A hálaadás nem HR! - Kol 4,2-4 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap, 2023.05.14.)

textus: Kol 4,2-4

“2 Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! 3 Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, 4 hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla.”

Pár napja futottam bele egy cikkbe, amely a híres Empire State Building építése közbeni munkásebéd fotó történetét kutatta. Számomra nem csak azért érdekes ennek a képnek a története, mert úgy önmagában is érdekes, hanem azért, mert ennek a képnek egy puzzle-ből kirakott másolata ott lóg az ebédlőasztalunk felett. Szóval, akárhányszor eszünk - kis túlzással - mindig ezt a képet nézzük. A cikkből kiderül, hogy nagy valószínűség szerint a kép története, eredete hományos. Az biztos, hogy valódi, de nagy valószínűséggel beállított. 

A munkások nem így ebédeltek csak beállították őket, mégpedig marketing célzattal. Ugyanis az Empire State Building irodáit alig tudták kiadni. Márpedig, ha üresen áll ez a hatalmas építmény, akkor az nemhogy nem termel profitot, de bizony még az árát sem hozza be, sőt viszi a pénzt, mert horror összegbe kerül a fenntartása. A kép elkészült, a reklám bejött, s az épület azóta is a feltörekvő, majd később világelsővé váló amerikai gazdaság jelképe lett.

Eszemben sincs, hogy ráerősítsek, az amúgy ma nagyon divatos, amerika ellenességre, de az tény, hogy az USA a 19. század második felétől nagyon tudatosan építette azt a gazdasági erőt, amely ma a világot (még egyenlőre) uralja. Hadd utaljak vissza az Empire State Building-re. Elég jól tudok angolul, és bár pontosan tudom mit jelentenek a szavak, de most a héten fordítottam le először tudatosan “Empire State Buliding”-et. Szó szerint “Birodalom Állam Épület”. Azonban, ha ezt értelmezzük, akkor úgy (is) fordíthatnánk, hogy a “Birodalmi Állam Háza”. Ez még egy állami intézmény épületének is súlyos név lenne. De ez az épület, nem egy állami intézmény, hanem gazdasági, amelynek neve tisztán a gazdasági hatalomról és erőről szól. És bizony az ilyenirányú látásmód hatással van az amerikai társadalom kultúrájára is, amely igencsak gazdasági központú. 

És ennek a gazdaság és pénzügy központú iránynak, gondolkodásmódnak, kultúrának pedig vannak vadhajtásai is. Vegyük pl. azt a fogalmat, hogy pozitív gondolkodás. Mit jelent a pozitív gondolkodás? Azt jelenti, hogy próbáljuk meg a dolgok jó oldalát nézni, a dolgok pozitív részét megragadni, mindig a jót keresni a rossz helyett. Ez egy nagyon jó módszer pl. nekem is, aki problémafókuszú vagyok, hogy “Na, mi a helyzet? Mit kell megoldani, elintézni?” Ezzel eddig oké. Azonban a gazdaság világában, főleg a versenyszférában, a humán erőforrás managementben is hasznosítják ezt a szemléletmódot. Így aztán, amikor - ne adj’ Isten! - kiteszik az embert a munkahelyéről, akkor ezt mondják neki a személyzeti osztályon: “Hát, sajnos meg kell válnunk öntől, de tekintse ezt egy jó lehetőségnek arra, hogy valami újat kezdjen, képezze magát, és kihozzon valami szebbet az életéből.” És persze, ebben van igazság, hiszen sokkal jobban fel lehet dolgozni egy rossz eseményt, ha az ember nem engedi, hogy teljesen magába szippantsa, és beleragadjon az önsajnálatba, de, már elnézést… “Fel kell dolgoznom, hogy kirúgtak! Éppen most vesztettem el az állásomat! Ezt el kell gyászolni! Meg könyörgöm, valamit ennem is kell, meg ki kell fizetni a számlákat! Ne állítsa már be ezt senki úgy, mint egy főnyereményt!”- mondhatnánk, teljes joggal. 

Ha ennek a hamis pozitív gondolkodásnak a visszáságát érezzük, akkor fogjuk megérteni a mai igénk központi témáját, ami nem más, mint a hálaadás. Nagyon érdekes ez a fogalom, amelynek eredetéről két héttel ezelőtt is beszéltünk már. A hálaadás szava az eredeti újszövetségi görög nyelvben az eucharisztia, amely egyben az oltáriszentség, az úrvacsora szava is. Két vasárnappal ezelőtt arról beszéltünk, hogy hogyan tudjuk értelmezni azt a páli felszólítást, hogy “mindenért hálát adjatok” (1Thessz 5,18). Akkor azt mondtuk, hogy ez a felszólítás a Krisztussal való közösségre, az ő el nem hagyására buzdít! Ma azonban konkrétan a hálaadásról lesz szó, arról, hogy hogyan tudunk - szintén Pál szerint - kitartóak és éberek lenni az Istennek való hálaadásban. 

“Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!”- írja Pál. Mi ez a kitartónak és ébernek lenni dolog itt, az ima és a hálaadás kapcsán? Ez a felszólítás arra buzdít, hogy (1) legyen szemünk arra, hogy észrevegyük az Isten munkáját! (Erről beszéltünk a múlt héten.) És ha kell, akkor (2) újra és újra ismételgessük, látogassunk el oda, forgassuk a szívünkben (Lk 2,19), gondolkodjunk rajta, és ez adjon nekünk üzemanyagot ahhoz, hogy meg tudjunk állni a hitben és a mindennapok nehézségeiben is! A hálaadás nem más, mint arra nézni ami van és ami jó, nem pedig arra, ami nincs és ami rossz! 

Ez pontosan az ellentéte annak, amit Ádám és Éva tett a Biblia első lapjain. Az Isten az egész világot nekik adta, de ők arra az egy dologra fókuszáltak, amire nem kellett volna (1Móz 3). Nem látták be, hogy mennyivel jobb és milyen mérhetetlenül több az, amit az Isten elkészített a számukra! Ne essünk az ő bűnükbe! Már csak azért se, mert nekik még nem adatott meg, ami nekünk viszont igen: Jézus Krisztus. A Mindenható lett emberré Jézusban, hogy magához húzzon minket szeretetével. És ez nem csak egy sima történet, hanem az én, és a te történeted is! Annyi mindent készített el az Isten számodra is! Ha megnyílik előtted az “ige ajtaja”, akkor rányílhat a szemed egy csomó olyan dologra és eseményre is, amelyekről eddig fel sem tűnt, hogy az Isten kegyelmének jelei voltak!

És ez nem az az olcsó és hamis pozitív gondolkodás, mint amit a kirúgott munkavállalónak mondanak. Mert nem arra való, hogy a rossz dolgokat figyelmen kívül hagyva a személyzeti osztály, a HR megússza a botrányt, a kiborulást, és simán lapátra tudjon tenni! Nem! A hálaadó élet nem tagadja a élet nehezebb szakaszait, a rossz dolgokat, a szenvedést, a nyomorúságot, hanem tudatosan a jóra akar figyelni, de nem csupán önmagában, hanem az Istenbe vetett remény mentén! 

És ez a remény pedig nem kamu, hanem élő (1Pét 1,3) és “nem szégyenít meg” (Róm 5,5)! Miért? Mert az Isten mindig előbb cselekszik. Ő már előbb segített, már előbb felajánlotta magát, már előbb adta nekem Krisztust, hogy örök életem lehessen! Ebből kiindulva, pedig hogyne adna még sok minden mást is!