Az ajándék legyen ajándék (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, 2018.09.30.)

textus: Mk 2,23-3,6

„23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24 A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? 25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26 Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27 Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.

1 Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember. 2 Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. 3 Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! 4 Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. 5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. 6 A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.”

Ha az ember a Bibliát olvassa, akkor rádöbbenhet arra, hogy mennyi mindent köszönhetünk magának a Bibliának, és a kereszténységnek. Gondolok itt most nem csupán az örömhírre, az evangéliumra, Isten üzenetére – bár nyilvánvalóan, messze ez a legfontosabb – hanem olyan kulturális, társadalmi gondolatokra, megoldásokra, melyek behálózzák a mindennapjainkat. És nem csak a miénket, de mindenkiét, függetlenül attól, hogy hívőkről van szó vagy sem. Esetleg tudunk-e ilyenekről? Tudunk-e példát mondani? […] Van például rengeteg olyan szólás mondás, amely megtalálható a Bibliában, vagy onnan eredeztethető. Szemet szemért, fogat fogért; a szem a lélek tükre, a karddal öl kard által vész el; aki nem dolgozik ne is egyék; amilyen az anya olyan a lánya; jobb adni mint kapni; minden hajaszála az égnek áll, mindennek meg van a maga ideje stb. Már, önmagában, ebből is látszik, hogy mennyire beágyazódott társadalmunkba a kereszténység. De mondhatnánk példának a jogrendszert, amely minden nyugati demokráciában (ahova kicsit fellengzősen magunkat is sorolom) nyilvánvalóan a Tízparancsolatra épül. Vagy éppen az ünnepeket, hiszen – a nemzeti ünnepeinket leszámítva – szinte minden ünnep valamilyen formában a kereszténységhez tartozik, és végső soron a Bibliából származik.

De nem tudom azt tudtuk-e, hogy – a fent felsoroltakon túl – a rendszeres szabadnap is először a Bibliában szerepel? Első renden a teremtéstörténetből származik, ahol Isten „megpihent” a hetedik napon, aztán pedig a mózesi törvények rendelték a szombatot, mint olyan szabadnapot. (Azért a szombat, mert a sok helyen, pl. zsidóknál, de az angoloknál is, a hét első napja a vasárnap.)

A mai történetünkben, egy ilyen szombati helyzetbe csöppenünk bele, mindjárt kettőbe. Az egyikben Jézus tanítványai, miközben gyalogoltak, az út menti gabonatábla kalászaiból téptek párat, mert éhesek voltak, a másikban pedig Jézus meggyógyít egy beteg embert. Mindkettő szombaton történt, ami teljesen kiborította a korabeli vallási-társadalmi elit prominens tagjait. De hát mi ebben a rossz?- kérdezhetnénk joggal. Ahhoz, hogy ezt megértsük, hadd hozzak egy mai példát.

Általában, amikor új emberekkel találkozom és kiderül, hogy keresztény, hívő ember vagyok, sőt, amikor az is kiderül, hogy ráadásul lelkész, akkor az első kérdések mindig ezek: „Akkor te nem házasodhatsz? Akkor neked nem szabad megvédened magad? Akkor te semmi mást nem csinálsz, csak imádkozol? Akkor neked ezt sem szabad, meg azt sem, meg amazt sem?” Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki kapott már ilyen kérdéseket, és azt hiszem, mindannyian tudnánk még egyet-kettőt hozzátenni a felsoroláshoz.

Vajon miért van ez? Miért van az, hogy ha egy egyházhoz nem közeli ember templomról, egyházról, hitről, vallásról gondolkodik, akkor a keresztesháború, az inkvizíció és a pedofil papok után közvetlenül mindig az következik, hogy „mit nem szabad”! A válasz benne van a mai történetünkben (is).

Az Isten az ember iránt érzett szeretetében már a teremtése pillanatában irányt adott, és megteremtette a szabadnap lehetőségét. Ez aztán egészen kikristályosodott az Ószövetségben, mózesi törvényekben. Jézus korára pedig be is betonozódott, de úgy, hogy „mozdíthatatlanná” vált! Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten egy ajándékot adott az embernek, amiből aztán az ember törvényt csinált. És innentől kezdve vége lett az ajándék jellegnek, vagy akár a belső motivációnak, hajtóerőnek, és maradt a „mit nem szabad”! Oké, hogy a szombaton ne a munka legyen a középpontban (az viszont, hogy mi legyen a középpontban, arról majd később), de azért megtiltani, hogy valaki, ha éhes, akkor kaját szerezzen magának?! Oké, hogy szombaton ne az elvégzendő feladatok legyenek a középpontban, de hogy egy beteg embert ne lehessen meggyógyítani, aki szenved?!

De mielőtt még nagyon felháborodnánk, azelőtt söprögessünk a magunk háza táján! Ma is pontosan ugyanennyire hajlamosak vagyunk jó dolgokból, építő lehetőségekből, gúzsba kötő törvényeket kreálni! Volt egy ismerős család, akik minden szombaton fél egykor ebédeltek, családilag. Ez egy jó dolog, mert összetartotta a családot, fix pont volt a hétben, lehetőség az asztalközösségre. De egy idő után a családfő egyre szigorúbban vette a dolgot. Először még csak megszólta a feleséget, ha nem tudtak leülni az asztalhoz időben. Utána – már erősen tinédzserkorú – gyerekek kaptak, ha csak egy percet is késtek az ebédről. És észrevétlenül az egész egy baromi nagy teher lett mindenkinek, és már mindenki arra vágyott, hogy bárcsak ne kellene együtt ebédelni. Az egész pont az ellenkező hatást váltotta ki, mint amilyen céllal született, kontra-produktívvá vált. Ugye, mi is tudnánk példákat mondani…? És bizony az egyház is bőséggel oka annak, hogy ma az emberek a hitet, a vallást, a „mit nem szabad” keretein belül értelmezik. Az Isten szabadságra hívott el minket, amely akarva akaratlanul sokszor pont egészségtelen törvényeskedésbe vált át: „Így lehetsz rendes, jó keresztény. Ha nem ilyen vagy, akkor mehetsz ahová akarsz!”

Mert mi is volt a szombatnak a lényege? Vagy, ahogyan a mi számunkra is fontos Tízparancsolat harmadikja fogalmaz: „Szenteld meg az ünnepnapot!”. (Éppen ezért mondhatnánk, itt ebben a körben, akár vasárnapot is a szombat helyett.) Nem az a lényeg, hogy ne dolgozzunk, nem a nem-dolgozás a cél. Hanem az, hogy legyen a hétben egy védett idősáv, amikor az ember szabad lehet, de nem csupán a munkától szabad, hanem szabad arra, hogy időt töltsön az Istennel! Mert minden kapcsolatnak, így az Istennel való kapcsolatnak is a minőségi idő az egyik tartópillére, azaz, hogy egészen az Istenre figyelek. Hogy legyen egy nap, amikor sok tennivaló között is, jut idő arra, hogy Istennel foglalkozzak, a kapcsolatunkat ápoljam. Erre van az istentisztelet, de erre vannak azok a csendességek is, amikor egészen odafigyelek az Istenre.

És ebből a fantasztikus lehetőségből csináltak törvényt a Jézus korabeli vallási vezetők, és ebből csináltak oly sokszor büntető törvényt az egyházban is. Pedig, ha mindez csupán a kényszer hatására történik, akkor pont annyit is fog érni…! Ez persze nem azt jelenti, hogy gyermekeinket ne hozzuk el magunkkal az istentiszteletre, és persze azt sem jelenti, hogy ne hirdessük ezt másoknak, ne próbáljuk őket meggyőzni, hogy itt egy élő közösségre találhatnak másokkal és Istennek egyaránt! Dehogynem. Csupán azt mondom, hogy az ajándék és a lehetőség maradjon ajándék és lehetőség, és ne csináljunk belőle törvényt.

Tudom, hogy a törvény sokkal egyszerűbb, mint Jézusban kapott örömhír szabadsága. A törvény ugyanis nem kíván gondolkodást, nem kíván egyéni megharcolást, csupán engedelmességet. Ezzel szemben azonban Jézus úgy mutatta be nekünk az Istent, mint aki párbeszédben van az emberrel, aki kapcsolatban van az emberrel. Az emberrel, akinek döntéseket kell hoznia a hétköznapokban, akinek meg kell harcolnia a döntéseket. És bár ez nem egyszerű, és sokszor nem is kellemes, de mi szabadságra hívattunk el, nem pedig vallási törvénybetartásra.

Kedves Testvérek! Használjuk az Isten ajándékait, azért vannak. Éljünk vele és buzdítsunk másokat is hogy éljenek vele. Nem üres fenyegetéssel, gúzsba kötő törvénykezéssel próbáljunk meggyőzni másokat, hanem személyes életpéldánk legyen számukra világítótorony: Milyen jó az Istenhez tartozni! Milyen jó keresztény közösségben együtt lenni! Ámen