnének tettükért. Mi nekünk is így kell(ene)
remegnünk az Isten színe előtt! Miért? Azért, mert
alaphelyzetbeni bűnös állapotunkkal és aktuális bűneinkkel
együtt büntetést érdemelnénk az ítélet napján! Mert itt nem
számít, hogy milyen jó voltam, vagy mennyi jót tettem, egyszerűen
nem tudom
megugrani a mércét! És ez nem azért van így, mert az Isten
gonosz, vagy nincsen jobb dolga, minthogy bennünket vegzáljon. Ez
azért van így, mert az Isten igazságos. És amikor meg kell
állnunk majd előtte, elszámolni az életünkkel, akkor nekünk
annyi lenne! DE! Amikor ez megtörténik, akkor ott lesz még valaki,
mégpedig Jézus. És, ha mi hittel rá tudunk tekinteni Jézusra és
el tudjuk azt mondani, hogy „oké, én nem érdemlek jót, de itt
van Jézus, akit értem adtak el, aki értem szenvedett, az én
bűneim büntetését kapta helyettem és felvitte az összes
rosszat, ami bennem van a keresztre, hiszen azért jött, hogy életté
legyen a számomra” (2Tim1,10), akkor derül majd
ki igazán, hogy milyen fontos a kereszt. Hogy ez a szimbólum az
életem legfontosabb szimbóluma, mert nem csupán egy jel, hanem
valóság és örök életet jelentő éltető erő! Mert ezt az
életet csakis az Úrtól kaphatom, aki azért jött el értem, hogy
ezt nekem adja.
Nekem annyi lehetőségem van, hogy
hittel elfogadjam ezt az ajándékot. A kereszt ajándékát. De
persze ez nem megy csak úgy! Milyen jó, hogy böjtelő második,
azaz Hatvanad vasárnapján kaptuk ezt az igét. Itt van előttünk
az egész böjti időszak, amely tökéletes arra, hogy magamba
nézek, rájöjjek, hogy mekkora szükségem van Jézusra és az ő
keresztjére. Használjuk ki ezt az időszakot! Az Úr adjon hozzá
kedvet és erőt! Ámen
Mi mást lehet mondani eme kitűnő prédikáció után? Naná, hogy Ámen! :-)
VálaszTörlés