Pünkösd? Minek? (pünkösdi sorozat 1-3., Ajka, 2018.05.14-16.)
Az egyház születésnapja
(Pünkösdi
sorozat 1.)
textus:
Apcsel 2,37-41
„37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket,
és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk,
testvéreim, férfiak? 38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és
keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek
bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. 39 Mert
tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik
távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. 40
Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket:
Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 41 Akik
pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon
mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”
Pünkösd
ünnepét kicsit mostohán kezeli az emberek nagy része. Ennek az
oka egyszerű, valahogyan ennek az ünnepnek nem nagyon tudott
meggyökerezni az üzenete a társadalomban. Persze van pünkösdi
királyság, meg pünkösdi rózsa, de azért ez nem ugyanaz, mint a
húsvéti nyuszi, vagy az ajándékozó „Jézuska”. Mert lehet
sok rosszat mondani, miszerint a többi nagy ünnepünk mennyire
elvesztette az egyházi jellegét, (a kereszt helyett a nyuszi és
Jézus születése helyett meg a Mikulás), de legalább foglalkozunk
az ünnepel, és nagy az esélye annak, hogy előkerül, hogy
tulajdonképpen, hol is van ezeknek az ünnepeknek a gyökere.
Nos,
ez pünkösdre egyáltalán nem igaz. Merem állítani azt, hogy
egyházhoz tartozó embereken kívül nem sokan tudják, hogy
valójában mi is az üzenet pünkösd ünnepének. És nekünk most
az a feladatunk, hogy ebben a három alkalmas sorozatban,
utánajárjunk ennek.
Honnan
is ered pünkösd ünnepe. Tudjuk-e, hogy maga név – pünkösd –
mit jelent? […] Az eredeti szó a görög „pentekoszté”, ami "ötvenedik"-et, ötven napot jelent. Vajon miért ez az ünnep neve? […] Azért mert
húsvét után 50 nappal van pünkösd. Ez persze nem csak egy
naptártechnikai kérdés, hanem igenis üzenete van. Mégpedig az az
üzenete, hogy pünkösd értelmezhetetlen a húsvét nélkül.
Pünkösd ünnepének csak akkor van értelme, ha a feltámadás
fényében vizsgáljuk.
Jézus
halála után 40 nappal felment a mennybe (ez Mennybemenetel ünnepe),
de még mielőtt ezt megtette volna, megígért valamit a
tanítványoknak. Mégpedig azt, hogy el fogja küldeni a
Szentlelket. A tanítványoknak nem kellett sokat várni az
eseményre, mert 10 nappal később a Szentlélek mindenféle mennyei
jelektől kísérve, lángnyelv formájában leszállt a
tanítványokra. (De erről majd a holnapi és a holnaputáni
alkalmon beszélünk részletesebben.) És ekkor Péter apostol, aki
kimondva, kimondatlanul a tanítványok vezetője lett, kiállt az
utcára és prédikált, aminek hatására 3000 ember tért meg, és
így alakult meg az első gyülekezet, az ún. jeruzsálemi
ősgyülekezet.
Talán
mivel ez az esemény adja a pünkösd a gyökerét, ezért nem tud
nagyon mit kezdeni a világ ezzel az ünneppel. Tudniillik ez a
legegyházibb ünnep, hiszen az egyház születésnapját ünnepeljük
pünkösdkor. Márpedig egy születésnap csak annak fontos, akinek a
születésnapja van, illetve azoknak, akiknek fontos maga a
születésnapos. A többiek számára csak olyan az a nap, mint az
összes többi.
Mindenki
másképpen éli meg a születésnapját. A legtöbben örülnek –
ha másnak nem de ünneplésnek biztosan – azonban vannak olyanok,
akik nagyon nehezen élik meg az évek múlását. Pedig mindannyian
tudjuk, hogy az ember nem a születésnapján lesz egy évvel
öregebb, (hogy most 5 éves vagyok, holnap meg már 6) hanem ez egy
folyamat, mégis fordulópontként éljük meg minden évben.
Emlékszem
gyerekkoromban mindig sajnáltuk azokat, akiknek a nyári, vagy a
téli szünetben volt születésnapjuk, mert ők nem tudtak az
osztállyal ünnepelni. Most felnőttként pedig pont abban
reménykedek minden évben (és ezzel szerintem nem vagyok egyedül),
hogy hátha hétvégére esik a születésnapom, hogy legalább
napján tudjuk megünnepelni. Ennek persze 2 az 5-höz az esélye,
ami nem sok. Éppen ezért sokan vagyunk úgy, hogy „igen, ekkor
meg, akkor van születésnapom, de szombaton tartjuk!” Ugye ismerős
a mondat?
Hát,
az egyház tekintetében is ez a helyzet. Pünkösdkor tartjuk az
egyház születésnapját, mert ekkor alakult meg az egyház, az első
gyülekezet, pedig valójában, úgy igazából, a fordulópont,
amitől egy újabb szakasz kezdődik az egyház életében (mint
ahogyan mi érezzük, hogy születésnapkor, hogy innentől mások,
idősebbek lettünk), az nem ehhez a időponthoz kötődik. Egészen
pontosan nem egy konkrét időponthoz kötődik, hanem inkább egy
eseményhez.
Mi
volt az egyház születésének pillanata? „Akik pedig
hallgattak [Péter]
szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer
lélek csatlakozott hozzájuk.”- az amikor emberek hallgattak a
Szentlélektől áthatott Péter apostol szavára, és csatlakoztak.
Mert azt érezték, hogy „ez kell nekünk”! Hogyan írja Lukács:
„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket”
Szíven lettek találva, indíttatást éreztek arra, hogy valaminek
a részesei legyenek, amit később úgy neveztek: gyülekezet,
egyház. Így amikor valaki – és nem kell, hogy 3000-ren legyen –
akárcsak egy valaki is ezt tapasztalja meg, azaz lelki otthonra
talál az egyházban, akkor az egyháznak születésnapja van.
Újjászületés napja. Mert amikor megfogan a vágy a lélekben,
hogy „igen, ez az Isten szeretete, ez az ami nekem kell, ez az ami
hiányzott”, akkor… Nos, ez az igaz ünnep!
Születésnap
nem telhet el ajándék nélkül. Manapság már nem csak tárgyakat
ajándékozunk, hanem élményeket is. Hiszen mindenki mást szeret.
Ha egy születésnapra hivatalosak vagyunk, akkor mindig viszünk
valamit. Én most egy kis együtt gondolkodásra hívok mindenkit. Ha
már közeledik a pünkösd, amikor ünnepeljük az egyház
születésnapját, ha már mi is megtapasztaltuk, hogy lelki otthon
tud lenni a számunkra, vagy ha ez még nem történt meg, de vágyunk
arra, hogy valahol, egy közösségben, otthonra találjunk, akkor
találjuk, hogy mit vinnénk a születésnaposnak, hiszen mi is meg
vagyunk hívva az ünnepre. Mi az, amivel én többé, jobbá,
élőbbé, otthonosabbá tudnám tenni az egyházat, a gyülekezetet?
Képeket
fogunk vetíteni, és közben mindenkit arra kérnék, hogy találja
ki mi tudna adni, vagy mit tudna tenni az egyházért, hogy igazi
születésnapja lehessen!
***
A Lélek gyümölcsei
(Pünkösdi sorozat 2.)
textus:
Gal 5,22-23.25
„22
A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem,
szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség, önmegtartóztatás.
Az ilyenek ellen nincs törvény. […] 25 Ha a Lélek által élünk,
akkor éljünk is a Lélek szerint.”
A
kereszténység 2000 éve létezik a Földön. Az Isten úgy látta
jónak, hogy Augusztus római császár idején, egy marginális
provinciában szülessen meg a Megváltó, egy egyszerűbbnél is
egyszerűbb családba. Aztán Jézus olyan tanokat hirdetett, amik
bár az Isten akarata szerint valók voltak, mégis mindenhol
kiverték a biztosítékot. Leginkább azok között, akik a
leginkább istenközelinek mondták magukat.
Aztán
teltek-múltak az évszázadok és valami nagyon megváltozott. A
kereszténység, amely kezdetben üldözött volt, sok esetben üldöző
lett, s a egyház, amely kezdetben rebellisnek, undergroundnak,
forradalminak számított, mert Isten radikális szeretetét
hirdette, elnyomó rendszerekhez lojális, mainstream, és „rendes”
lett. (És mindig tisztelet a kivételnek!)
Igen
az elmúlt pár évszázadban a hívő keresztények lettek a
rendesek, azok, akik nem akarnak kilógni a sorból. Így szépen
lassan az evangéliumot, mint a világ felé közvetítendő
tartalmat, felváltotta erkölcs, a „rendesség”! Már nem az
üzenet alapján határozza meg a világ, hogy kicsoda is a
keresztény ember, hanem a vélt vagy valós viselkedése,
magatartása alapján.
Hányszor
lepődtek meg emberek a megnyilvánulásaim miatt. Például, mikor
megtudták, hogy nős vagyok. „Nektek papoknak lehet házasodni?!”
Vagy, amikor megláttak egy korsó sört a kezemben. „Ti ihattok
is!?” Vagy amikor edzésen kiderült, hogy lelkész vagyok. „A
lelkészek küzdő sportot is űzhetnek? Én azt hitten nektek nem
szabad verekedni.” De nem kell ehhez lelkésznek lenni. Biztos
vagyok benne, hogy ezt a mondatot már hallottuk: „Na, templomba
jársz, aztán így, meg így viselkedsz?!” vagy „Na, szép, hívő
ember aztán ilyet mond!”
Én
nem mondom, fontos az erkölcs, a viselkedés, de van egy kis baj
ezzel. Sőt nem is kicsi, és nem is egy, hanem mindjárt kettő.
Egyrészt – ahogyan említettem – elsikkad az evangélium, a
jézusi örömhír, a sok szabály, meg norma mellett, másrészt
pedig, egy ilyes fajta erkölcsi, magatartásbeli fókusz óhatatlanul
is elcsúszik az évszázadok alatt. Hol van az megírva, hogy
keresztényként nem lehetek dühös, vagy csalódott, vagy
kétségbeesett…? Hol van az megírva, hogy tökéletesnek kell
lennem (a szónak eredeti értelmében)? Hol van az megírva, hogy
mindent el kell viselnem? És még sorolhatnám…
De
akkor hol a helye a „rendességnek”, hol a helye a jó
cselekvésének, vagy akár az erkölcsnek? Ahhoz, hogy helyre tegyük
ezt a dolgot a Szentlelket kell segítségül hívni.
Kicsoda
is a Szentlélek? A Szentlélek a Szentháromság Egy Igaz Isten
harmadik személye. Ez nem azt jelenti, hogy mi, keresztények, három
Istenben hiszünk, hanem azt, hogy egy Istenünk van, aki lényegét
tekintve egy-Isten, de három személyben (az Atyában, a Fiúban és
a Szentlélekben) létezik. Legrövidebben úgy tudnám ezt
elmondani, hogy az Isten tekintetében létezik az a matematikai
abszurd, hogy 1=3. Az egyháztörténet folyamán ezerféleképpen
magyarázták a Szentháromságot. Azonban látnunk kell, hogy az
Isten lénye felé, csakis alázattal lehet közelíteni, amely arra
int bennünket, hogy van egy szint, ami után nem tudunk már
magyarázni. A Szentháromság misztérium, azaz titok, abban az
értelemben, hogy nem tudjuk sohasem megfejteni. Az Istennel
kapcsolatban hatványozottan igaz az mondás, hogy „minden példa
sántít”.
Mégis,
ha sántikálva is, de hadd hozzak egy példát a Szentháromsággal
kapcsolatban. Ez a példa nem definíció, nem is akar ezzel az
igénnyel fellépni, inkább csak tapasztalatokra és érzésekre
reflektál. Így hangzik: „Az Atya az Isten felettem, a Fiú az
Isten mellettem és a Szentlélek az Isten bennem.”
A Szentlélek a bennem lévő Isten. Nem olyasvalaki, akit
birtokolhatok, hanem olyan, aki bennem is él. Pál ezt írja: „A
Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem,
szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.”
Nos, ezek pont olyan tulajdonságok, erények, erkölcsi alapok,
amelyek bizony jellemezhetik a keresztény ember életét
viselkedését, irányíthatják jótetteit. De hogyan is nevezi Pál?
„Lélek gyümölcse” Gyümölcs. Nálam vannak is sokkal
avatottabbak a mezőgazdasággal, kertészkedéssel kapcsolatban,
akik el tudják mondani, hogy vajon egy mezőgazdasági munkaévnek
vajon a gyümölcs az elején van, vagy a végén? […] Nyilván a
végén. Ültetni kell, locsolni, ápolni stb. és majd a végén
lesz a gyümölcs, az aratás. Így van ez a jó tettekkel is a
keresztény ember életében. Nem az eleje, vagy ha úgy tetszik a
„feje” a dolgoknak a jó cselekedet, az erkölcs, vagy
viselkedés, hanem a gyümölcse, eredménye mégpedig a Léleké!
És
persze törekszünk arra, hogy jó legyen a termés, de ettől még
lehet akár rossz is. Sőt akár el is maradhat, ha olyan a helyzet.
Így van ez a keresztény ember életében is. Van, hogy ott a hit,
ott van az Istenhez való tartozás, de a gyümölcs nem olyan,
amilyennek lennie kellene. Néha nem megy a „szeretet, öröm,
békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség,
önmegtartóztatás”. Ettől én rossz ember vagyok? Nem.
Persze az a legjobb ha mindig ezek jellemeznének, és feladatunk is,
hogy könyörögjünk a Léleknek, hogy adja meg ezeket, de ha rossz
termést hozok akkor is gyümölcsfa vagyok és maradok. Persze,
nyilván nem lehet a végtelenségig „terméketlennek” maradnom,
mert annak bizony tragikus következményei lennének, de látnunk
kell, hogy mindez nem az ok az életemben, hanem okozat. A hitem,
melyet szintén a Szentlélektől kapok, (de erről majd holnap)
termése az életemben a cselekedet.
Mi
hát a mai tanulság? Két dolog. Az egyik az, hogy váltsak
fókuszpontot. Nem vélt vagy valós jó és helyes tetteknek,
viselkedésnek kell első helyen lennie, hanem a hitnek. A
Krisztusban való hitnek, és a vele való kapcsolatnak, amely által
a Szentlélek majd megtermi bennem a jó tetteket és életformát. A
másik pedig az, hogy legyek annyira bátor, hogy a hitem és az
Istennel való kapcsolatom, annak tapasztalatai irányítsák a
tetteimet. Még akkor is, ha azok sokszor nem férnek bele abba, amit
a világ a keresztényről tart vagy gondol! Merjek Krisztusban magam
önlenni!
A
Szentlélekben szabadság, a benne való ráutaltságban szabadon
tehetem jót. Nem azért, mert kell, nem azért mert ilyennek, vagy
olyannak kell lenni, hanem mert az Isten bennem erre indít.
***
Ébredő megértés, ébredő hit
(Pünkösdi
sorozat 3.)
textus:
Apcsel 2,1-8
„1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan
együtt voltak ugyanazon a helyen, 2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz
hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész
házat, ahol ültek. 3 Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg
előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken
kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.
5 Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld
minden nemzete közül jöttek. 6 Amikor ez a zúgás támadt,
összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga
nyelvén hallotta őket beszélni. 7 Megdöbbentek, és csodálkozva
mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából
valók-e?”
Mennyi
mindent elért már az emberiség? Akár száz évvel ezelőtt még
el sem tudták volna képzelni azt, ami ma van. Van egy két
„látnok”, mint pl. Jules Verne, akik – úgy tűnik –
beleláttak a jövőbe, de szerintem még ők sem gondolták volna
azt, hogy ilyen lesz a 21. század.
De
azt hiszem, hogy ezzel a gondolattal nem vagyunk egyedül. Szerintem
minden kor ezt gondolta magáról. De legalábbis az újkortól
kezdve biztosan. „Micsoda döbbenetes, amit elértünk!” És azt
kell mondjam, hogy tényleg. Tényleg döbbenetes, amit elértünk. A
20. és 21. század talán abban különlegesebb –
összehasonlításban az előzőekkel – hogy a fejlődés és az
elért eredmények száma és súlya, sokkal gyorsabb és
grandiózusabb, mint valaha.
Ezzel
párhuzamosan pedig az emberiség kísérletezik. Próbálgatja a
határait, vagy pl. olyan területeken is megpróbál eredményt
kicsikarni, ahol nem biztos, hogy kellene. Van ennek a fajta
próbálkozásnak egy prototípusa a Bibliában. Van-e ötletünk,
hogy melyik történet lehet az, amikor az ember grandiózus tervbe
fog, hogy elérjen valamit, amit nem kellene? […] A Bábel tornya
történet. Nagyon rövid kis szösszenet az Ószövetségből, de
annál fontosabb, különösen is ma. Hallgassuk meg. „Az egész
földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak
indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott
letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és
égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi
szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk
magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és
szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld
színén! Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és
tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az Úr:
Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a
kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket,
hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Gyerünk, menjünk le,
és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás
nyelvét! Így szélesztette szét őket onnan az Úr az egész föld
színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték
azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld
nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld
színére.” (1Móz 11,1-9)
A
fejlődés és az elért eredmények megrészegítették az embert,
aki megpróbál „felkapaszkodni” az égbe. Isten helyére akar
ülni. Nos, ez meglehetősen grandiózus terv… És nem is sikerül.
Az Úr megakadályozza ezt azzal, hogy különböző nyelveket ad az
embereknek. Gondolhatnánk persze, hogy mennyivel jobb lenne, ha egy
nyelvet beszélnénk. Milyen jó lenne, ha az egész Föld egységes
lenne. Pedig valójában az Isten nem büntetett ezzel, hanem
bennünket védett meg saját magunktól. Korlátokat adott, hogy ne
tévedjünk olyan területre, ahova nagyon nem kellene!
Mind
e mellett, azt kell mondanunk, hogy ez mégsem egy természetes
állapot. Mármint az, hogy az emberek nem értik meg egymást. Az
Isten nem ilyennek álmodta meg a világot. És itt „meg nem értés”
fogalmát ki kell tágítanunk. Mert ez nem csupán a különböző
nyelveket jelenti, hanem a másik ember meg nem értését, olyanét
is akár, akivel egy nyelvet beszélek!
Jézus
Krisztus azért jött el, hogy helyreállítsa Isten és ember
kapcsolatát, amit az ember tönkretett. És ő volt az, aki
megígérte, hogy el fogja küldeni a Szentlelket a világba, hogy
kiteljesítse ezt a munkát. Hát ez történt meg a mai igénkben.
„Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle
nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy
szóljanak. […] mikor
ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt,
mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” Élő
adásban közvetítik nekünk a megértés restaurációját. Az
ember az Istentől való elszakadottságát úgy próbálta meg
kompenzálni, hogy fel akart kapaszkodni a mennybe, hogy maga is
„istenné” váljon. De ezzel csak rontott a maga helyzetén.
Azonban, a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek
helyreállította azt az állapotot, amely úgy tűnt soha nem fog
normalizálódni! Nem hiába szokták nevezni a pünkösdi történetet
„antibábelnek”.
Közben
nem tudom, hogy észrevettük a mozgás, ami a két történetben
van. Az ember „fel akar mászni” a mennybe, de az nem nagyon
megy, és a próbálkozásnak is komoly következményei vannak. De
az Isten nem hagyja ezt annyiban, és ő maga „jön le”, a
Szentlélekben, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot. De mi ez
az állapot? A megértés állapota. Az, hogy igazán meg tudom
érteni a másikat, hogy igazán oda tudok fordulni hozzá. Ezt
hozhatja el számomra a Szentlélek, erről is szól pünkösd
ünnepe. Az megértés ünnepe ez!
És
ugyanez az analógia érvényesül a hitben is. Sokan úgy
gondolkodnak, hogy hit valami olyasmi, amit el lehet, vagy el kell
érni. Pedig valójában az is „felülről jön”. Evangélikus
egyházunk tanítása az, hogy a hit ajándék, mégpedig a
Szentléleknek az ajándéka. Persze itt is felhördülhetnénk, hogy
„ez nem ér, mert akkor nekem mi szerepem van az egészben, vagy
hogy kérheti számon az Isten valakin azt, hogy hisz-e vagy sem, ha
a Szentlélek ajándéka a hit”? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy
erre most én kimerítő vagy bármilyen választ tudok adni. Nem
tudok. És senki sem tud. Aki azt mondja, hogy ezt teljesen meg tudja
magyarázni, az hazudik!
Azt
viszont meg tudom mondani, hogy miért van ez így jól. Manapság
nagyon elterjed álláspont - és biztosan hallottuk már ezt a
mondatot – hogy „hiszek én a magam módján”. Nos, ez egy
egyik leg önkártékonyabb mondat a hit kapcsán, amit el lehet
mondani. Ugyanis ezzel az ember becsapja saját magát. Mert hinni
vagy az Isten módján lehet, vagy pedig sehogyan. Ha azt mondom,
hogy magam módján hiszek, akkor el kezdem építgetni a magam kis
„tornyát” a menny felé. Hiszen akkor, ebben az esetben, én
magam akarom meghatározni, hogy kiben higgyek, mit is higgyek,
hogyan is higgyek! Ez pedig óhatatlanul is elcsúszáshoz,
tévedéshez és meg nem értéshez fog vezetni. Azonban, ha maga az
Úr adja meg nekem a benne való hitet a Szentlélek által, akkor az
igazi hit lesz.
Isten
ezzel is óvni akar minket. Ez persze nem azt jelenti, hogy valami
mesterséges függéshelyzetbe, gyerekkorban akar bennünket tartani,
miközben pedig nekünk fejlődni kellene. Nem. Pontosan
ellenkezőleg. Az ember természetes állapota az, hogy Istenhez
tartozik, tőle függ, hiszen ő a világot létrehozó és fenntartó
Isten. Bármilyen furcsán is hangzik, de ebben a függéshelyzetben
tudja megélni az ember leginkább a szabadságát és emberségét.
És – nem mellesleg – a másik ember szabadságát és emberségét
is, a megértés által.
Erre
hívott el bennünket az Úr, erre indít bennünket a Szentlélek.
Imádkozzunk azért, hogy bennünk is ébredjen, éledjen,
szabadságban növekedhessen a hit. Ámen
Nagyon jó lett mindhárom, öröm volt olvasni őket. :-)
VálaszTörlés1-1 dolog jutott eszembe mindegyikről:
1) Éppen a múltkor akadtam rá (egészen véletlenül) egy, az egyházunk egyik fiatal lelkésznőjével talán három éve(?) készített nagyon rövid (talán kb. 13 mp-es) videóra, amiben arról beszél, hogy a pünkösdi üzenet megélése még egy felfedezésre váró terület az egyházban.
2) Egy ismerősöm áltsuli után egyházi suliba akart menni (nem katolikusba), és amikor ennek híre ment, akkor az első kérdés ez volt: "Pap leszel?" (Pedig meg sem fordult a fejében, és nem is lett az...)
3) Pünkösd mint "antibábel" - ezt köszönöm szépen! :-)