Belső világítás (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2015.07.26.)

textus: Ézs 2,1-5

"Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: 2 Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. 3 Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. 4 Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. 5 Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!"

Ma már az egyik legegyértelműbb dolog a világosság. Megnyomunk egy gombot, vagy felkapcsolunk egy kapcsolót, és a nap bármely szakában, legyen bármekkora a sötétség, világosság lesz. Egész iparág épül ma már a világítástechnikára. Csillárok lámpák, izzók, takarékos és ledes égők, különböző méretben, formában és erősséggel. Bármikor dolgozhatunk otthon, vagy mehetünk bárhova autóval, hiszen nem csak az otthonok, de az autók és más közlekedési eszközök és fel vannak szerelve világítással. Ma már az a természetes, hogy valami világít és az a furcsa ha nem.

De nem volt ez mindig így. Talán vannak még, akik emlékeznek arra az időre, amikor az elektromosság nem volt magától értődő, amikor gyertya, mécses, petróleum, vagy olajlámpa jelentette azt a félhomályt, amiben tájékozódni lehetett a sötétben. Abban az időben az ember - ha akarta ha nem, ha jó volt ha nem - együtt mozgott a napszakokkal és együtt élt velük. Ha világos volt, akkor dolgozott, ha sötét akkor pihent aludt. Ma azonban örök világosság van az ember lakta helyeken. Sőt, ma már olyanról is beszélnek, hogy fényszennyezés. Azaz, hogy az ember ezzel az örök világossággal, rossz hatással van a környezetére a természetre. Viszonylag sokat, 10 évet, éltem Budapesten. Ennyi idő alatt szinte elfelejtettem milyen is a sötétség. Budapesten tudniillik, soha nincsen teljesen sötét. Ha az ember éjjel, mondjuk megnézi a Gellért hegyről a várost, olyan mintha nem is lámpák és izzók milliói lennének a városban, hanem maga a város világítana, egyetlen nagy fényforrásként.

A fény természetes és egyértelmű a számunkra, a fény, mi kívül világít. Azonban a mai napon az ige, bár a világosság témáját hozza elénk, de nem a külső világosságét. Nem egy elektronikai leírást kaptunk ma, hanem egy üzenetet Isten igéjéből. A belső világosság üzenetét. "jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!" - ezek a szavak zárják, és hogy így mondjam, össze is foglalják az egész igeszakaszunkat. Miről beszél itt az ige? Nyilván, hogy nem valamiféle külső fényforrásról, lámpáról, hanem az Isten akaratáról és tervéről. Mert erről szól ez a szakasz, az Isten akaratának és tervének megnyilvánulása ez a világosság. Mégpedig első renden, hiszen mit teremtett meg először az Úr? A világosságot (Gen [1Móz] 1,3). És ez a világosság - szerintem - nem egy külső csak világosság, hanem - első sorban - egy belső világosság, vagy ha úgy tetszik: belső fény. De vigyázzunk, ne essünk tévedésbe, ez a belső fény nem a mi fényünk, nem a mi bocsátjuk ki, nem mi okozzuk, vagy csináljuk, hanem az Isten adja nekünk. Mert legalább annyira fontos, hogy bent tudjunk tájékozódni, mint az, hogy kint. Bent magunkban s ugyanúgy vannak buktatók, küszöbök, akadályok, amiket látnunk kell, ahhoz, hogy boldogulhassunk.

És ez az Isten által adott világosság nem valami elvont, megfoghatatlan dolog, szép gondolat - és főleg nem - ezoterikus blabla, hanem az Úr munkája az életünkben. És az igénk leírja, hogy miben is áll ez.

1. Tanítás: Mert az Isten mindig ugyanaz, de az embernek sorsa és feladata a fejlődés a változás. Az Isten ennek nem akadálya, hanem teremtője és fő mozgatója. Nem elnyomni, tudatlanságban tartani akar minket, (ahogyan az egyház sajnos sokszor tette) hanem azt akarja, hogy minél többet tudjunk, minél többet ismerjünk meg Belőle és a világból, s ez által mind közelebb jussunk hozzá.

2. Igazság: Az Isten igazságos, és a belső világosság azt jelenti, hogy az Isten igazsága bennünk is érvényesül. Luther a Kiskátéban, a Miatyánk magyarázatában így ír, a "legyen meg a te akaratod" kapcsán: "Isten jó és kegyelmes akarata meg lesz imádságunk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy bennünk is meglegyen." Hát valami ilyesmi van itt is. Az alapige így ír: "Igazságot szolgáltat a nemzetek között" - ez tény. De milyen jó lenne, ha az Úr világosságában mi is megtapasztalnánk ezt! Sőt! Eszközök is lehetnénk Isten igazságosságában! Adná az Úr!

3. Ítélet: Az igazsághoz szervesen hozzátartozik a következetesség, az, hogy mindennek következménye és okozata van. Erről már többször beszéltem. A belső isteni, világosság fényében az ember megmérettetik. Aki befogadja, be akarja fogadni az Úr fényét, annak (főleg) számolnia kell azzal, hogy nem kerülheti el tetteinek, bűneinek, de jó és Isten szerint való szolgálatának következményeit sem. De, aki az Úr fényében él, az nem is akarja elkerülni, mert tudja, hogy élete, lelke és üdvössége az Úrnál az ő kezében van a legjobb helyen.

Mind a három (tanítás, igazság, ítélet) egy egészen különleges képbe van beleágyazva az alapigében. "Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul." Valami egészen különleges, szinte gyermekien naiv idilli képet fest elénk Ézsaiás. Egy olyan világot az Isten világosságában, amit a béke tesz teljessé. Extrém békesség van az Úr világosságában.

Nem tudom tudjuk e, de ezen a héten szerdán (júl. 22.) volt a 1456-os nándorfehérvári diadal évfordulója. Ezt a győzelmet, hogy ti. Hunyadi János megállította a sokszoros túlerőben lévő török sereget jelzi, ill. a szabadságra irányítja a figyelmet azóta a déli haragszó. Nagyon viharvert és háborús időszaka volt az a magyar történelemnek. Abban az időben, még dúltak - a bátran mondom - eltévelyedett keresztes hadjáratok is, melyek kezdetben a Szentföldet visszafoglalni indultak, majd a törököt megállítani hivatottak. Akkoriban a keresztesek nagy része nem lovag volt, hanem parasztok, kézművesek és más polgári foglalkozást űzők alkották a seregek derékhadát. És bizony sokszor ezek a seregek nem voltak valami jól felszerelkezve. Abból készítettek fegyvert amiből tudtak, kapából, kaszából, stb. csakúgy mint a pl. a Dózsa-féle parasztháborúban. Pedig, ha valaki az Isten világosságában jár, akkor pont az ellenkezőjét kellene tennie: a kardokból és lándzsákból kellene sarlót és kapát készíteni! Nem ítélem el a hősiességüket, nem vonom kétségbe a haza iránt végzett munkájukat, harcukat, de érdemes végiggondolni (ennek az ézsaiási szakasznak a fényében), hogy az Isten végső világosságában az egymás elleni harc helyett az Úr igéjét és tanítását átható béke a fejlődés és gyarapodás záloga.

Ezért mondja ezt a Jézus a János írása szerinti evangéliumban: "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!" (Jn 14,27)

Kedves Testvérek! Az Isten világosságában békességre, fejlődésre és gyarapodásra kaptunk elhívást. Ez a természetes közege a keresztény embernek. Adja Isten, hogy olyan természetes legyen ez a belső, Isten által teremtett világosság nekünk, mint a külső, amely egy kapcsolásra eloszlatja a legnagyobb sötétséget is. Ámen.