Oké, de mi a kérdés? (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe, 2018.05.27.)

textus: Ef 1,3-14

„3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. 4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, 8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. 13 Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.”

Biztosan ismerjük a viccet, amely gyakorló keresztény körökben szokott időnként elhangozni. Amúgy nem kevés önkritika és önirónia van benne. A vicc így szól: „Igen, tudom a választ. A válasz: Jézus Krisztus… De,… mi is volt kérdés?” Nagyon jól mutatja ezt, hogy amikor, sok esetben, hittanórán kérdezek valami nem egyértelműt, és mindenki lelkesen jelentkezik, akkor a válaszok nagy többsége „Jézus”, „Isten”, és „hit” függetlenül a kérdéstől. Valóban, a kereszténységnek újra és újra meg kell tanulni kérdezni és nem csak válaszokat, főleg kész válaszokat adni. Nos, akkor kérdezzünk valamit.

Az itt jelenlévők szerint, melyik az emberiség legerősebb és legkritikusabb kérdőszava? […] Nyilvánvalóan a „miért”. Kislányom Zoé lassan négy éves és minden második szava ez „miért”. Így tanulja, és próbálja értelmezni a világot maga körül, felfedezni mindazt ami benne van. És persze nem tudok rá kielégítően válaszolni, mert szinte minden „miért”-re adott válaszomat egy újabb „miért” követi, egészen addig, míg le nem zárom a dolgot vagy azzal, hogy „erre most nem tudok válaszolni”, vagy – ha fáradt vagyok, ami nálam általában ingerültséggel jár – akkor azzal, hogy „Mert csak!”!

De nem kell négy évesnek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön a „miért” kérdőszó súlyosságára. Azt hiszem, hogy küszöbhelyzetekben, olyan pontokon az életünkben, ahol nagy váltás történik, akár pozitív, akár negatív módon, szinte kivétel nélkül, minden esetben előkerül a kérdés „miért”. Így van ez a szomorú pillanatokban, veszteség idején: „Miért történt ez? Miért így? Miért most?”. De ott vannak az örömteli pillanatokban is! Például, szinte minden esküvőn, vagy az arra való készülésben, a szerelmesek felteszik maguknak a kérdést: „Hogyan érdemeltem ki én ezt a boldogságot? Miért lehet ő az enyém?”. És még sorolhatnánk a példákat…

Látnunk kell azonban, hogy a „miért” nem csak egy súlyos, önkéntelen, az életünkhöz szervesen hozzátartozó valami, hanem egy olyan kérdés is, amelyre legalább olyan sokszor nem kapunk választ, mind amennyiszer igen. És itt nyilván már nem a négy évesek „miértjeire” gondolok. Talán éppen ezért a legsúlyosabb. Mert ugyan elidegeníthetetlenül hozzátartozik az ember életének nagy pillanataihoz (legyenek azok pozitívak, vagy negatívak), és mégsem kapunk rá mindig választ!

Azonban az ember nem élhet állandóan kétségek között a miértjeit tekintve sem. Ha az ember soha nem kap választ a kérdéseire, akkor egy idő után talajtalanná válik az élete, nem tudja végiggondolni megtervezni a mindennapjait, és a szomorú veszteségek, meg a boldog ünnepek is értelmüket veszítik. Nem is gondolnánk, hogy milyen sokan vannak ebben az állapotban a világon, akik megválaszolatlan miértjeik miatt nem tudnak mit kezdeni nagy pillanatokkal, ünnepekkel, veszteségekkel, változásokkal! Talán mi is így vagyunk ezzel… És valahogyan védekezni kell ezzel az állapottal szemben. Sokan a felejtésbe menekülnek, mások felépítenek maguk számára egy belső, alternatív világot, melyben mindenre van válasz.

Az Isten nem véletlenül alkotta meg a világot olyannak, amilyenek, és benne az embert úgyszintén. Lehetőséget adott a megismerésre bizonyos terülteken, másokon pedig nem. Éppen ezért mindig érdemes odafigyelni azokra a miértekre, amelyekre van válasz. Mert, hogy a legnagyobb miértre, arra, hogy vajon „Miért jó nekem hinnem?”, „Miért tartozzak az Istenhez?”, ezekre választ kapunk. És az ezekre adott válaszok talán nem csak hit miértjeire, de az életem fordulópontjaihoz tartozó miértekre is válaszok lehetnek. Majd meglátjuk…

Biztosan ismerjük azt a helyzetet, amikor a bőbeszédű ismerős már tíz perce beszél, de még mindig nem világos, hogy miről. Ekkor szokott elhangozni a következő, kissé ingerült felszólítás: „Jó, rendben, de kérlek, foglald össze gyorsan a dolgot egy mondatban!” Nos, Pál apostol csúcsra járatta ezt az egy mondatos választ, mint műfajt. Ugyanis az Újszövetségben, annak görög eredetiében, a mai igehirdetési alapigénk egy darab mondat! A magyar fordításban (és minden más nyelvben is) szétvágták mondatokra, hogy jobban meg tudjuk érteni, de az eredetiben ez egy kétszázkét (202) szavas mondat! Nem mellesleg, az Újszövetség leghosszabb mondatáról van szó. Ez, a már önmagában is impozáns teljesítmény, hozzáad annak az ténynek a fontosságához, hogy ebben a mondatban választ kaphatunk a hit miértjére.

Nagyon-nagyon dinamikus ez a szakasz, olyan sok minden van benne, hogy évekig lehetne csak ebből szemezgetni. Mégis kiviláglanak belőle a tények, tettek, amiket az Isten tett és tesz az emberért. És bizony ezek mind-mind a hit miértjére adott válaszok. Nézzük ezeket sorban:

1. „kiválasztott” (4. vers): Milyen csoda az, hogy az Isten foglalkozik velünk, sőt ki is választ magának, hogy az övéi legyünk. Nem kell küzdeni a szeretetéért, mert az adott számunkra.

2. „bűneink bocsánata” (7.v.): És ez a kiválasztás nem csupán valami távoli dolog, mint amikor a munkaadó kiválasztja a munkásokat az adott feladatra, hogy „te, meg te, meg te csináljátok meg, menjetek!”, hanem a bűnt, a köztünk és közte való távolságot, hidalta át, hogy vele lehessünk.

3. „lettünk örököseivé is” (11.v.): Olyan közel kerülhetünk hozzá, hogy gyermekei is lehetünk. Hiszen mi mást jelenthetne az, hogy örökösei vagyunk, mint az, hogy a legközelebbi hozzátartozói.

4. „eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel” (13.v.): Pál még az előzőtől is tovább megy és azt mondja, az Istennel való kapcsolat nem „csak” olyan tud lenni, mint egy szülő-gyermek kapcsolat, de olyan szoros is mint egy (jó) házasság. És ennek záloga, pecsétje, vagy ha úgy tetszik gyűrűje: a Szentlélek. (erről bővebben itt és itt lehet olvasni)

Pál apostol – főleg ez utóbbi két állításával – családi kapcsolatokat hozva példának, kinyilvánítja, hogy itt valami nagyon különleges dologról van szó. Hiszen ezek az állítások (kiválasztott; bűneink bocsánata; lettünk örököseivé is; eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel) mind. Mind válaszok arra kérdésre, hogy miért jó az Istenhez tartozni! Szerintem ez több, mint elégséges indok kell, hogy legyen!

És akkor már csak egy kérdésre kell választ adnunk, mégpedig arra, hogy „Hogyan lehetnek mindezek az enyémek? Hogyan lehetek, ilyen módon is, az Istenhez tartozó?”

Az igénkben, az eddig elemzett kijelentéseket mind-mind egyetlen szó fogja össze, amelyik mindegyik előtt szerepel, mégpedig az a szó, hogy „őbenne”. „Őbenne kiválasztott”; „Őbenne van bűneink bocsánata”; „Őbenne lettünk örököseivé is”; „Őbenne eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel” Hát ki ez az „őbenne”? És a válasz – mint tudjuk – Jézus Krisztus. De ez most nem egy megmosolyogtatós, vicces válasz, mert már van igazi kérdésünk is hozzá! Talán a legigazibb! „Miért? Miért higgyek? Jó, van okom, hiszen kiválasztott, bűneim bocsánatát, adta, gyermekévé tett… De hogyan lehet ez az enyém?” Csak és kizárólag Jézus Krisztus által. Csak akkor tartozhatok az Istenhez, csak akkor lehetünk igazi kapcsolatban, ha mindez Jézus Krisztusban történik meg! Akkor, hogy ha hiszem, hogy Jézus Krisztust az Atya küldte a világba, és az Atya küldte hozzám személyesen is, hogy megváltson és elvezessen hozzá!

Ha erre figyelek, ha ebbe kapaszkodom, ha ez az életem vezérfonala és iránytűje, akkor a többi miértem is kitisztul majd. És miértjeim nagy része nem marad kérdés csupán, hanem az életemet könnyebbítő, sőt kiteljesítő válasz válik belőle! Ámen