Zene a mennyből - Jel 15,3-4 (Húsvét ünnepe utáni 4. vasárnap, 2023.05.07.)

textus: Jel 15,3-4

“és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: 4 ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid.”

Amennyire tudjuk, az őskortól kezdve, szerepe volt az emberek életében valamilyen fajta zenének. Az, hogy különböző magasságú és erősségű hangokhoz ritmus és szövege társul, szinte egyidős az emberiséggel. Amíg a hangrögzítést nem találták fel, addig az emberek nagyon sokan és sokat zenéltek, énekeltek közösen. Szinte mindenre volt dal, ének: szomorúság, vidámság, tragédia, áldás, munka, háború, ünnep és hétköznap… Mindennek, minden időszaknak és állapotnak megvoltak a maga dalai, zenéi. Mióta azonban lehetséges a hangrögzítés és lejátszás, azóta sokkal kevesebbet éneklünk, zenélünk, és sokkal többet csupán csak hallgatjuk. Persze, én is nagyon szeretek zenét hallgatni, de ez a fajta passzív zeneiség egy sajnálatos mellékhatása a technikai fejlődés ilyen irányának. 

De van egy terület, ahol a zene, az élő, embertől emberig tartó, zene még erősen tartja magát. Ez pedig a gyerekek világa. Rengeteg dallamos mondóka és ének van, amelyet még a legbothangúbb szülők sem hagynának ki, mert mind úgy gondoljuk, hogy erre szükség van a gyermekek fejlődéséhez. És talán ez a kulcsszó: fejlődés. Hiszen nagyon sok mindent ezeken a dalokon keresztül tanulunk meg, onnantól, hogy a tej a bocitól jön, egészen mondjuk az angol ABC-ig. Valahogy az ének nagyon nagy segítség a tanuláshoz. És ez nem csak arról szól, hogy dallammal könnyebb memorizálni (ami igaz), hanem arról is, hogy ének az egyik legjobb közvetítő eszköz ha valami fontosat akarunk elmondani. 

A mai szakaszunk - János apostol tollából - a Jelenések könyvéből van, és bepillantást enged a mennybe, egészen konkrétan egy mennyei istentiszteletbe, egy látomáson keresztül. És - nem nem mellesleg - egy ének. Mégpedig egy nagyon érdekes montázs-szerű dal, vagy úgy is mondhatnánk, hogy egy mix. Körülbelül egy tucat ószövetségi szakaszból vannak részletek, vagy történik rájuk utalás ebben a pár sorban (pl.: Zsoltárok 11,2; 139,14; 145,17; 5Móz 32,4; 2Móz 15,1; Jer 10,6-7, stb.). És azon kívül, hogy az Isten-dicséret jó példája, nagyon fontos dolgokat tudunk megtanulni az Istenről ebből a szakaszból. Mert az ének mindig jó a fejlődéshez tanuláshoz.

1. Talán az első, amit megtanulhatunk ebből az énekből, hogy az Isten “mindenható”. Ez az egyik olyan tulajdonsága az Istennek, amelyet oly sokszor kérnek rajta számon, vagy éppen, amit nehéz elfogadni. “Miért történik az a sok rossz, ami történik, ha az Isten mindenható?”- hangzik a számonkérés. Jó tudunk azt, hogy a mindenhatóság nem egyenlő azzal, hogy mindent az Isten csinál! Hanem inkább azt jelenti  - ebben a vonatkozásban - hogy mindenben, mindenen keresztül tud hatni, tenni. De közben meg, a másik oldalon, azt nem viselik el sokan, hogy van valaki, aki az egész világ felett (igen még felettem/d is) uralkodik!

2. És ez a második dolog, amit megtanulhatunk a mai szakaszból. Az Úr a “népek királya”. Az Isten uralkodik, amit nehéz elfogadni. Amikor azt látjuk, hogy az egyház nem növekszik olyan ütemben, mint szeretnénk, sőt egyes helyeken (nem kevés helyen) fogyóban van, akkor megjelenik az a ki nem mondott belső bizonytalanság, hogy tényleg úr az Isten…? És, amikor pedig azt látjuk, hogy a világ egyenesen a vesztébe rohan (mindenféle tekintetben), akkor azt is gondolhatnánk, hogy az Isten magára hagyta ezt az egész kócerájt… Ez nincsen így! Isten az ő gyermekeinek, és még azon kívül is minden népnek, nemzetnek, a bolygónak, sőt az egész univerzumnak az aktív és cselekvő uralkodója! Akkor is, ha mi mást vélünk tapasztalni. Miért?
   
   

3. “igazságosak és igazak a te utaid” - mondja Istenről János, és ez így is van. A nehézség csupán az, hogy az a valóság és az az igazság, amely az Istené, az sokszor teljesen más logika szerint működik, mint ahogyan mi gondolkodnunk. Számos esetben, pontosan ezért nem látjuk az Isten mindenhatóságának és uralkodásának jeleit, mert szemünk és szívünk nehezen áll rá (ha képes egyáltalán), azokra a jelekre, amelyek ezt mutatják. Máshol keressük, másképpen értjük meg a mindennapok jelenségeit, vagy olyan következtetéseket vonunk le belőle, amelyek tévesek, vagy - ami a legvalószínűbb - nem látjuk át az egész képet, helyzetet, amit viszont az Isten pontosan lát! Az Isten igazsága objektív tény és nem függ a mi értékítéletünktől.

Az Isten mindenhatósága, uralkodása és igazsága pedig csak akkor válik objektív valóságból személyes, megtapasztalható valósággá, hogyha azt hittel meg tudjuk ragadni. Ehhez pedig szükségünk van az Istenre magára, aki kegyelméből erre lehetőséget ad. 

Azoknak az ószövetségi szakaszoknak, amelyre ez a mai újszövetségi igénk utal, nagy részben - mondanivalójuk lényegét tekintve - az Isten szabadításáról szólnak, az Istent úgy mutatják be, mint szabadítót. Kétféle ember létezik az Isten színe előtt. Az egyik, aki meg van szabadulva, mert az Isten megszabadította azoktól a megkötözöttségektől, amelyek miatt nem láthatja őt, amelyek miatt nem tudna az ő útjára lépni, s amelyek miatt nem juthatna el az örök életbe. A másik csoport pedig azok az emberek, akik szabadulásra várnak. Mert mindenkinek szüksége van az Isten szabadítására (Róm 3,23). És az tud igazán az Istenre figyelő szemet és szívet “növeszteni”, aki rájön arra, hogy meg van szabadítva, de emellett rádöbben arra is, hogy folyamatosan szüksége van az Isten szabadítására! Az Isten szabadítása ugyanis nem egy pontszerű esemény, hanem egy életforma, amely Jézus Krisztus által állandóan az Istenből táplálkozik. 

“mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted” -  csodálatos ígéret ez, amelynek jeleit ma nyilvánvalóan lehet látni. A telekommunikációnak köszönhetően a világ bármely pontjára rátekinthetünk, rákereshetünk. És bizony azt látjuk, hogy a kereszténység (szinte) mindenütt ott van. Minden földrészen, minden nép között. Ebből pedig reményt kell, hogy merítsünk arra, hogy itt, a mi mikrokörnyezetünkben (a családban, a városban, az országban) is uralkodik az Isten, s kérhetjük őt, hogy mutassa meg magát, s ebben a munkában nekünk is adjon részt! 

Ő adja meg azt, hogy a népek Istent dicsérő dalának mi is harmonizáló szólama lehessünk, amely közös éneklésre buzdít sokakat. Ámen