RÁhangolódva (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap, 2018.09.23.)

textus: 1Kor 1,10-17

„10 A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! 11 Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. 12 Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. 13 Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? 14 Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, 15 nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. 16 Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. 17 Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.”

Ki az, aki járt már koncerten? Bármilyen koncerten. […] Mi az, amivel minden koncert kezdődik, legyen az akár komoly, akár könnyűzenei? Pontosabban, mi az amit a zenészek minden koncert előtt csinálnak? […]Hangolnak. Mit is jelent a hangolás? Azt jelenti, hogy zenész megválasztja a zenei hangsor frekvencia-viszonyait és annak alkalmazását, azaz adott instrumentum hangmagasságainak meghatározását és változtatását. Na, ezt az fenti mondatot nem tudtam volna elmondani kívülről. :) Magyarul a zenész beállítja a hangszert, hogy rendesen szóljon, ahogyan kell. Miért van erre szükség? […] Azért van erre szükség, mert nincsen egyedül. És ha az adott zenész „A” hangzást állít be a hangszerén, a másik meg „B”-t, a harmadik meg „C”-t, akkor bizony abból nem sok jó fog kisülni. Persze zavaró lehet egy nem jól hangolt, nem jól beállított hangszer önmagában is, de amikor kettő, tíz, vagy éppen száz hangszer nincsen összehangolva,… nos, maradjunk annyiban, hogy az nagyon súlyos.

Jól emlékszem, középiskolában és az egyetem alatt (meg még utána pár évet), amikor szinte mindig játszottam zenekarban, volt hogy többen is egyszerre, és hogy mennyire fontos volt a hangolás. Nem csak a koncertek, de minden próba azzal kezdődött, hogy mindenki hangolt. Csak utána lehetett elkezdeni a zenélés.

Azonban nem csak a zenében van szükség hangolásra. Időről időre „be kell hangolni” pl. a családot is. Összehangolni a programokat, a személyeket, a személyiségeket amelyek mindig változnak, „állítódnak”. De hangolni kell bizony a nagyobb közösségeket is. Így például a gyülekezet is, hogy „rendesen” szóljon.

Pál ebben a levelében a korinthusi gyülekezethez szól. A múlt héten a második leveléből néztünk meg egy részt, ahol a boldogságról beszélt, ezen a héten pedig valami egészen mást fejteget az előbbit megelőző, első levelében. És itt is rögtön az elején: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre!” Pál arról szerzett tudomást, hogy szakadások, balhé van a gyülekezetben. Mégpedig azért mert az emberek csoportokra szakadtak a gyülekezeten belül, a mentén, hogy ki melyik vezetőt, tekintélyszemélyt tartja elsőnek: „Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé” - mondják az különböző oldalak (Ez utóbbi a legdurvább, hiszen ezzel Krisztus odateszik egynek a sok közé!).

Pál egyértelműen kimondja, hogy ez nagy baj, tessék egyetértésre jutni. Ha egészen pontosan akarunk fogalmazni, akkor az itt szereplő „katartidzó” (καταρτίζω)kifejezés a törött csont helyre rakását és… összehangolást jelent. „Kedves Gyülekezet! Éppen most törik szét az a „csont”, ami összetart benneteket egy egységes egésszé, Krisztus testévé (ahogyan Pál nevezi az egyházat), és ez csak akkor fog helyrerakódni, meggyógyulni, ha összehangolódtok, összehangoljátok a dolgot, hogy jól „muzsikáljon” a gyülekezet!”

Nagyon izgalmas, hogy Pál nem áll egyik pártra sem, nem eszközöl tartalmi kiigazítást, mint pl., hogy „ne szakadjatok, mert a Apollós mellé állóknak ugyan „A”-ban igaza van, de „B”-ben nem. „B”-ben a kéfásosok mondják a helyes dolgokat!” Pál, aki a helyes, az igaz tanítás egyik élharcosa volt, most nem tesz ilyet, csupán azt mondja, hangolódjatok össze. Miért? Mert egy a lényeg: a hangolás egy közös alapon történjen meg. És ez az alap, vagy ha úgy tetszik – maradva a zenekari példánál – ez a hangvilla pedig nem más mint Krisztus, Krisztus keresztje! Mert amitől Pál a legjobban tart a szakadások, pártoskodás kapcsán, hogy „Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.” Itt is érdemesek egy kis pontosítást tenni: hogy „Krisztus keresztje el ne veszítse a jelentőségét” vagy „Krisztus keresztje ki ne üresedjen”.

Hiszen Krisztus keresztje soha nem veszíti el az erejét, a kérdés csak az, hogy a mi számunkra milyen jelentőséggel bír! Mert az üdvösségnek, az Istenhez tartozásnak a kulcsa Krisztus keresztje, az, hogy élt, tanított, tett, halt, és feltámadt értünk. Elhordozta bűneinket, terheinket, bánatainkat és utat nyitott Istenhez! De mindez csak akkor a „miénk”, ha ezt el tudjuk fogadni tőle! És abban a pillanatban, ha egy közösség, egy gyülekezet személyek, marginális gondolatok, adiaforon, az üdvösséget nem érintő dolgok mentén szétszakad, nagyon félő, hogy az igazi, legbelső, esszenciális üzenet is csorbul, azaz a kereszt üzenete.

De mit is jelent ez ma számunkra a gyülekezetben? Hiszen, hála az Úrnak, minket ilyen pártoskodás nem fenyeget. Azt, hogy egy közösség vagyunk, de nem vagyunk egyformák. Amikor tehát Pál azt írja, hogy „mindnyájan egyféleképpen szóljatok”, akkor nem a szólásszabadságunkat akarja csorbítani, nem a szabad véleményformálásunkat akarja „kigyomlálni”. Szó sincs róla! Hanem inkább felhívja a figyelmet arra, hogy akkor leszünk igazi és egységes egész közösség, ha van egy közös pontunk, amihez, pontosabban, akihez igazítjuk magunkat! Ahogyan egy zenekarban a hangszerek mást és mást játszanak, mégis egy zene szól, úgy egy gyülekezetben is gondolhatunk, sőt hihetünk is mást, ha mindannyinak Krisztus keresztjéhez vagyunk hangolva, azaz hiszünk abban, hogy Ő a mi megváltásunk, és csakis ő! Nem Pál, nem Apollós, nem bármely más személy, gondolat, ideológia, hanem csakis Krisztus.

Korinthusban sem a különbözőséggel, a különféleképpen való gondolkodással van a baj, hanem azzal, hogy ezek nem egymásért, egymás kiegészítésére, vagy az Isten megismerésének egészséges vitahelyzete érdekében, hanem egymás, a másik, a keresztény testvére ellen voltak. Mert tényleg sokkal könnyebb egy csoportot, egy közösséget összetartani valami, vagy valaki, valakik ellen (számos példát látunk erre jelen történelmi szituációnkban is). De ahogyan Jézus mondta: „közöttetek ne így legyen” (Mt 20,26). Ez nem a mi utunk, ez nem kereszténység.

Mi tehát a végkövetkeztetés? Legyünk egyszerűek, pontosabban egy-szerűek. A szónak nem abban az értelmében, hogy nem bonyolult, hanem annak értelmében, hogy az „Egy”-hez, a Krisztushoz tartozóak. Gondolkodjunk másként, értsünk nem egyet, tegyük, így vagy úgy, de egy a lényeg: a kereszt, az Isten Krisztusban megmutatott, extrém és radikális szeretete vezessen bennünket! Ámen