Azt csinálok, amit akarok (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2019.09.08.)

textus: Jer 18,1-10

„1Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak: 2Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. 3Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. 4De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.

5Ekkor így szólt hozzám az ÚR igéje: 6Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az ÚR. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. 7Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. 8De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. 9Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. 10De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni.”

Éppen csak vége lett a nyárnak, kiléptünk a turizmus főszezonjából. Itt van az ősz, itt van újra… De azért azt hiszem, aki megtehette, hogy nyaralt egy kicsit, abban még benne él a vakáció emléke. Meg kell vallanom, bennem is ott van. Mi már évek óta a Balaton-felvidékre járunk nyaralni. Közel van hozzánk, és mégis éppen elég messze. És bizony a Balaton környéke az egyik olyan frekventált helye az országnak, ahol nagyon hangsúlyosan megjelenik a turizmus. A belföldi és külföldi egyaránt. A ország és a világ minden pontjáról érkeznek emberek a „magyar tengerhez”. És az is igaz, hogy egyre több az angol, orosz, kínai meg még ki tudja milyen nemzetiségű turista, de a vendéglátásban még mindig a német nyelvű turistákra építkeznek a legtöbben. Legalábbis úgy tűnik. Ugyanis szinte mindenhol, ahol a magyaron kívül más nyelven is ki vannak írva a dolgok, akkor ott a német nyelv a biztos. Zimmer Frei, malone, tudjuk… Nem tudom, hogy ez a késő nyolcvanas, ill. a kilencvenes évek maradéka, vagy még létező valóság (mármint, hogy a német ajkú turistákra kell építeni), de így van ma is.

És van egy olyan termék, ami szinte mindenütt megtalálható a Balaton körül, és egyértelmű, hogy a turistáknak van. Ez pedig a kerámia termékek. Töpfer, a fazekas, hogy stílszerű legyek. Szerintem ma elenyészően kevés az olyan magyar ember, aki a magyar tengertől szuvenírnek egy szép vázát, vagy köcsögöt vesz. Szóval ez a turistáknak van.

Amikor egy igét vizsgálunk, akkor több dolgot is érdesem megnézni. Az egyik ilyen – amely ma lényeges a számunkra – az a helyszín. Sem az Úr a próféták által, sem pedig Jézus nem véletlenül ott mondta a dolgokat, ahol mondta. A mai igénk is így kezdődik: „Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet.”- szól az Úr Jeremiás prófétához. A töpfer. Jeremiás pedig megy, az Úr pedig elmondja az üzenetet a fazekas műhelyben. Azért itt mondja el, mert a példa, amit hoz, a fazekassághoz kapcsolódik.

Nem tudom, hogy ki látott már fazekast dolgozni? Esetleg van, aki szokott agyagozni/korongozni? […] Nos, zseniális mesterség. Pörög a korong és a fazekas ügyes kézzel alakítja a megfelelő formára az adott edényt. Javítja, újraformálja, megtartja, kidobja, ahogyan neki tetszik.

Ehhez kapcsolódóan így szól az üzenet: „Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az ÚR. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni.” Ne tévesszen meg bennünket az „Izrael háza” kifejezés. Igen, ez a szakasz, akkor és ott Izraelnek szól, de ma nekünk (is) szól!

Döbbenetes dolgok vannak ebben az igében. Az első és legfontosabb dolog – mint minden példázatban – a szereposztás, hogy a történetbeli szereplőknek milyen valóságos személyek, csoportok feleltethetők meg. Itt ez nem kérdés, hiszen az Úr maga magyarázza a példát. Ő a fazekas és az emberek a edények, vagyis egészen pontosan, az agyag. Ő a formáló, alakító, mi pedig a „produktum”. Szinte késként hasít az első (költői kérdés), amit az Úr üzen: „Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, […] mint ez a fazekas?” De. Az Úr azt csinál, amit akar. És nem csak úgy általában, hanem velünk is. (Erről pár héttel ezelőtt sokat beszéltünk.) És az Istennek ez a végtelen szabadsága nagyon zavaró tud lenni. Miért…?

A minap fociztam az öt éves kislányommal. Nem én erőltettem rá, ő akarta. Én tulajdonképpen nem is szeretem a focit… Szóval fociztunk és közben ő folyamatosan változtatgatta a szabályokat, ahogyan neki volt kényelmesebb, előnyösebb. És mikor ezt szóvá tettem, akkor kijelentette: „Mindenki úgy focizik, ahogyan akar.” Szaván fogtam, magam is kitaláltam a saját szabályaimat – gondolatban – és aszerint játszottam. Pár perc után a lányom meglehetősen nehezményezte a dolgot, „ez így nem jó!”-mondta. „De.” – mondtam neki – „Azt mondtad, hogy mindenki úgy focizik, ahogyan akar! És én így akarok.” „De én meg másképpen!”- válaszolta.

Nos, ebből a kis történetből látszik, hogy a teljes szabadság, azaz az „úgy csinálom, ahogyan én akarom” dolog, az emberek között nem megy, mert óhatatlanul az akaratok egymásnak fognak feszülni. Ha mindenki azt csinálna, amit akarna, akkor az nem szabadság lenne, hanem káoszba taszítana bennünket. De milyen jó, hogy Isten nem ember, hanem Isten! Nem agyag, hanem fazekas. Ő azt csinál – velünk is – amit akar, és mindehhez nem szükséges a mi beleegyezésünk! Azt csinál, amit akar, ez az Isten szabadsága. És az ő akarata örök: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézs 40,8)- olvassuk Ézsaiásnál, meg ezt is „szavam megmásíthatatlan”, és Sámuel prófétánál meg ezt „nem ember ő, hogy bármit is megbánjon”(1Sám 15,29). És ez így van rendben.

De mégis – úgy tűnik – a mai igénk szemben áll ezzel. „Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom.” „Hohohohó! Én úgy tudtam, hogy az Isten szava örök és megmásíthatatlan, ő nem bán meg semmit, amit szabad akarata szerint tesz! Sőt, még azt is hallottam a templomban, hogy őt befolyásolni sem lehet kényünk-kedvünk szerint.”

És ha így gondoljuk, igazunk van. Ugyanis az a helyzet, hogy több olyan helyet is találhatunk a Bibliában, amelyek az Isten szavai (akár prófétákon, akár Jézuson keresztül) és ellent mondanak egymásnak. Azonban ezek nem ellentétek, hanem – fogalmazzunk így – párhuzamos igazságok. Ez azt jelenti (a mai szakaszon, mint példán, bemutatva), hogy van egy igazság miszerint, az Isten akarata, szava maradandó örök és ő nem bán meg semmit, és ott van egy ezzel párhuzamos másik igazság is miszerint: „ha megtér gonoszságából […], akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá”. „De hát ez nem jó így! Ezeket nem lehet harmóniába hozni, kidumálni. Ezek egymásnak ellentmondó dolgok!” És ebben is igazunk is van. Legalábbis abban az értelemben, hogy mi emberek nem tudjuk ezt szintézisbe hozni. De! Ahogyan Márk evangéliuma írja: „Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,27) Az ember nem tudja átlépni a saját árnyékát, ahogyan a mondás tartja. És talán nem blaszfémia, ha úgy mondom: az Isten viszont simán át tudja lépni a saját árnyékát! Miért? Nem miért, hanem kiért. Értünk. Egyszerűen fantasztikus, hogy az Úr hajlandó saját megmásíthatatlan hatalmát korlátozni azért, hogy velünk jót tegyen. „Szavam megmásíthatatlan”- mondja az Úr - „ De ha megtér gonoszságából […], akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá” Az Isten végtelen szeretetétől vezérelve korlátozza saját magát, akaratát, szándékát, hogy imáink, könyörgéseink meghallgatásra találjanak nála. És tudjuk mi a legszebb az egészben? Az, hogy ettől saját maga nem lesz kisebb, akarata nem lesz gyengébb és szándéka nem lesz képlékenyebb! Mert ez a kettő egyszerre igaz az Úr végtelen szabadságában!

És mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak abban, hogy így volt/van/lesz? Nem másból tudjuk ezt, mint Jézus Krisztus személyéből. Mert Jézusban a Mindenható és Végtelen Isten öltött egy emberi, véges formát. Az Úr „szolgai formát vett fel” (Fil 2,7) – ahogyan Pál apostol írja. Ezért lehetünk mi ma itt, ezért vannak hívő emberek, ezért lehetünk közel az Istenhez, ezért van üdvösségünk hit által!

Hatalmas a kegyelem! Ámen