Lelki közvilágítás (prédikáció, Vízkereszt utáni utolsó vasárnap, 2019.02.10.)
textus:
2Móz 34,27-35
Volt egy szenzációs földrajztanárom általános iskolában, aki mindenkivel meg tudta szerettetni a földrajzot. Amikor elment, otthagyta a tanári pályát, hogy a MOL-nál huszadrangú ügyintéző legyen háromszor annyi fizetésért, verset írtunk neki, amit az egész osztály nevében, rajtaütésszerűen, az utolsó óráján a padra felállva egy kis csapatunk felolvasott. Így próbáltuk maradásra bírni. Meg voltunk győződve arról, hogy a többi tanár üldözte őt el azért, mert őt szerettük a legjobban. Sajnos ennek ellenére is elment, de örökséget hagyott – bennem legalábbis mindenképpen – hiszen azóta is rajongok a földrajzért. Különösen két dolog érdekelt és érdekel ma is: a társadalomföldrajz, hogy hogyan „mozog” az emberi társadalom, hogyan alakul a nemzetek és népek, és úgy egyáltalán az emberi közösség sorsa. No, meg a csillagászat. Lenyűgöző, az ég, az univerzum, a végtelen. Ha jól belegondolok, lelkészként, ma is ezzel a két témával foglalkozom: az emberekkel, az emberi közösséggel és Végtelennel…
„27
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert
ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és
Izráellel! 28 Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az
Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra
a szövetség igéit, a tíz igét.
29
Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája
Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem
tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel
beszélt. 30 Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy
sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. 31 Mózes
azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői
mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. 32 Azután
odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik
mindazt, amit az Úr mondott el neki a Sínai-hegyen. 33 Miután
mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára. 34
Valahányszor bement Mózes az Úr színe elé, hogy beszéljen vele,
levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta
Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. 35 És mivel
Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára
borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel
beszéljen.”
Volt egy szenzációs földrajztanárom általános iskolában, aki mindenkivel meg tudta szerettetni a földrajzot. Amikor elment, otthagyta a tanári pályát, hogy a MOL-nál huszadrangú ügyintéző legyen háromszor annyi fizetésért, verset írtunk neki, amit az egész osztály nevében, rajtaütésszerűen, az utolsó óráján a padra felállva egy kis csapatunk felolvasott. Így próbáltuk maradásra bírni. Meg voltunk győződve arról, hogy a többi tanár üldözte őt el azért, mert őt szerettük a legjobban. Sajnos ennek ellenére is elment, de örökséget hagyott – bennem legalábbis mindenképpen – hiszen azóta is rajongok a földrajzért. Különösen két dolog érdekelt és érdekel ma is: a társadalomföldrajz, hogy hogyan „mozog” az emberi társadalom, hogyan alakul a nemzetek és népek, és úgy egyáltalán az emberi közösség sorsa. No, meg a csillagászat. Lenyűgöző, az ég, az univerzum, a végtelen. Ha jól belegondolok, lelkészként, ma is ezzel a két témával foglalkozom: az emberekkel, az emberi közösséggel és Végtelennel…
A
csillagászat iránti érdeklődésem, amely a mai témánk
szempontjából a relevánsabb, mára sem lanyhult. Sőt! Nagyon
szeretem a sci-fi-t mind film, mind könyv formájában. És mindig
is szerettem utánajárni, hogy amit olvasok, vagy nézek, annak
milyen valóságalapja van. Mi benne a science (tudomány) és mi
benne a fiction (fikció)! Gyerekkorom egyik ilyen nagy felismerése
volt ezen a fronton, hogy a Hold nem világít. Ma már mosolygok
rajta, de akkor kiskamaszként ez egy komoly felfedezésnek
számított. Sőt ehhez járult hozzá, hogy azt is megtudtam, hogy a
Hold a Nap fényét veri vissza. Azért fogy, meg növekszik, mert
mindig más szögből világítja meg a Nap, ahogyan kering a Föld
körül, a Föld meg a Holddal együtt a nap körül. És ez az egész
egy csodálatos rendszerben működik évmilliárdok óta! Zseniális!
Ma,
Vízkereszt utáni utolsó vasárnap van. Ha úgy tetszik, akkor a
karácsonyi ünnepkör utolsó vasárnapja. Jövő héttől belépünk
a böjtelő három hetébe, ami még nem a böjti időszak, de már
nem is karácsonyi. Ahogyan azt említettük már a Vízkereszt
Jézus nyilvánvalóságának, világosságának ünnepe. És rajta
keresztül – természetesen – az Isten nyilvánvalóságának és
világosságának az ünnepe. És az a fantasztikus üzenete van az
egyházi év ezen szakaszának, hogy az Isten dicsősége,
világossága meg tud jelenni, sőt, meg is jelenik a világban,
egészen megtapasztalható módon!
A
mai igénk egy igen különleges „megjelenést” ír le a
számunkra. Mózes az Istennel találkozik a Sínai-hegyen. Negyven
nap és negyven éjjel ott van vele, az Úr átadja neki a törvényt,
azt a jó rendet, amire Izrael népének szüksége van ahhoz, hogy
igazi nemzet lehessen és az Istenhez tartozhasson, illetve Mózes
elkészíti a kőtáblákat a Tízparancsolattal. És miután lejön
a hegyről, ahol a nép tűkön ülve várja. De aztán, mikor leér,
nem mer senki Mózes közelébe menni. Miért? Mert Mózes „arcbőre
sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt”. Most
elviccelhetnénk a dolgot valami radioaktívos poénnal, de ne
tegyük, mert itt most valami nagyon fontos dolog történt!
Mózes
az Isten jelenlétében töltött idő alatt megváltozott. És
amikor visszament az emberek közé, akkor ez a változás látszódott
rajta. És ez a változás nem volt más, mint az Isten dicsőségének,
jelenlétének lenyomata. A hozzá való tartozás fénye. Nem Mózes
nagysága világított, sugárzott, hanem az Istené! Pontosan úgy
mint a Nap és a Hold esetében. Ahogyan a Hold a nap fényét veri
vissza, ami látszik és ami be tudja világítani az éjszakát, úgy
Mózes arca az Isten dicsőségével „világította be” az
embereket.
Ennek
a momentumnak sok üzenete volt/van, de én csak kettőt fogok
kiemelni.
1.
Isten nem hagyta el a népét, új esély, második esélyt adott!
Pedig megtehette volna, hogy nem teszi. Azok a kőtáblák, amelyeket
Mózes készített, már a második garnitúra volt. Az elsőt
dühében földhöz vágta, amikor Istennel való első találkozás
után lejött a hegyről és meglátta, hogy Izrael népe, nem győzve
kivárni Mózes visszatérését, bálványszobrot épített és azt
kezdte el imádni. Milyen csoda ez, hogy az Isten ott van másodjára
is,… meg harmadjára is, meg…
2.
Az Isten jelenléte és dicsősége megjelenhet, látszódhat az
emberen. És bizony ez nem csak Mózesre vonatkozik. Ézsaiás
próféta írja: „Bár még sötétség borítja a földet, sűrű
homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége
meglátszik rajtad.” (Ézs 60,2) Ahogyan a Hold be tudja
világítani az éjszakát, úgy az Istenhez tartozó, Krisztushoz
tartozó hívő ember, az Isten jelenlétével feltöltekezve, be
tudja világítani azt a lelki és szellemi sötétséget, ami
uralkodik most ezen a bolygón! És valójában ez nem csak
fantasztikus lehetőség, hanem bizony feladat is! Jézus mondja
akkori és mai tanítványainak: „Ti vagytok a világ
világossága.” (Mt 5,14) Pál pedig ezt mondja a
körülményekről: „a teremtett világ sóvárogva várja Isten
fiainak megjelenését.” (Róm 8,19). Adott a feladat:
világítani, mert nagyon nagy szüksége van rá a világnak, ha
tudomásul veszi, ha nem!
A
Vízkereszti vasárnapok Jézus és az Atya nyilvánvalóságának az
ünnepei. És most az egyházi év ezen szakaszának zárásaképpen,
azt az üzenetet kapjuk, hogy ennek a nyilvánvalóságnak, ennek a
lelki „közvilágításnak” eszközei, ha úgy tetszik
„lámpatestei” mi lehetünk, sőt kell, hogy legyünk! Mi tehát
a feladat? Töltekezni az Istennel, imádságban, jelenlétben,
igében, elmélkedésben és aztán sugározni az emberek üdvösségére
és Isten dicsőségére! Ámen
Mit lehet erre a remek prédikációra mondani? Parancs, értettem, ámen! :-)
VálaszTörlésSzombaton és vasárnap kértem a Jóistent, hogy öleljen keblére, mert nehéz időszakon megyek keresztül. De azzal biztatom magam, hogy Ő tudja mi dolga velem és kértem mutasson utat, legyen segítségemre. Mint mindig, most is meghallgatott. És amikor az ember "világít", sugároz, ha szomorú akkor is másképpen sugároz, mint akinek nincs hite. Midig, most is megerősít abban, ami az én útkövetésem alapja: tudd megköszönni a rosszat is, mert Isten jósága túlragyogja azt. S ha már őszintén meg tudod azt tenni, jó úton jársz. Sajnos nem voltam képes szolgálatra aznap, de ez emberi esendőségemből és lelki összerogyásomból eredő volt. Isten mindig jelzi felém, hogy mellettem van. Erősítésemre megmutatta, hogy ma hallgassam meg ezt a prédikációt. Köszönöm Uram!
VálaszTörlésKedves Olvasó!
TörlésAz Isten gyengeségeinkkel és esendőségünkkel együtt szeret bennünket. Ő tudja jól mi van legbelül. Nem azért ad bármit is mert megérdemeljük, hanem mert kegyelmes.
Ő adjon erőt a nehézségekben Önnek.
Isten áldja!