Panelből a mennybe (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Mennybemenetel ünnepe, 2018.05.13.)
textus:
Dán 7,13-14
„
13 Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin,
aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és
odavezették hozzá. 14 Hatalom, dicsőség és királyi uralom
adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje.
Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma
nem semmisül meg.”
Lakótelepen
felnőni kicsit más, mint bárhol máshol. Meg vannak a hátrányai,
mint például a kicsi lakások, a zsúfoltság, a szomszédok
(tisztelet a kivételnek), a „papírfalak”, a borzasztó meleg
nyáron, a lépcsőzés, mikor elromlik a lift, az örökös
perpatvarok a lakóközösségben… Mivel tudom, hogy sokan vannak
itt, akik ezzel teljes mértékben tisztában vannak, így nem
sorolom tovább.
De
bármilyen hihetetlen is, vannak nagy előnyei is a lakótelepnek.
Én, gyerekként, több lakótelepen is laktam, és bátran
mondhatom, hogy sok pozitív tapasztalatom is volt. De ezek közül a
jó dolgok közül is kiemelkedik a (jó értelemben is vett)
bandázás. Ugyanis, ahol sok család lakik, ott sok a gyerek is.
Nekünk lakótelepi gyerekeknek természetes élmény volt az, hogy a
sok gyerek és fiatal, csapatba verődve járja az utcákat,
játszótereket, a környéket. Persze a csapatok között voltak
ilyenek is és olyanok is. És nyilván, kamaszként szinte mindenki
tilosban akart járni. Nem kell itt durva dolgokra gondolni, de azért
igyekeztünk mindig olyat is csinálni, amik – hogy is fogalmazzak
– nem nyerték el a felnőtt társadalom osztatlan elismerését…
Az
egyik ilyen rendszeres akciónk a tetőre mászás volt. Talán ez
volt a kedvenc is. Éppen akkor, amikor ez az élményem megtörtént,
egy olyan lakótelepen laktunk, ahol nem voltak tízemeletesek, csak
hármasok meg négyesek. És az egyik négyes sorház utolsó
lépcsőházában, a negyedikről a tetőre nyíló csapóajtó nem
volt lelakatolva. Értékes információ volt ez, tudniillik az egész
telepen ez volt az egyetlen ilyen hely. Lakott egy haver abban a
lépcsőházban, akik beengedett minket, és igyekeztünk
feltűnésmentesen felmenni a negyedikre, kimászni a vaslétra
segítségével a csapóajtón át a tetőre. Fantasztikus élmény
volt mindig, mert messzire el lehetett látni, a fél város
feltárult előttünk. Másrészt titkos volt, és tilosban is… Egy
kicsit. Szóval ideális volt arra, hogy a kamaszlélek viszonylagos
biztonságban kiereszthesse a gőzt.
Ott
a tetőn azt éreztük, hogy kicsit többek vagyunk. Kicsit
nagyobbak, kicsit jobbak. Hogy igazából már nem is a földön
vagyunk, hanem valahol az ég és a föld között. Mintha részesei
lennénk egy misztikus és titkos átjárónak.
Nos,
a mai ünnepünk hangulata igencsak hasonlít ehhez az állapothoz.
Mennybemeneteli istentiszteleten vagyunk együtt. Azt ünnepeljük,
arra figyelünk, hogy Krisztus urunk a feltámadása után negyven
nappal a tanítványok szeme láttára felment a mennybe. Nagyon
érdekes, hogy ma ennek az eseménynek, nem a leírását, hanem egy
jóval előtte történt látomásban való megjövendölését
kaptuk alapigeként. Dániel próféta, aki kb. 600 évvel élt Jézus
előtt, látomásban látta a mennybemenetel eseményét. „Láttam
az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki
emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és
odavezették hozzá.” -írja. Ez abszolút összecseng azzal a
leírással, amit Lukács evangélista hagyott ránk az Apostolok
Cselekedeteinek könyvében: „Miután ezt mondta, szemük
láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.”
(Apcsel 1,9).
Nagyon
fontos üzenete van mennybemenetelnek. Az egyik az az, hogy Jézus
miután mindent elvégzett, amit kell, felment a mennybe, ahonnan
jött. Ez azért nagyon fontos, mert így ér körbe a jézusi
szolgálat, hiszen onnan jött, s lett emberré értünk és oda is
tér vissza. Jézus, akiben maga Isten jött közénk, nem
„szennyeződött” be, vagy nem lett alkalmatlanná attól, hogy
itt járt közöttünk. Ő ugyanaz az Úr, mint aki a földrejövetele
előtt volt, és ugyanaz, aki a feltámadás után felment a mennybe.
Ez
azonban nem jelenti azt, hogy nincsen itt. Evangélikus egyházunk
tanítása, hogy Jézus – attól még, hogy fölment a mennybe –
itt is itt van közöttünk, személyesen. Hiszen őt nem nagyon
korlátozzák a fizika törvényei. Sőt, valójában egyáltalán
nem korlátozzák.
Másrészt
ő ezáltal, hogy „lejött”, aztán „fölment” és mégis
közöttünk van átjárót adott nekünk, amelyen át beléphetünk
a mennybe. És bizony a keresztény, a hívő ember, aki hiszi azt,
hogy Jézus eljött, tanított, gyógyított, szolgált, meghalt és
feltámadt, mennybe ment értünk, az bizony ebben az átjáróban
élheti le az életét. Abban a tudatban, hogy igen itt van a földön,
de már helye van az Atya országában, „odafent”. Mint mikor mi,
lakótelepi gyerekek, azt éreztük a tetőre kimászva, hogy
igazából ég és föld között vagyunk.
De
van két nagy különbség e két helyzet között. Ugyanis, amíg mi
a tilosban másztunk fel, addig a hívő ember teljesen legálisan
kapja meg ajándékba ezt az állapotot. Magyarul Krisztus
mennybemenetelének ajándéka nem a mi érdemünk, vagy képességünk,
szervezőkészségünk, vagy akaratunk terméke, hanem egyedül a
Megváltón múlik! Pontosabban rajta nem múlik, hiszen adja ezt a
számunkra.
Hívő
emberként, itt is vagyunk a földön, de kicsit már ott is. És a
második különbség pedig az, hogy ez nem a rossz fajta átmenet,
ami elbizonytalanít, „hogy na mi lesz ebből”, hanem éppen
ellenkezőleg. Az Isten ebben a világban is megtapasztalható
jelenléte, ajándékai, a hozzá való tartozás tapasztalatai,
előíze annak mennyei állapotnak, ami ránk vár földi
pályafutásunk végén. Jó lesz, én már nagyon várom! Ámen
10/10. Köszönöm, hogy olvashattam. :-)
VálaszTörlés