Van-e vacsora karácsony után? - IGE-idő sorozat 1. (prédikáció, Somlószőlős, Karácsony utáni vasárnap, 2014.12.28.)

textus: Gal 4,1-7

1Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, 2hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig. 3Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. 4De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, 5hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. 6Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” 7Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.


Szeretek főzni. Mielőtt Ritával összeházasodtunk, sokat főztem. Már kamasz koromban is sokszor én főztem otthon, nagy ünnepekkor. Egy ideje nem sűrűn főzök, mert van egy feleségem, aki remekel, de a főzés szeretete megmaradt. Szeretem, összeválogatni a hozzávalókat, elmerengeni egy-egy fűszer mellett, hogy vajon most használjam-e vagy sem, figyelni, ahogyan készülnek a fogások, a lobogó vizet, vagy a sercegő tepsit. Persze a főzésnek is meg vannak a rizikói, a kockázatai. Odaéghet, vagy túl sós is lehet, nyers maradhat, nem lesz jó ízű, állagú, színű stb. A legtöbb esetben – legalábbis nálam – az időfaktor jelentette a kockázatot. Főleg mikor elkezdtem főzni, akkor volt, hogy nem főztem az adott ételt elég ideig, vagy éppen túlfőztem, volt, hogy nem sült össze rendesen az ebéd, vagy nyers maradt a hús. Persze idővel javult a százalékos arányom, de aztán következő lépésben akkor kerültem bajba az idővel, ha más tűzhelyen dolgoztam és nem az otthonin. Más tűzhely, más idő!

Aztán rászoktam a óra nézésére, mennyi idő telt el, hogyan készül az étel. Egy bizonyos számú főzés után már tudtam, hogy kb. ennyi idő alatt, kb. ebben az állapotban kell lennie az ételnek, így nem estem kétségbe más tűzhelyén sem, ránéztem az ételre, hol tart, mennyi egységnyi idő alatt, átváltottam az adott tűzhely idejére és máris tudtam mennyit kell még készülnie. Így mindig pontosan akkor vettem ki a tepsit, vagy vettem le a fazekat, amikor kellett.

A főzés összetett dolog figyelni kell a hozzávalókra, az időre, sok minden másra is, ahhoz, hogy jó és ízletes legyen az étel. De ennél vannak sokkal összetettebb munkafolyamatok is, ahol a szakemberek, vagy éppen mérnökök pontosságára van szükség; legyen az szőlőtermesztés-borkészítés, vagy autógyártás. Mindet-minden irányítania kell valakinek, mert különben selejt keletkezik, ami senkinek sem jó.

amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” - igen, ugyanígy a világot is irányítani, gondozni kell, ahhoz, hogy ne selejt legyen belőle! Márpedig az Isten úgy kormányozza a világot, hogy az azon az úton haladjon, amerre annak kell. És azért, hogy az emberiség meg legyen az esélye arra, hogy jó irányba tartson, az Isten elküldte az ő Fiát a mi váltságunkra, szabadításunkra. És mindezt pontosan akkor tette, amikor kellett. Nem előbb, nem később, hanem amikor arra megérett a világ. Nem lett nyers és nem is kozmált oda a megváltás, hanem pontosan akkor és úgy történt, ahogyan kellett.

Az Isten az időnek is az teremtője és ura. Az ő megváltás, amely Jézus Krisztusban megérkezett közénk nem csupán a megfelelő időben teljesedett ki, hanem azóta is időtálló. Jézus Krisztus története evangéliuma nem egy letűnt kor eseménye, vagy babonája, hanem ma is aktuális és ható eszköz a kezünkben az Isten szeretete felé. Honnan tudjuk ezt? Hát pontosan a Szentírásból: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12) Nem szabad szégyellnünk a hitünket, és az Isten igéjét, mert az evangélium be tud hatolni az emberbe és egészen elérni a szívéig. És az igéről való beszéd, az ige továbbadása pedig az, és csak az, amit mi tenni tudunk annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson az örömhír.

Éppen ezért beszélhetünk két párhuzamos történetről. Egyrészt az Isten megfelelő időben elküldte a Fiát, akinek születését ünnepeltük karácsonykor és akinek váltságművét, amely az egész világnak szól, az egyházi évünk során – mely adventtől adventig tart – végigkísérhetjük, a vasárnapokkal és ünnepekkel. Másrészt pedig ez alól az egész folyamat alól nem vonhatjuk ki magunkat, nem függetleníthetjük magunkat tőle, mert bennünk is meg kell történnie!

Ahogyan Jézus megszületett kisdedként, cseperedett és felnőtt lett, úgy az ő örömhíre által bennünk is növekednie kell a hitnek. Mert a hit nem egy állandó dolog, nem egy kőbe vésett állapot, hanem egy mindig változó folyamat. Amíg az ember nem ismeri Krisztust, addig mindig valaki gyámkodik felette, vagy egy ideológia, vagy egy másik ember, vagy a vágyai, vagy a szenvedélyei, vagy a függőségei. De, amint Krisztus szeretetének körébe belekerül, akkor szabaddá válik, hit lobban fel benne. És ahogyan a tüzet, úgy a hitet is táplálni kell, hogy el ne aludjon. Ezt nevezzük hitben való növekedésnek.

A mi hitünk története párhuzamosan kell, hogy fusson a megváltás történetével. Karácsonykor megszületik, vízkeresztkor elindul, húsvétra kiteljesedik, pünkösdkor szétárad, továbbadódik, reformációkor megújul. Persze nem egy év alatt! De az egyházi év történései segíthetnek bennünket abban, hogy hitünk növekedhessen, felnőhessen. Mindez azonban csak akkor működik, hogyha nem csupán passzívan várjuk, hogy valami történjen magától, hanem magunk is tevékeny részesei vagyunk ennek a folyamatnak. Mert bár a hitet nem tudjuk kimunkálni és főleg nem kierőszakolni magunkban, ahogyan erről Szenteste beszéltem. De táplálni igenis tudjuk! Szentírással, a Bibliával, Isten igéjével, azzal, hogy naponkénti lelki táplálékunk lesz, felfedezve az Istennek akaratát és mélységeit. És imádsággal, az Úrral való kapcsolatunk zálogával. Persze mindez nem ér semmit akkor, ha az Isten Szentlelke nem áll ott mellettünk, de tapasztalatból tudom, hogy őrá bizton számíthatunk!

Ez a növekedésünk kulcsa. Saját magunk lelki növekedéséé és gyülekezet létszámának növekedéséé is! Mert mindannyiunknak felelőssége és kiváltsága az evangélium hirdetése. És hogyan is adhatnánk tovább, ha mibennünk nincsen meg!

Legyünk eszközök az evangélium szolgálatában, vigyük szét annak a fényét, családjainkban, környezetünkben, szomszédságunkban!
És, kedves testvérek, a Krisztus velünk lesz majd, sőt ő most is itt van, és azért dolgozik, hogy hitünk lehessen és ennek örömhírét tovább is adhassuk!


Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)