Mi mind egyéniségek vagyunk... (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2018.07.01.)
textus:
1Pét 3,8-15
„8 Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők,
testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. 9 Ne fizessetek a
gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással,
hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el,
hogy áldást örököljetek. 10 Mert aki szeretne örülni az
életnek és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és
ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; 11 forduljon el a gonosztól,
és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; 12 mert
az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre
figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul. 13 De ki
az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? 14 De még
ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a
fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. 15
Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és
legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri
tőletek a bennetek élő reménységet.”
Nagyon szerettem gimibe járni. Tanulni kevésbé, maga az intézmény sem volt a szívem csücske, de az osztályomat, az évfolyamot (5 párhuzamos osztály volt a suliban) nagyon bírtam. Rengeteg nagyon jó emlék él még ma is bennem. Több olyan barátságot kötöttem abban az időben, amik mind a mai napig megvannak. Azt hiszem, hogy nem csak én tudnék mesélni ezer meg egy olyan történetet, hogy miket „garázdálkodtunk” a középiskolában, és milyen (ma már) nevetségesnek tűnő, vagy éppen hajmeresztő dolgot műveltünk akkoriban.
Nem
mellesleg a középiskola az egyéniség/egyéniségek kora. Ebben a
korban extrém fontos mindenki számára, hogy egyéniség legyen.
Általában két útja van ennek. Az egyik, hogy „olyan akarok
lenni mint mindenki más”, a másik pedig pont az ellenkezője a
„nem akarok beállni a sorba”. De akármelyiket is
választjuk/választottuk, mindenképpen fontos, hogy a folyamat
(általában) közösségben történik meg, azaz keressük a hozzánk
hasonlóak társaságát. Ma is biztosan így működik, bár úgy
látom, hogy abban az időben, amikor én volt középiskolás,
sokkal látványosabb volt a dolog. Hogy mást ne említsek, abban az
időben mindenkin meglátszódott, hogy melyik utat választotta,
ugyanis annak megfelelően öltözködött. Ma is látni
különbségeket, de a mi időnkben ez véresen komoly volt.
Fontos
tudni, hogy akkoriban leginkább a zenei stílusok, illetve azok
szeretete, rajongása mentén szerveződtek a különböző,
öltözködésben is jól elkülöníthető csoportok. Voltak a
„diszkósok”, ők voltak akik „olyanok mint az összes többi”,
legtöbbször melegítő, holdjáró cipő, vagy más akkoriban
divatos ruhákat hordtak. Voltak a „repperek”, akik bő
nadrágban, széles orrú cipőben, félrefordított baseball
sapkában jártak. Voltak a „deszkások”, akik nagyon
hasonlítottak a „repperekhez”, csak ők más zenét hallgattak,
és gördeszkáztak. Voltak a „pankok”, akik szakadt cuccokban,
piros cipőfűzővel, színes hajjal hívták fel magukra a
figyelmet. És voltak a „rokkerek” (később külön a
„metálosok” is), akik általában hosszú hajúak voltak,
farmerban, zenekaros pólóban, acélbetétes bakanccsal mutatták
meg, hogy hová is tartoznak. (A lista persze korán sem teljes.)
Engem neveltetésem, és az a tény, hogy a dob a hangszerem,
alapvetően a rockerségre predestinált. Nekem is hosszú hajam
volt, és a többi hasonszőrűvel bandázva, elkülönültünk a
többiektől, hol csak jelzésértékűen, hol pedig határozottan.
Miért?
Mert nagyon fontos volt számunkra az, hogy mivel mi a rockzenéért
rajongunk, ezért mi nem olyanok vagyunk mint a többiek, akik nem.
Ez adta meg az egyéniségünknek a lényegét és alapját. Ha ezt
elvették volna tőlünk, akkor nem is tudom, hogy mi maradt volna a
középiskolából… Gyanítom semmi. Ebben az időszakban tanultuk
meg igazán azt, hogy mit jelent egyéniségnek lenni, és mit jelent
egy közösséghez tartozni, amely nem egy muszáj-közösség, mint
pl. egy iskolai osztály, hanem egy választott közösség, ahová
én akarok tartozni.
A
keresztény közösségről (sajnos) sokan gondolkodnak úgy, hogy
egy homogén közösség, ahol mindenki egyforma, csupán azért,
mert egyet gondol, vagy egyet hisz. Sőt, sokan azt gondolják, hogy
az egyéniség veszik el, vagy – még rosszabb – nekem kell
feladni az egyéniségemet, véleményemet ha oda akarok tartozni.
Mintha az akarná az Isten, hogy ilyen egyen, egyéniség és
vélemény nélküli hívei legyenek!
Pedig
ez egyáltalán nincsen így! Péter apostol leírása szerint a
keresztény ember olyan, aki „buzgón igyekszik a jóra”. Ha
kicsit a mélyére nézünk a szövegnek, akkor azt látjuk, hogy itt
szó szerint, a görög szövegben az szerepel: „rajong a jóért”!
Micsoda fantasztikus dolog rajongani a jóért! Ha a diszkó, vagy a
rockzene iránti rajongás egyéniséget adott nekünk a
középiskolában, akkor mennyivel nagyobb és teljesebb, vagy ha úgy
tetszik még egyénibb egyéniséget tud nekünk adni a „jó”!
Mert bizony a rosszért rajongó, vagy a jót csak eszközként
használó tömegekből toronymagasan kiemelkedik a keresztény hit,
a keresztény ember jóért való rajongása!
És
a jóért rajongók fanclub-ja tagjainak ilyen tulajdonságai
vannak: „egyetértők, együttérzők, testvérszeretők,
könyörületesek, alázatosak”. Sőt, ahogyan Péter apostol
buzdít: „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a
gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok
áldást” Hát, ha zenekaros póló egyéniséget ad, ha a
punkok színes haja kirí a tömegből, akkor ez mi? Na, ez sokkal,
de sokkal extrémebb, sokkal de sokkal több egyéniséget
„tartalmaz”! A jóért rajongók, nem fizetnek a rosszért,
rosszal, nem gyalázkodnak vissza, hanem ellenkezőleg: áldást
mondanak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyámnyiláknak kell
lennünk, vagy tehetetlennek, nem. Sőt! Ezzel tudunk a legtöbbet
tenni magunkért és másokért is egyaránt!
És
mi lesz ennek az eredménye – kérdezhetnénk. „az Úr szeme
[...], és füle az ő
könyörgésükre figyel” Az Isten színe előtt élhetünk
tudatosan. Mindenki az Isten színe előtt van, csak valaki tudja
ezt, valaki pedig nem. Akik a jó rajongói, akiknek egyéniséget ad
a hitük, azok tudják, hogy az Isten színe előtt élik az
életüket, és ebből erőt tudnak meríteni. És Péter apostol még
tovább fokozza a dolgot. Aki ilyen, és aki képes arra, az Úr
segítségével, hogy tartsa a jó irányt, az „örül az életnek”
és „jó napokat láthat”. Micsoda érték ez örülni az életnek
és jó napokat látni. Azt hiszem ennél többet nem kívánhatunk,
ebben minden és mindenki benne van, ami és aki csak kell! De jó
lenne, ha mindannyiunk ide tartozhatna! Legyen így! Ámen!
Ámen! :-) Minden fent leírt szóval egyetértek.
VálaszTörlés