Hallásjavítás (prédikáció, Somlószőlős, Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2016.05.29.)

textus: Deut 6,4-9

„4 Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! 5 Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! 6 Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. 7 Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! 8 Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; 9 írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra!”

Gyerekkorom vetélkedőinek, iskolai versenyeinek egyik legviccesebb játéka a telefonos játék volt. Minél többen játszottuk annál jobb volt. Szerintem mindenki ismeri. A lényege az, hogy sorba állunk egymás mögé minél többen, de legalább öten. A sor elején lévőnek a fülébe súgnak egy értelmes mondatot, ezt a mondatot ő aztán a következőnek a fülébe súgja, majd az a következőnek és így tovább… A végén az utolsó ember pedig kimondja hangosan a mondatot, amit hallott. Hát, az esetek többségében rettentően vicces sületlenségek hangzanak el a sorok végén, általában egyenes arányosságban azzal, hogy mennyien vannak a sorban. A játék győztese pedig az a csapat, akinek a sor végi mondata a legjobban közelít a sor elejihez.

Bizony közelít, mert a sor elején hallott mondat legtöbbször szépen lassan átalakul, megváltozik, ahogyan egyre több emberen "keresztülhalad". Mindenki egy kicsit másképpen hallja és másképpen adja át. A másolat másolatának másolata, óhatatlannak tűnik a minőségi romlás.

De vajon így van-e ez az élet minden területén. Vagy ne is menjünk ennyire messzire! Így van-e ez a kimondott szóval, gondolattal? Ismerjük a pletykát például, hiszen az is pontosan így működik: valaki mond valamit, és egy kis időben és térbeni haladás után, már teljesen más lesz belőle... Akkor vajon ez a - nevezzük így csorbulás - a végzete minden szónak és üzenetnek? Mert ha igen, akkor nagy a baj! Vegyük például Isten igéjét. Nemzedékről nemzedékre adták át az evangélium szavát, az Úr üzenetét. Akkor ez azt jelenti, hogy a Biblia, és úgy általában az Istennek a szava mire lejegyzésre került (vagy akár utána is), olyan badarsággá vált, mint a telefonos játék mondatai, vagy falusi pletykák?

Természetesen nem. Mert az Úr pontosan tudja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki az ő üzenetét át tudja adni, jól és úgy ahogyan kell. Ez pedig nem más, mint a jó hallás. Mert mi a telefonos játék, a helyes mondat továbbadásának kulcsa? Az, hogy azt halljam, amit tovább kell adnom. Mert - és itt már nem csak a játékról van szó - az tud igazán valamit mondani, ami hallgatni is tud. Ezért van az, hogy az egyik legősibb hitvallás a Szentírásban (az alapigénk első mondata) nem beszédre buzdít, hanem meghallgatásra, befogadásra vár: "Halld meg, Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!" "Hallgasd meg, figyelj rá, vésd az eszedbe, szívedbe, lelkedbe, mert ha igazán a részeddé válik, az életed közepében lesz, beleivódik a mindennapjaidba, akkor leszel alkalmas arra, hogy kimond, tovább add 'sorban mögötted állónak'!"

Ennek állandóvá kell válnia a hívő ember életében, csakis így működik. Nem csupán egy villanásként, fellángolásként, ünnepi adalékként, hanem állandóan. "Maradjanak szívedben azok az igék, amelyek ma parancsolok neked." - írja a textusunk. Hogy egy informatikai hasonlattal éljek: ennek kell lennie életünk alapbeállításának!

És ha ez megtörténik, meg tudod ragadni ezt a nagyszerű és bátorító tényt, akkor vagy képes viszontszeretni, jól viszontszeretni a szerető Istent! Mégpedig azon a módon, ahogyan az igében van, ahogyan azt mindig a gyónás és a Tízparancsolat kapcsán is hallani szoktuk és ahogyan Jézus is idézi (Mt 22,34-40): "Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!".

Ez a "teljes"-típusú hozzáállás pedig kifelé is látszik. Ha az ember valamit teljes erőbedobással csinál, akkor annak látható jelei is vannak. "Kösd azokat (ti. az igéket) jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; írd föl azokat házad ajtófélfáira és kapuidra." Mondhatnánk azt is egy kifejezéssel, hogy "Tedd nyilvánossá az igét, ami benned van!"

Sokan mondják, hogy hit magánügy. Hát ennél kevés nagyobb csúsztatás van! Valóban a hit mozgása, a hit megélése az Istenre és rám tartozik, de ha hiszem, hogy az én hitem igaz, és valóban összeköt a szerető Istennel, akkor mégis hogyan gondolhatom azt, hogy ezt megtartom magamnak?! Hogy hívhatom magam egy olyan Isten követőjének, akiről ez van megírva: az Isten szeretet (1Ján 4,8).

Ennek pedig egyik legfontosabb, (ha nem a legfontosabb) módja a családban, a szeretteinknek, gyermekeinknek való továbbadás. "Ismételgesd azokat (az igéket) fiaid előtt, beszélj azokról, akár a házadban" Ismétlés a tudás anyja - tartja a mondás, és úgy tűnik a hit szempontjából sem elhanyagolható. Liturgikát tanító egyetemi professzorom mondta: "Néha az ember szája okosabb mint a szíve." Ez a mondat nagyon belém vésődött.

Legyen hát Isten igéje, személye naponta a "fülünkben", szívünkben, naponta, a tetteinkben, és naponta a szavainkban, teljesen. Ezek teljes egysége pedig ki fogja munkálni azt a erőt, amely meg tudja szólítani az embereket, meg tudja érinteni, szíven tudja találni (Apcsel 2,37kk) őket, s nem engedi, hogy az üzenet csorbuljon elsikkadjon. Erre segítsen bennünket az Úr! Ámen