Isten báránya és az elsőbbség adás (prédikáció, Böjt 3. vasárnapja, 2021.03.07.)

Az prédikáció audió formában:

A prédikáció videója: https://youtu.be/ahyGPSbhLg0

textus: Jn 1,29-34

„ 29 Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! * 30 Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 32 Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33 Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34 Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.”

Sokszor közlekedem a városban rollerrel. Van egy jó ki rollerem, aminek nagy bicikli kerekei vannak és azzal nagyon jól lehet suhanni. Valamikor tavaly nyáron történt, hogy mentem Ajkán a Kossuth utcában és betértem egy ABC-be. Kint leláncoltam a rollert, vásároltam, majd kijőve kioldottam a rollert felszálltam és kilencven fokot fordulva nekilendültem, és azzal a mozdulattal lefejeltem egy közlekedési táblát. Ez úgy történhetett, hogy én elég magas vagyok, de azért elférek az út felé, vízszintesen benyúló táblák alá is. Azonban, ahogyan felléptem a rollerre és meghajtottam lábbal, úgy kb. 8-10 cm hozzáadódott a magasságomhoz, és pont elég volt ahhoz, felérjem. És bár ott volt a szemem előtt a tábla mégse számoltam vele – hiszen már századszor mentem el alatta – és súlyosan lefejeltem. Ez természetesen mindez szombat délelőtt történt, hogy vasárnapra „szép” legyek, és a templomkapuban mindenki azt kérdezgesse, hogy mit történt velem… Van egy klasszikus mondásunk erre a helyzetre: „Nem látsz a szemedtől?!”

A mai vasárnap, böjt harmadik vasárnapja, „Oculi” azaz a látás vasárnapja. „Szemem az Úrra néz szüntelen”-írja a mai zsoltár. És így kezdődik a mai igénk is: „Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön” Keresztelő János egy nagyon fontos, de meglehetősen furcsa figura volt. Jézusnak az unokatestvére, bár az Újszövetségben olvasunk róla, de tulajdonképpen ő volt az utolsó ószövetségi próféta. Kint élt a sivatagban és teveszőr ruhában, torzonborz remeteként tett szert hallatlanul nagy népszerűségre. Emberek tömegei mentek ki hozzá a semmi közepére, hogy útmutatásra, leljenek vagy éppen bűnbánatot tartsanak. Jánosnak (aki nem ugyanaz a János, aki ezt az evangéliumot is írta) az volt a küldetése, hogy a Megváltónak előkészítse az utat. Hirdesse, hogy jönni fog, hogy az emberek felkészültek legyenek, mikorra eljön a pillanat. Nagyon fontos feladat volt ez és nem lehetett hibázni. Éppen ezért volt szükség egyértelmű jelre ahhoz, hogy biztos legyen a dolgában. Ez a jel pedig az volt, hogy amikor megkeresztelte Jézust a Jordán vizében, akkor ezt tapasztalta, elmondása alapján: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” Ez a rész is tele van a „látni” igével. Ez a „látni” azonban nem csak a fizikai látást jelentette (persze azt is), hanem az „észrevevés”/„felismerés” értelemben is értendő. Figyeljük meg, hogy János ezt mondja: „nem ismertem őt”. Jézus unokatestvére volt, persze, hogy ismerte! De akkor mire célzott itt? Arra, hogy nem elég csak látni, hanem értelmezni is kell a látottakat! Jézust nem csak mint embert, hanem mint Megváltót, Isten Fiát ismerni!

„Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön” Vajon János hogyan jutott el Jézus megismeréséhez, mint aki Isten Fia és Megváltó? Mi volt ezen felfedezésének a kulcsa? Hát ez: „így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” Milyen egyszerű ez a mondat és mégis mekkora mélységek vannak benne! Na, de kezdjük az elején.

1. Sokat beszéltem már arról (de ma is éppen annyira aktuális), hogy a ma embere nem nagyon tud mit kezdeni a bűnnel, abban az értelemben, ahogyan az egyházban beszélünk róla. Ugyanis, ha a bűnre gondolunk, akkor elsősorban jogi fogalmat értünk alatta. Valamit elkövettem, amiért büntetést kell/kéne kapnom. Ezzel szemben a teológia bűn fogalmának ez csak egy szelete. A valódi bűn, amire úgy szoktunk hivatkozni, hogy minden ember bűnös, az nem egy tett vagy egy mulasztás, hanem állapot, az Istentől való távolság állapota. És ennek távolságnak a következménye (tünete, ha úgy tetszik) a cselekedeti és egyéb, jogilag is értelmezhető, bűnök.

2. Viszont a bűnös állapottal – és ennek mentén a cselekedeti bűnökkel – kezdeni kell valamit. Az ember viszont ezzel nem tud semmit sem kezdeni. Próbálkozhat, lehet „jó”, viselkedhet rendesen – ami mind oké és dicséretes – de megoldást nem hoz. Éppen ezért kellett és volt szokás az ószövetségi időkben áldozatokat bemutatni az Istennek. Állatokat áldoztak fel azért, hogy az elkerülhetetlen bűnöknek ne legyen büntetése. Helyettes áldozatok voltak ezek. Így tudjuk megérteni, hogy milyen hatalmas jelentősége van annak, hogy „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” János Jézusra nézve és mutatva azt mondta, hogy „ő nagyobb nálam” és „ő AZ áldozat”! Valaki, aki nem csupán egy-egy alkalomra vagy időszakra szóló személyes áldozat, mint az ószövetségi állatok, hanem a mindenkori és egész világért adta önmagát! Ő az, akinek a keresztjére felkerül minden, ami bűn, minden, amit az Istentől elválaszt.

3. Krisztus felvitte a keresztre a bűneinket, sőt a magát bűnös állapotunkat is! Viszont ezt nem csupán úgy tette, mint ember, hanem úgy is az Isten Báránya! Nem a mi bárányunk, áldozatunk, hanem az isteni kegyelem báránya, hiszen Jézus már jóval a születésünk előtt elvégezett mindent, amire csak szükségünk lehet az Istenhez való eljutáshoz és az örök élethez! Lejött közénk („Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Mt 1,23) és felvitte bűneinket a keresztre. És így ég is föld között kifeszülve hidat képezett közöttünk és az Isten között, áthidalva az áthidalhatatlant, ajándékként, kegyelemből!

Vajon mi észrevesszük-e, meglátjuk-e a felénk közeledő Jézust? És ha igen, akkor felismerjük-e benne a megváltót, a szabadítót, a Bárányt aki megszabadíthat bennünket a bűneinktől? Sőt! Ő már meg is tette ezt! Szóval a jó kérdés inkább az, hogy el tudjuk-e tőle ezt fogadni? Vagy „nem látunk a szemünktől”, mert ha ez a helyzet, akkor csak beleütközni tudunk, ahogyan Pál írta. Anno Izrael azért nem találta meg az igazságot és nem fogadta el Jézust, és ma is sokan azért nem tudják „mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”” (Róm 9,30-33) Olyan ez, mint KRESZ tábla. Le is lehet fejelni – ahogyan én tettem – pedig ott volt a szemem előtt, vagy rá lehet nézni, lehet értelmezni és akkor akkor eligazít bennünket a helyes útra, a helyes módon való közlekedésre.

Vegyük észre hát, hogy a böjt nem csupán a mi utunk az Isten felé, hanem Isten útja is felénk, amely (a mondással ellentétben) egyáltalán nem kifürkészhetetlenen, hanem nagyon is világos. Így szól: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!