Első benyomás (prédikáció, Vizkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap, 2020.01.12.)


textus: Mk 1,9-11
9Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. 10És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; 11a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.





„Ne ítélj első látásra!”; „Ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján!” - két olyan mondás, amelynek ugyanaz a jelentése. Nem minden olyan, mint amilyennek elsőre tűnik, elképzelhető, hogy nem tudjuk azonnal jól megítélni egy helyzet, egy személy, egy állapot milyenségét. Nem véletlenül alakultak ki és állandósultak ezek a mondások. Közhelyszerűek, de mégis igazi jelentéssel bírnak. Pontosan azért szoktuk ezeket a mondásokat használni, mert az ember első látásra szokott ítélni, és mert az első benyomás szinte mindig meghatározó egy-egy személlyel való kapcsolatban, vagy éppen egy helyzet megítélésében. Hányszor kezdünk úgy egy baráti vagy éppen szerelmi kapcsolat történetének elmesélését, hogy „emlékszem, amikor először találkoztunk...” Vajon miért nem emlékszünk a második vagy harmadik vagy a tizenhatodik találkozásra? Azért mert az első a legfontosabb. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig jól ítélünk első látásra! Nyilván nem, csak azt mondom, hogy mindig fontos az első.
Izgalmas megnézni azt, hogy vajon Jézussal kapcsolatban mi a helyzet. Úgy értem, hogy vajon mi az első esemény Jézussal, a felnőtt Jézussal kapcsolatban az evangéliumokban. Mind a négy evangélista a felnőtt, a szolgálatba állt Jézus első „eseményének” a megkeresztelkedése történetét teszi. Az első benyomás Jézusról: Keresztelő János megkereszteli őt a Jordán vizében.
De miért volt erre szükség? Miért ez az első? Hiszen a keresztség alapvetően azért volt (és van), hogy a bűnbocsánatot közvetítse az embernek. Márk evangélista így ír erről közvetlenül a szakaszunk előtt: „megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Mk 1,4-5) És azt is tudjuk János apostol írása nyomán, hogy „ő [ti. Jézus] azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.” (1Jn 3,5). Szóval mi ez az egész? Talán valami hamis, vagy kamu dolog van itt előttünk, első benyomásként Jézusról? Ugyan dehogy! Bár nem csak nekünk volt ezzel bajunk. Maga keresztelő János is értetlenkedett. A mai szakaszunkban nincsen benne, de Máté evangélista lejegyez egy párbeszédet is János és Jézus között: „János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,14-15). „De Jézus, inkább te keresztelj meg engem!”- mondja János. És mégis, megtörténik a dolog. De miért?
Jézus az igazságra hivatkozik, be kell tölteni az igazságot. Természetesen itt nem jogilag értjük az igazságot, hanem az Isten akaratát értjük rajta. Az Isten akarata az, hogy a mai történetünk megtörténjen, és elsőként történjen meg. Jézus Krisztus magára vette az emberséget, 100%-ban. Ez azt jelenti, hogy ő nem egy ember testbe zárt Isten volt, de nem is mondjunk félisten, hanem 100%-ban ember és 100%-ban Isten egy személyben. Egyetlen egy kivétel volt: a bűn. Jézus nem követett el bűnt, nem volt bűnös állapotban. Azonban rajta kívül mindenki más igen. Ez az igazság. És ahhoz, hogy az ember kapcsolatban lehessen Istennel, ahhoz ezzel az állapottal kezdeni kell valamit. És az Isten kiutat kínál nekünk a bűnbocsánat által. Azaz azzal, hogy eljuthatunk őhozzá, az Ő munkája nyomán. Ebben az eljutásban, ebben a folyamatban pedig el kell jutnunk egy bizonyos pontig, amikor magunk is belátjuk, hogy igen, nekünk szükségünk van az Istenre pontosan azért, mert az életünk hiányos, törött, bűnös alapjáraton. Amikor erre rádöbbenünk, és belátjuk ezzel együtt mindazt a rosszat is amit tettünk, amik ennek az Istentől eltávolodott állapotnak a tünetei, akkor megrendülünk efölött, bűnbánatra jutunk. Ezek megvallása az Isten előtt és az ő bűnbocsánatának jele a keresztség. Erre mindannyiunknak szüksége van. (Ebből a szempontból a sorrendiségtől nem számít. Az mindegy, hogy először megkeresztelnek gyerekként, majd felnőttként fordulunk Isten felé, vagy felnőttként Isten felé fordulunk és meg leszünk keresztelve.) Ezért, bár Jézusnak nem volt szüksége rá, mégis megkeresztelkedett példát adva, és tanítva bennünket. És nem mellesleg, bár János keresztelte meg őt, mégis János volt az, aki méltóságot kapott ez által. Hiszen Jézus megkeresztelése legitimálta őt és a szolgálatát.
Mind emellett pedig, egy különleges eseménynek is tanúi lehetünk, ebben a bizonyos első benyomásos történetben. Így olvassuk: „És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” Egy fantasztikus pillanat leírását láthatjuk itt. Maga a Szentháromság jelenik meg ebben az egy mondatban. Ez egy nagyon különleges pillanat, olyan, amilyenből nincsen másik az evangéliumban. Ott van Jézus, a Szentlélek, akit úgy látott Jézus, láttak az emberek akkor, mintha egy galamb lenne, és ott az Atya, aki a megnyílt mennyből szólalt meg! Azért ez egy olyan pillanat, amiből azt hiszem, kivételesen, ítélhetünk első látásra! Hiszen itt, Jézus szolgálatának elején, a Szentháromság másik két személye is leteszi a voksát amellett a munka mellett, melynek vége az ember megváltása a bűnből és az örök haláltól!
De ez mit jelent nekünk itt most? Mert persze a legnagyobb dolog, hogy az Isten megmenekít, bennünket (leginkább) saját magunktól, megvált a bűnből és örök életre visz, de ez praktikusan most mit jelent nekünk? Ez a történet számtalan szálon kapcsolódik más eseményekhez az üdvtörténetben, azaz abban az alternatív, a világtörténelemmel párhuzamosan zajló, búvópatakkánt fel-felbukkanó, események láncolatában, amely által az Isten az idők teljességében Jézus által megmentett bennünket. Ezek közül a kapcsolódások közül is talán a legnagyobb, az amikor a víz és afölött az Isten Szentlelke szintén együtt van, úgy, ahogyan itt? Van-e tippünk, hogy melyik ez a történet? […] A teremtés. Ezt olvassuk a Biblia legeslegelső soraiban: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Móz 1,1-2). És ahogyan akkor a világ hajnalán a föld kietlen és puszta volt, úgy ma az ember élete Jézus nélkül, a világba, a fizikai valóságba belépő Jézus nélkül, kietlen és puszta. De van reménységünk, hiszen az Isten lelke nem csak a vizek fölött, de mifelettünk is ott „lebeg”, és hitünk szerint ébreszti bennünk, a hitet, az akarást, és követésre való képességet ad, Krisztus követésére. Ez akkora jelentőségű, hogy csak a teremtéshez, a világ keletkezéséhez fogható. Nem véletlenül írja Pál apostol: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17)
Kedves Testvérek! Ha megkeresztelt Krisztus követők vagyunk, akkor új teremtés vagyunk, a Szentháromság által megálmodva és megalkotva! Ez hatalmas kegyelem, méltóság és felelősség is. Ez vezessen bennünket tovább a Vízkereszt utáni vasárnapok sorában és egész életünkben is! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karcsi bácsi és a feltámadás (prédikáció, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2019.04.28.)

Ég és föld (prédikáció, Húsvét ünnepe, 2019.04.21.)