Pünkösd? Minek? (pünkösdi sorozat 1-3., Ajka, 2018.05.14-16.)


Az egyház születésnapja 

(Pünkösdi sorozat 1.)
textus: Apcsel 2,37-41
37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? 38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. 39 Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. 40 Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 41 Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.




Pünkösd ünnepét kicsit mostohán kezeli az emberek nagy része. Ennek az oka egyszerű, valahogyan ennek az ünnepnek nem nagyon tudott meggyökerezni az üzenete a társadalomban. Persze van pünkösdi királyság, meg pünkösdi rózsa, de azért ez nem ugyanaz, mint a húsvéti nyuszi, vagy az ajándékozó „Jézuska”. Mert lehet sok rosszat mondani, miszerint a többi nagy ünnepünk mennyire elvesztette az egyházi jellegét, (a kereszt helyett a nyuszi és Jézus születése helyett meg a Mikulás), de legalább foglalkozunk az ünnepel, és nagy az esélye annak, hogy előkerül, hogy tulajdonképpen, hol is van ezeknek az ünnepeknek a gyökere.
Nos, ez pünkösdre egyáltalán nem igaz. Merem állítani azt, hogy egyházhoz tartozó embereken kívül nem sokan tudják, hogy valójában mi is az üzenet pünkösd ünnepének. És nekünk most az a feladatunk, hogy ebben a három alkalmas sorozatban, utánajárjunk ennek.
Honnan is ered pünkösd ünnepe. Tudjuk-e, hogy maga név – pünkösd – mit jelent? […] Az eredeti szó a görög „pentekoszté”, ami "ötvenedik"-et, ötven napot jelent. Vajon miért ez az ünnep neve? […] Azért mert húsvét után 50 nappal van pünkösd. Ez persze nem csak egy naptártechnikai kérdés, hanem igenis üzenete van. Mégpedig az az üzenete, hogy pünkösd értelmezhetetlen a húsvét nélkül. Pünkösd ünnepének csak akkor van értelme, ha a feltámadás fényében vizsgáljuk.
Jézus halála után 40 nappal felment a mennybe (ez Mennybemenetel ünnepe), de még mielőtt ezt megtette volna, megígért valamit a tanítványoknak. Mégpedig azt, hogy el fogja küldeni a Szentlelket. A tanítványoknak nem kellett sokat várni az eseményre, mert 10 nappal később a Szentlélek mindenféle mennyei jelektől kísérve, lángnyelv formájában leszállt a tanítványokra. (De erről majd a holnapi és a holnaputáni alkalmon beszélünk részletesebben.) És ekkor Péter apostol, aki kimondva, kimondatlanul a tanítványok vezetője lett, kiállt az utcára és prédikált, aminek hatására 3000 ember tért meg, és így alakult meg az első gyülekezet, az ún. jeruzsálemi ősgyülekezet.
Talán mivel ez az esemény adja a pünkösd a gyökerét, ezért nem tud nagyon mit kezdeni a világ ezzel az ünneppel. Tudniillik ez a legegyházibb ünnep, hiszen az egyház születésnapját ünnepeljük pünkösdkor. Márpedig egy születésnap csak annak fontos, akinek a születésnapja van, illetve azoknak, akiknek fontos maga a születésnapos. A többiek számára csak olyan az a nap, mint az összes többi.
Mindenki másképpen éli meg a születésnapját. A legtöbben örülnek – ha másnak nem de ünneplésnek biztosan – azonban vannak olyanok, akik nagyon nehezen élik meg az évek múlását. Pedig mindannyian tudjuk, hogy az ember nem a születésnapján lesz egy évvel öregebb, (hogy most 5 éves vagyok, holnap meg már 6) hanem ez egy folyamat, mégis fordulópontként éljük meg minden évben.
Emlékszem gyerekkoromban mindig sajnáltuk azokat, akiknek a nyári, vagy a téli szünetben volt születésnapjuk, mert ők nem tudtak az osztállyal ünnepelni. Most felnőttként pedig pont abban reménykedek minden évben (és ezzel szerintem nem vagyok egyedül), hogy hátha hétvégére esik a születésnapom, hogy legalább napján tudjuk megünnepelni. Ennek persze 2 az 5-höz az esélye, ami nem sok. Éppen ezért sokan vagyunk úgy, hogy „igen, ekkor meg, akkor van születésnapom, de szombaton tartjuk!” Ugye ismerős a mondat?
Hát, az egyház tekintetében is ez a helyzet. Pünkösdkor tartjuk az egyház születésnapját, mert ekkor alakult meg az egyház, az első gyülekezet, pedig valójában, úgy igazából, a fordulópont, amitől egy újabb szakasz kezdődik az egyház életében (mint ahogyan mi érezzük, hogy születésnapkor, hogy innentől mások, idősebbek lettünk), az nem ehhez a időponthoz kötődik. Egészen pontosan nem egy konkrét időponthoz kötődik, hanem inkább egy eseményhez.
Mi volt az egyház születésének pillanata? „Akik pedig hallgattak [Péter] szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”- az amikor emberek hallgattak a Szentlélektől áthatott Péter apostol szavára, és csatlakoztak. Mert azt érezték, hogy „ez kell nekünk”! Hogyan írja Lukács: „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket” Szíven lettek találva, indíttatást éreztek arra, hogy valaminek a részesei legyenek, amit később úgy neveztek: gyülekezet, egyház. Így amikor valaki – és nem kell, hogy 3000-ren legyen – akárcsak egy valaki is ezt tapasztalja meg, azaz lelki otthonra talál az egyházban, akkor az egyháznak születésnapja van. Újjászületés napja. Mert amikor megfogan a vágy a lélekben, hogy „igen, ez az Isten szeretete, ez az ami nekem kell, ez az ami hiányzott”, akkor… Nos, ez az igaz ünnep!
Születésnap nem telhet el ajándék nélkül. Manapság már nem csak tárgyakat ajándékozunk, hanem élményeket is. Hiszen mindenki mást szeret. Ha egy születésnapra hivatalosak vagyunk, akkor mindig viszünk valamit. Én most egy kis együtt gondolkodásra hívok mindenkit. Ha már közeledik a pünkösd, amikor ünnepeljük az egyház születésnapját, ha már mi is megtapasztaltuk, hogy lelki otthon tud lenni a számunkra, vagy ha ez még nem történt meg, de vágyunk arra, hogy valahol, egy közösségben, otthonra találjunk, akkor találjuk, hogy mit vinnénk a születésnaposnak, hiszen mi is meg vagyunk hívva az ünnepre. Mi az, amivel én többé, jobbá, élőbbé, otthonosabbá tudnám tenni az egyházat, a gyülekezetet?
Képeket fogunk vetíteni, és közben mindenkit arra kérnék, hogy találja ki mi tudna adni, vagy mit tudna tenni az egyházért, hogy igazi születésnapja lehessen!

***

A Lélek gyümölcsei 

(Pünkösdi sorozat 2.)

textus: Gal 5,22-23.25
22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. […] 25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.


A kereszténység 2000 éve létezik a Földön. Az Isten úgy látta jónak, hogy Augusztus római császár idején, egy marginális provinciában szülessen meg a Megváltó, egy egyszerűbbnél is egyszerűbb családba. Aztán Jézus olyan tanokat hirdetett, amik bár az Isten akarata szerint valók voltak, mégis mindenhol kiverték a biztosítékot. Leginkább azok között, akik a leginkább istenközelinek mondták magukat.
Aztán teltek-múltak az évszázadok és valami nagyon megváltozott. A kereszténység, amely kezdetben üldözött volt, sok esetben üldöző lett, s a egyház, amely kezdetben rebellisnek, undergroundnak, forradalminak számított, mert Isten radikális szeretetét hirdette, elnyomó rendszerekhez lojális, mainstream, és „rendes” lett. (És mindig tisztelet a kivételnek!)
Igen az elmúlt pár évszázadban a hívő keresztények lettek a rendesek, azok, akik nem akarnak kilógni a sorból. Így szépen lassan az evangéliumot, mint a világ felé közvetítendő tartalmat, felváltotta erkölcs, a „rendesség”! Már nem az üzenet alapján határozza meg a világ, hogy kicsoda is a keresztény ember, hanem a vélt vagy valós viselkedése, magatartása alapján.
Hányszor lepődtek meg emberek a megnyilvánulásaim miatt. Például, mikor megtudták, hogy nős vagyok. „Nektek papoknak lehet házasodni?!” Vagy, amikor megláttak egy korsó sört a kezemben. „Ti ihattok is!?” Vagy amikor edzésen kiderült, hogy lelkész vagyok. „A lelkészek küzdő sportot is űzhetnek? Én azt hitten nektek nem szabad verekedni.” De nem kell ehhez lelkésznek lenni. Biztos vagyok benne, hogy ezt a mondatot már hallottuk: „Na, templomba jársz, aztán így, meg így viselkedsz?!” vagy „Na, szép, hívő ember aztán ilyet mond!”
Én nem mondom, fontos az erkölcs, a viselkedés, de van egy kis baj ezzel. Sőt nem is kicsi, és nem is egy, hanem mindjárt kettő. Egyrészt – ahogyan említettem – elsikkad az evangélium, a jézusi örömhír, a sok szabály, meg norma mellett, másrészt pedig, egy ilyes fajta erkölcsi, magatartásbeli fókusz óhatatlanul is elcsúszik az évszázadok alatt. Hol van az megírva, hogy keresztényként nem lehetek dühös, vagy csalódott, vagy kétségbeesett…? Hol van az megírva, hogy tökéletesnek kell lennem (a szónak eredeti értelmében)? Hol van az megírva, hogy mindent el kell viselnem? És még sorolhatnám…
De akkor hol a helye a „rendességnek”, hol a helye a jó cselekvésének, vagy akár az erkölcsnek? Ahhoz, hogy helyre tegyük ezt a dolgot a Szentlelket kell segítségül hívni.
Kicsoda is a Szentlélek? A Szentlélek a Szentháromság Egy Igaz Isten harmadik személye. Ez nem azt jelenti, hogy mi, keresztények, három Istenben hiszünk, hanem azt, hogy egy Istenünk van, aki lényegét tekintve egy-Isten, de három személyben (az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben) létezik. Legrövidebben úgy tudnám ezt elmondani, hogy az Isten tekintetében létezik az a matematikai abszurd, hogy 1=3. Az egyháztörténet folyamán ezerféleképpen magyarázták a Szentháromságot. Azonban látnunk kell, hogy az Isten lénye felé, csakis alázattal lehet közelíteni, amely arra int bennünket, hogy van egy szint, ami után nem tudunk már magyarázni. A Szentháromság misztérium, azaz titok, abban az értelemben, hogy nem tudjuk sohasem megfejteni. Az Istennel kapcsolatban hatványozottan igaz az mondás, hogy „minden példa sántít”.
Mégis, ha sántikálva is, de hadd hozzak egy példát a Szentháromsággal kapcsolatban. Ez a példa nem definíció, nem is akar ezzel az igénnyel fellépni, inkább csak tapasztalatokra és érzésekre reflektál. Így hangzik: „Az Atya az Isten felettem, a Fiú az Isten mellettem és a Szentlélek az Isten bennem.”
A Szentlélek a bennem lévő Isten. Nem olyasvalaki, akit birtokolhatok, hanem olyan, aki bennem is él. Pál ezt írja: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Nos, ezek pont olyan tulajdonságok, erények, erkölcsi alapok, amelyek bizony jellemezhetik a keresztény ember életét viselkedését, irányíthatják jótetteit. De hogyan is nevezi Pál? „Lélek gyümölcse” Gyümölcs. Nálam vannak is sokkal avatottabbak a mezőgazdasággal, kertészkedéssel kapcsolatban, akik el tudják mondani, hogy vajon egy mezőgazdasági munkaévnek vajon a gyümölcs az elején van, vagy a végén? […] Nyilván a végén. Ültetni kell, locsolni, ápolni stb. és majd a végén lesz a gyümölcs, az aratás. Így van ez a jó tettekkel is a keresztény ember életében. Nem az eleje, vagy ha úgy tetszik a „feje” a dolgoknak a jó cselekedet, az erkölcs, vagy viselkedés, hanem a gyümölcse, eredménye mégpedig a Léleké!
És persze törekszünk arra, hogy jó legyen a termés, de ettől még lehet akár rossz is. Sőt akár el is maradhat, ha olyan a helyzet. Így van ez a keresztény ember életében is. Van, hogy ott a hit, ott van az Istenhez való tartozás, de a gyümölcs nem olyan, amilyennek lennie kellene. Néha nem megy a „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Ettől én rossz ember vagyok? Nem. Persze az a legjobb ha mindig ezek jellemeznének, és feladatunk is, hogy könyörögjünk a Léleknek, hogy adja meg ezeket, de ha rossz termést hozok akkor is gyümölcsfa vagyok és maradok. Persze, nyilván nem lehet a végtelenségig „terméketlennek” maradnom, mert annak bizony tragikus következményei lennének, de látnunk kell, hogy mindez nem az ok az életemben, hanem okozat. A hitem, melyet szintén a Szentlélektől kapok, (de erről majd holnap) termése az életemben a cselekedet.
Mi hát a mai tanulság? Két dolog. Az egyik az, hogy váltsak fókuszpontot. Nem vélt vagy valós jó és helyes tetteknek, viselkedésnek kell első helyen lennie, hanem a hitnek. A Krisztusban való hitnek, és a vele való kapcsolatnak, amely által a Szentlélek majd megtermi bennem a jó tetteket és életformát. A másik pedig az, hogy legyek annyira bátor, hogy a hitem és az Istennel való kapcsolatom, annak tapasztalatai irányítsák a tetteimet. Még akkor is, ha azok sokszor nem férnek bele abba, amit a világ a keresztényről tart vagy gondol! Merjek Krisztusban magam önlenni!
A Szentlélekben szabadság, a benne való ráutaltságban szabadon tehetem jót. Nem azért, mert kell, nem azért mert ilyennek, vagy olyannak kell lenni, hanem mert az Isten bennem erre indít.  

***

Ébredő megértés, ébredő hit 

(Pünkösdi sorozat 3.)
textus: Apcsel 2,1-8
1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3 Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5 Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. 6 Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?


Mennyi mindent elért már az emberiség? Akár száz évvel ezelőtt még el sem tudták volna képzelni azt, ami ma van. Van egy két „látnok”, mint pl. Jules Verne, akik – úgy tűnik – beleláttak a jövőbe, de szerintem még ők sem gondolták volna azt, hogy ilyen lesz a 21. század.
De azt hiszem, hogy ezzel a gondolattal nem vagyunk egyedül. Szerintem minden kor ezt gondolta magáról. De legalábbis az újkortól kezdve biztosan. „Micsoda döbbenetes, amit elértünk!” És azt kell mondjam, hogy tényleg. Tényleg döbbenetes, amit elértünk. A 20. és 21. század talán abban különlegesebb – összehasonlításban az előzőekkel – hogy a fejlődés és az elért eredmények száma és súlya, sokkal gyorsabb és grandiózusabb, mint valaha.
Ezzel párhuzamosan pedig az emberiség kísérletezik. Próbálgatja a határait, vagy pl. olyan területeken is megpróbál eredményt kicsikarni, ahol nem biztos, hogy kellene. Van ennek a fajta próbálkozásnak egy prototípusa a Bibliában. Van-e ötletünk, hogy melyik történet lehet az, amikor az ember grandiózus tervbe fog, hogy elérjen valamit, amit nem kellene? […] A Bábel tornya történet. Nagyon rövid kis szösszenet az Ószövetségből, de annál fontosabb, különösen is ma. Hallgassuk meg. „Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Gyerünk, menjünk le, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! Így szélesztette szét őket onnan az Úr az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére.” (1Móz 11,1-9)
A fejlődés és az elért eredmények megrészegítették az embert, aki megpróbál „felkapaszkodni” az égbe. Isten helyére akar ülni. Nos, ez meglehetősen grandiózus terv… És nem is sikerül. Az Úr megakadályozza ezt azzal, hogy különböző nyelveket ad az embereknek. Gondolhatnánk persze, hogy mennyivel jobb lenne, ha egy nyelvet beszélnénk. Milyen jó lenne, ha az egész Föld egységes lenne. Pedig valójában az Isten nem büntetett ezzel, hanem bennünket védett meg saját magunktól. Korlátokat adott, hogy ne tévedjünk olyan területre, ahova nagyon nem kellene!
Mind e mellett, azt kell mondanunk, hogy ez mégsem egy természetes állapot. Mármint az, hogy az emberek nem értik meg egymást. Az Isten nem ilyennek álmodta meg a világot. És itt „meg nem értés” fogalmát ki kell tágítanunk. Mert ez nem csupán a különböző nyelveket jelenti, hanem a másik ember meg nem értését, olyanét is akár, akivel egy nyelvet beszélek!
Jézus Krisztus azért jött el, hogy helyreállítsa Isten és ember kapcsolatát, amit az ember tönkretett. És ő volt az, aki megígérte, hogy el fogja küldeni a Szentlelket a világba, hogy kiteljesítse ezt a munkát. Hát ez történt meg a mai igénkben. „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. […] mikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” Élő adásban közvetítik nekünk a megértés restaurációját. Az ember az Istentől való elszakadottságát úgy próbálta meg kompenzálni, hogy fel akart kapaszkodni a mennybe, hogy maga is „istenné” váljon. De ezzel csak rontott a maga helyzetén. Azonban, a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek helyreállította azt az állapotot, amely úgy tűnt soha nem fog normalizálódni! Nem hiába szokták nevezni a pünkösdi történetet „antibábelnek”.
Közben nem tudom, hogy észrevettük a mozgás, ami a két történetben van. Az ember „fel akar mászni” a mennybe, de az nem nagyon megy, és a próbálkozásnak is komoly következményei vannak. De az Isten nem hagyja ezt annyiban, és ő maga „jön le”, a Szentlélekben, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot. De mi ez az állapot? A megértés állapota. Az, hogy igazán meg tudom érteni a másikat, hogy igazán oda tudok fordulni hozzá. Ezt hozhatja el számomra a Szentlélek, erről is szól pünkösd ünnepe. Az megértés ünnepe ez!
És ugyanez az analógia érvényesül a hitben is. Sokan úgy gondolkodnak, hogy hit valami olyasmi, amit el lehet, vagy el kell érni. Pedig valójában az is „felülről jön”. Evangélikus egyházunk tanítása az, hogy a hit ajándék, mégpedig a Szentléleknek az ajándéka. Persze itt is felhördülhetnénk, hogy „ez nem ér, mert akkor nekem mi szerepem van az egészben, vagy hogy kérheti számon az Isten valakin azt, hogy hisz-e vagy sem, ha a Szentlélek ajándéka a hit”? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre most én kimerítő vagy bármilyen választ tudok adni. Nem tudok. És senki sem tud. Aki azt mondja, hogy ezt teljesen meg tudja magyarázni, az hazudik!
Azt viszont meg tudom mondani, hogy miért van ez így jól. Manapság nagyon elterjed álláspont - és biztosan hallottuk már ezt a mondatot – hogy „hiszek én a magam módján”. Nos, ez egy egyik leg önkártékonyabb mondat a hit kapcsán, amit el lehet mondani. Ugyanis ezzel az ember becsapja saját magát. Mert hinni vagy az Isten módján lehet, vagy pedig sehogyan. Ha azt mondom, hogy magam módján hiszek, akkor el kezdem építgetni a magam kis „tornyát” a menny felé. Hiszen akkor, ebben az esetben, én magam akarom meghatározni, hogy kiben higgyek, mit is higgyek, hogyan is higgyek! Ez pedig óhatatlanul is elcsúszáshoz, tévedéshez és meg nem értéshez fog vezetni. Azonban, ha maga az Úr adja meg nekem a benne való hitet a Szentlélek által, akkor az igazi hit lesz.
Isten ezzel is óvni akar minket. Ez persze nem azt jelenti, hogy valami mesterséges függéshelyzetbe, gyerekkorban akar bennünket tartani, miközben pedig nekünk fejlődni kellene. Nem. Pontosan ellenkezőleg. Az ember természetes állapota az, hogy Istenhez tartozik, tőle függ, hiszen ő a világot létrehozó és fenntartó Isten. Bármilyen furcsán is hangzik, de ebben a függéshelyzetben tudja megélni az ember leginkább a szabadságát és emberségét. És – nem mellesleg – a másik ember szabadságát és emberségét is, a megértés által.
Erre hívott el bennünket az Úr, erre indít bennünket a Szentlélek. Imádkozzunk azért, hogy bennünk is ébredjen, éledjen, szabadságban növekedhessen a hit. Ámen

Megjegyzések

  1. Nagyon jó lett mindhárom, öröm volt olvasni őket. :-)

    1-1 dolog jutott eszembe mindegyikről:

    1) Éppen a múltkor akadtam rá (egészen véletlenül) egy, az egyházunk egyik fiatal lelkésznőjével talán három éve(?) készített nagyon rövid (talán kb. 13 mp-es) videóra, amiben arról beszél, hogy a pünkösdi üzenet megélése még egy felfedezésre váró terület az egyházban.

    2) Egy ismerősöm áltsuli után egyházi suliba akart menni (nem katolikusba), és amikor ennek híre ment, akkor az első kérdés ez volt: "Pap leszel?" (Pedig meg sem fordult a fejében, és nem is lett az...)

    3) Pünkösd mint "antibábel" - ezt köszönöm szépen! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)