Egy új földtörténeti kor (prédikáció, Pünkösd hétfő, 2019.06.10.)


textus: Ézs 44,2-4
2Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! 3Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. 4Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák.


Ma már nem kérdés az, hogy a világban hatalmas változások mennek végbe. Változások, ami az emberi tevékenység nyomán indultak és száguldanak. A globális klímaváltozásra gondolok. Nálunk tavaly (2018-ban) mérték a legmelegebb májust, idén pedig minden idők egyik leghidegebb májusán vagyunk túl. És amíg nálunk még május végén sem ártott a fűtés, addig a sarkkörön harminc fok volt. Az egész telünk és a tavasz eleje aszályos időszak volt, most pedig az utóbbi két-három hétben hónapokra elegendő csapadék hullt. Az idősebbek szokták mondani, hogy volt régen is bolond időjárás, de globális mérésekből már egyértelműen kimutatható, minden kétséget kizáróan, hogy a katasztrófa nem közeledik, hanem már berúgta az ajtót.
A klímaváltozásnak rengeteg (tudományos) oka van, de egy szóban is össze lehet foglalni: az ember. Nem véletlenül az, hogy sokan már a ma korszakát nem holocén, hanem (az antroposz – görög ember szóból) antropocén korszaknak nevezik. Az ilyen felelőtlen emberi cselekvés (és ebbe bizony mi is beletartozunk) oka pedig nem kívül, hanem az emberen belül keresendő. Ugyanis nem csak a bolygónk kapcsán beszélhetünk klímaváltozásról, hanem ezzel párhuzamosan egy lelki klímakatasztrófáról is beszélhetünk. Ugyanis csak a józan észt, a lelkiismeretet, az irgalmat és igazságot is sutba dobó emberiség képes arra, hogy rövid távú anyagi-gazdasági előnyökért kiirtsa a jövő nemzedékeit. És igazából nem csak a jövőjét, hanem a ma nemzedékeit is, hiszen a Földnek több pontján már ma is képtelenség emberhez méltó módon élni!
Ebbe a valós és sötét képbe érkezik meg Isten igéje Ézsaiás tollából: „Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák.”- mondja az Úr. S bár az utóbbi időben rengeteg eső esett, ezért annyira talán nem tudjuk beleélni magunkat az Isten ilyen formájú gondoskodásába, de azt hiszem értjük. Ezzel a képpel az Úr világosan kimondja, hogy ő hiányokat betöltő Isten. És bár sok esetben tényleges esőre lenne szükség, de mégis ez az ige (elsősorban) nem szó szerint értendő, hiszen a mondanivalójába beleágyazódik egy mondat: „Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.” Ezzel pedig új értelmet nyer az egész kép. Itt Isten elsősorban nem a globális klímaváltozás ellen megfogalmazott tervét ismerteti, hanem a lelki klímakatasztrófa megoldásáról beszél. „Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.” A kiszáradt lelkű emberiség reménye az Isten „esőt” adó Szentlelke! Ez a ma és a jövő generációjának egyetlen esélye! Mert, ha nem változik, nem változunk meg belülről, akkor nem tudunk változtatni a világban sem.
És ennek a változásnak a kulcsa Isten gyermekeiben keresendő. Nekünk, akik számára a természet, a teremtett világ nem csupán élőhely, de ez Isten kreativitásának és szeretetének ékes bizonyítéka is, meghatározó szerepünk kellene, hogy legyen annak megőrzésében is. Mert akár hisszük, akár nem, ez a szolgálat evangélium hirdetés! Hiszen Isten szeretete, ami Jézus Krisztusban jelent meg leginkább a világban, amit a Szentlélek tesz élővé bennünk, arra kell, hogy indítson bennünket, hogy tegyünk magunkért, másokért, a világért, Jézus nevében. A legnagyobb USA-beli evangélikus egyháznak az ELCA-nek (Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház), akikkel mi is egy világszervezetbe, a Lutheránus Világszövetségbe tartozunk, ez a jelmondata: Isten munkája. A mi kezünk. (God’s work. Our hands.) Ebbe a jelmondatba belesűrűsödik Pál apostolnak az az igéje, amely oly aktuális ma is: „a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,9)
Ha pünkösd ünnepét meg akarjuk ragadni, azt, hogy tulajdonképpen a Szentlélek miért is áradt ki a tanítványokra, és indította el őket, akkor tudnunk kell: a világban van a helyünk. Ahogyan Jézus mondta: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) A világban van a helyünk és az a feladat, hogy az emberiségért ténykedjünk. És ennek első és legfontosabb lépése az, hogy a lelki klímakatasztrófa ellen tegyünk, hogy megismertessük a világgal az Isten szeretetét és az örömhírt, amely Jézusban érkezett meg a világba. És ha ez megtörténik, akkor sok minden megváltozhat és talán egy kártékony és önpusztító antropocén korból, egy másik, theocén (theosz – a görög „isten” szóból) világot faraghatunk melynek középpontjában Isten áll, és amelyet az embertárs iránti szeretet mozgat. Ámen

Megjegyzések

  1. Ámen!

    Két gondolat:
    1) Lelki klímakatasztrófa - remek kifejezés!
    2) Talán anno a 90-es évek közepén még látni lehetett szép, tiszta, fehér felhőt. Azóta pedig... :-(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karcsi bácsi és a feltámadás (prédikáció, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2019.04.28.)

Ég és föld (prédikáció, Húsvét ünnepe, 2019.04.21.)

A Jézus-lista (prédikáció, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2019.05.12.)