Olvasni és olvasva lenni (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2021.02.07.)
„12 Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. 13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.”
Az apai nagymamám családja hentes család volt. Békés megyében volt hentesüzletük, amolyan kifőzde jellegű. A dédnagyapán mészárosként bérbe is járt dolgozni vágásokhoz, de alapvetően a hentesként a húsboltban dolgozott. Dédnagyanyám pedig sütötte-főzte a húsokat, és árulták a boltban a frissensültet, meg a húskészítményeket.
Nekem nem sok közöm van a dologhoz. Persze anno voltak családi disznóvágások (/disznóölések) és enni mindig is szerettem, szakmailag mindig is lenyűgözött a hentes szakma, de én nem értek hozzá. Már felnőtt voltam, amikor viszont volt szerencsém részt venne egy birkavágáson. Egyszerre volt megrázó és felemelő élmény a számomra. Akkor értettem meg például azt, hogy a hentes miért élezi meg a kést szinte minden második alkalommal, mikor használja. Hát azért, mert ha nem elég éles a kés, akkor nem lehet vele dolgozni. Például a birkahúst, amiről a faggyú réteg nagy részét le kell szedni, hogy ne legyen rossz íze, csak éles késsel lehet megcsinálni. Ezt most már tapasztalatból tudom.
A mai igénk (némi túlzással) egy nagyon hasonló helyzetet hoz elénk, csak éppen másképpen. Majdnem olyan, csak más… :-) „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Na persze itt nem hentesmunkáról van szó, nem húsbolti jelent van előttünk, hanem Isten igéje és az ember találkozásának leírása található itt. Isten igéje, mint éles penge hasít az emberbe. Na, tudom, hogy ez most durván hangzott! Mert bár valóban durva a dolog, de nem úgy, ahogyan azt elsőre gondolnánk.
Amikor valaki pengét használ, akkor azt nagyon sokféle módon teheti, sokféle motivációval. Lehet azért kést ragadni, hogy levágjunk egy állatot, hogy elfogyasszuk, lehet azért, hogy ártsunk valakinek, hogy az életet elvegyük, de lehet gyógyító szándékkal is. Mert igen, sok esetben az orvosnak is pengét kell ragadni a gyógyulás érdekében. A mai szakaszunk nem ölni akar a kétélű karddal, hanem életet menteni. Élesen behatol az életünk és elválaszt. Elválasztja a jót és a rosszat, a helyest és a helytelent. Gyönyörűen fogalmaz az igénk: „mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” Mind a gondolatok, mind az érzelmek, a tettek és a szavak is mérlegre kerülnek. Az egész ember ott van Isten igéjének a fényében. És hogyan? „mezítelen és fedetlen”- írja a szentíró.
Nem olyan régen olvastam egy tanulmányt, amely nagyon lesújtott. Nem mintha nem számítottam volna hasonló eredményekre, de akkor is. Ebben a kutatásban az szerepelt, hogy a magyar csupán 13%-a olvas könyvet heti rendszerességgel, és több mint 50% egyáltalán nem szokott olvasni! Nos, ennek a fényében arról beszélni, hogy az evangélikus az ige egyháza, Egyedül a Szentírás (Sola Scriptura), olvassa mindenki a Bibliát, napi lelki kenyér, stb. meglehetősen nagy öngólnak tűnik…
Nos, nézzünk egy ki matekot. A legutóbbi népszámlálás (2011) adatai alapján, arra kérdésre, hogy „Ön valamilyen egyházhoz vagy vallási közösséghez tartozónak vallja-e magát?” 76,1% mondta azt, hogy „igen”. (Hogy ezt hogyan kell érteni, az más kérdés.) Ebből evangélikus és református (akik a történelmi felekezet között a Bibliát teszik első helyre, mint „mindennapi kenyér”) 11,61 illetve 2,16 százalék. Az összesen 13,77%-a a magyar lakosságnak. Tehát, ha minden (papíron) evangélikust és reformátust összeadunk, akkor már az egy nagyobb szám, mint akik rendszeresen (legalább hetente egyszer!) olvasnak könyvet. Nem Bibliát, könyvet. Ebből a számból nem nagy művészet kiolvasni, hogy a magukat hívőknek mondók nagy része sem olvassa Szentírást nem hogy napi szinten, de hetente sem.
Ebben a helyzetben vajon mennyire igaz a mai igénk? „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt.” Mennyire igaz ez, ha még a templomba járók többsége sem is találkozik érdemben a Bibliával?! Semennyire – mondhatnánk. Pedig de! Ugyanis itt nem arról van szó, hogy mi olyannyira megértjük, magunkévá tesszük Isten igéjét, hogy az el tudja bennünk végezni ezt a bizonyos elválasztó munkát. Ugyanis valójában akár kézbe vesszük a Bibliát, akár nem, az fog bennünket olvasni és nem mi azt! Mert persze, technikailag, használom a szemem, megtanultam az ABC-t, felkapcsolom a villanyt, olvasok… de valójában, a Biblia fog engem olvasni, sőt nem csak olvasni, de alakítani. Ha nem olvasom, akkor is elolvas engem, akkor is megítéli, szétválasztja a dolgokat bennem, de ha olvasom, akkor alakítani is fog, mégpedig jó irányba!
Ha olvasom a Szentírást, akkor megtudhatom milyen az Isten. Ha olvasom a Szentírást, akkor megtudhatom, hogy ki vagyok én. Ha olvasom a Szentírást, akkor kapcsolatba kerülhetek Jézussal. Ha olvasom a Szentírást, akkor az életem jó irányba fog növekedni. (Energizál. A „ható” az eredeti görög nyelvben „energész”.) Ha olvasom a Szentírást, akkor nem térhetek le végzetes módon a jó útról. Ha olvasom a Szentírást, akkor felfedezhetem Isten akaratát a világ számára. Ha olvasom a Szentírást, akkor felfedezhetem Isten akaratát az életemben. Ha olvasom a Szentírást, akkor mindezt megoszthatom, sőt meg is kell osztanom másokkal. Ha olvasom a Szentírást, akkor gyógyulhatok és gyógyíthatok. Ha olvasom a Szentírást, akkor erőforrásra és keretekre találhatok. Jó olvasni és jó olvasva lenni. Ámen
Zseniális, zseniális, zseniális! :-)
VálaszTörlés