Törvény belsőleg (prédikáció, Böjt 4. vasárnapja, 2020.03.22.)


textus: Róm 7,22-25
22Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, 23de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. 24Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.










Van egy sorozat, ami az utóbbi időben nagy hatással volt rám. Ez pedig az Altered Carbon, magyar címe: Valós Halál. Arról szól a sorozat, hogy a jövőben az emberiség felfedezett egy másik élhető bolygót (igazából többet is) és ott megtalálja egy rég letűnt civilizáció nyomait. Ennek mentén rátalálnak egy anyagra, amely olyan tulajdonsággal bír, hogy tárolni tudja az emberek tudatát. Ebből kifejlesztik az úgynevezett „tok”-okat, amelyek által az ember egyik testből a másikba „költözhet”. Ennek nyomán az emberek élete meghosszabbítódik, és a testi halál után is élhetnek tovább egy másik testben, vagy ha sok pénzük és befolyásuk van, akkor az eredeti születési testük – vagy ahogyan ők nevezik: „burok” – klónjaiba költözhetnek át. A sorozat főszereplőjének jellemfejlődésében – sok minden más mellett – egy olyan folyamat is lezajlik, melyben onnan, hogy úgy cserélgeti (igazi és mesterséges) testeket, mint a ruhát, és abszolút nem számít, hogy mi történik vele, mert úgyis a tudat a lényeg, eljut odáig, hogy vannak olyan reakciók, események, érzések, lelki és tudati folyamatok, amelyek igenis másképpen jönnek elő, másképpen vannak, ha mást testben van, és mégiscsak az eredeti, születési test, amelyben a „legigazibb”, amelyben igazán ő ő. Egészen konkrétan: egy tudat és hozzá egy eredeti test.
Ezt a – mondjuk így – jellemfejlődési utat a kereszténységnek, és sok esetben, a keresztényeknek is be kell járni. Mindig is ott volt a kereszténységben a kísértés, hogy a testet lenézze. „Ó, az a bűnös test! Bárcsak meg lehetne szabadulni tőle és a lelkem végre szabad lehetne!” Vannak olyan, nem keresztény, vallások, amelyek ezt hirdetik. Gondoljunk csak a hinduizmus egyik válfajára, a Krisna Tudatra, vagy éppen Buddhizmusra. Mindkét vallás célja, hogy az ember kikerüljön végre a test (igazából testek) börtönéből és tiszta lélekké váljon. És úgy tűnik, hogy a Biblia is erről beszél. A mai szakaszunk részlete, Pál tollából: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?
Akkor mégiscsak igaz, hogy a test rossz és a lélek jó? Nem. Határozottan nem. Egyrészt: az Isten az embert testnek és léleknek teremtette és azt mondta róla, hogy ez így jó (1Móz1,31), másrészt pedig a Biblia arról is bizonyságot tesz, hogy az utolsó napon testben fogunk feltámadni és testben leszünk a mennyben is (1Kor 15,35kk; Fil 3,20-21). Harmadrészt pedig Pál ebben a szakaszban, a testtel szemben, mintegy másik pólusként, nem a lelket hozza, hanem értelmet. Ráadásul. (De ez utóbbinak a kifejtésére sajnos most nincsen alkalmunk.)
Akkor hát miről ír itt Pál? Amikor az Újszövetség, de különösen is Pál apostol, a testről ír, akkor nem a biológiát érti rajta, és nem a matériát. Pontosabban, mivel az újszövetségi eredeti görög nyelvben több szó is van a testre, és az sem mindegy, hogy milyen szövegkörnyezetben szerepel az adott kifejezés, ezért inkább azt mondom, hogy legtöbbször nem a biológiát érti rajta. Itt, amikor azt írja: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”, akkor nem a fizikai testtől való megszabadulásra, hanem arra az Istentől elszakadott állapotra gondolt, amelyben minden embernek élnie kell. És ettől az állapottól való megszabadulás, majd csak akkor történik meg, amikor levetjük ezt a mostani testet és megkapjuk a mennyeit. Pál erre a váltásra célzott. Ettől még a test nem rossz dolog, de hibás, töredezett és a bűn alá van vetve a lelkünkkel együtt.
Egy másik sűrűn félreértett fogalom is van ebben az igében. Ez pedig a „törvény”. Ha törvényről gondolkodunk, akkor a legtöbbünknek a büntető törvénykönyv (BTK), az ügyvédek, vagy a börtön jut eszünkbe. Ha képesek vagyunk egy kicsit elvontabb fogalmakban való gondolkodásra, akkor pedig a retorzió, a büntetés is felmerülhet, mint fogalom. A mai igénk Isten törvényéről ír. Isten törvénye azonban nem azért van, amiért sokan gondolják. Nem egy „léc”, amit az Isten egyfajta belépőként adott a számunkra, hogy ha meg tudod ugrani, akkor jó vagy, akkor majd szeretni fog, akkor majd mennybe jutsz! Ez nem így van. Egyedül a hit az, ami el tud vezetni Istenhez, ezen a földön és majd mikor elhagyod akkor is. A törvény, amit (némi általánosítással) mózesi törvényeknek is nevezhetünk, amelynek összefoglalása a Tízparancsolat, ma már más funkciót szolgál. Először is Isten törvénye a rend, amely a mai kaotikus korban is töretlen, hiszen az Isten szuverén irányítása alatt áll a világ. (Persze ezt pont mostanában nehéz belátni, de gondoljunk arra, hogy nem csak belátni, de átlátni sem tudjuk. És nem is feladatunk.)
A törvénynek akkor van nagy szerepe, amikor már tudom és hiszem azt, hogy az Isten engem mindenestül szeret és elfogad és hiszem, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy engem hozzá vezessen! Akkor, amikor már tudom, hogy meg vagyok váltva, saját teljesítményemtől függetlenül, kegyelemből, szeretetből (Róm 3,21kk)! És ha ez a tudat már megvan, akkor Krisztust követve, őhozzá hasonulva, őt imitálva, egyre jobban olyan akarok lenni, mint amilyennek az Isten akar engem. Ehhez pedig meg kell szabadulnom mindentől, amit az Isten segítségével, magam erejéből meg tudok tenni. Ezt nevezzük megszentelődésnek. Azaz azt, amikor az Isten erőterében változom, egyre inkább olyan akarok lenni, ahogyan ő akar engem, megszabadulva bűnöktől és más rossz dolgoktól. A törvény, Isten törvénye (zanzásítva: a Tízparancsolat) pedig nagyon jó arra, hogy tisztában legyek azzal, hogy milyennek kéne lennem, és mitől lenne jó megszabadulni. Célja a diagnózis felállítása, azaz hogy felismerjük vele a rosszat és a bűnt az életünkben.
Eddig tehát arról beszéltünk, hogy a test és lélek egységben van. Ezt az egységet még a fizikai elmúlás sem törheti meg, mert a Biblia arról tesz bizonyságot, hogy megdicsőült, mennyei testet fogunk kapni. És amikor a Pál testről ír, negatív hangon, akkor elsősorban nem a biológiát kell rajta érteni, hanem azt az állapotot, amelyben vagyunk, azaz, hogy távol vagyunk az Istentől.
Utána pedig arról beszéltük, hogy Isten törvénye nem a BTK, nem egy akadály, amin át kell jutni, amit meg kell tenni, hogy az Isten szeressen bennünket, hanem az Isten szeretetében élő ember fedezheti fel benne a világot kormányzó Isten akaratát, és megváltottságának, szeretve levésének tudatában formálhatja általa az életét, hogy minél inkább Krisztus-követő lehessen.
És végezetül ez a két fogalom, a test és a törvény, összeért a mai igénk kezdő mondatában: Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.” Belső ember. Pál itt arról ír, hogy a harc, amelyben jó és rossz, az Istenhez húzó és tőle elválasztani akaró erők küzdenek az nem a testben, vagy a lélekben dől el, hanem az egész ember benne van. A harc nem a test és a lélek között van, hanem az un. belső ember és külső ember (2Kor 4,16; Ef 3,16) között van. A belső ember az a részünk, amely az Istenhez kapcsolódik, amelyet ő maga táplál, amely mind a testünknek, mind a lelkünknek, mind az elménknek, vagy tudatunknak az a része, amely őhozzá akar közelíteni. A külső ember pedig azon részünk, amelyek éppen ellenkezőleg, tőle el akarnak választani. A belső ember az Isten törvényében gyönyörködik. Örömét leli az Isten rendjében, az ő akaratában, egyre szentebbé és szentebbé válik (a „szent” kifejezés a Bibliában az Istenhez tartozás jelzője), azaz egyre közelebb és közelebb van az Istenhez a törvénye által.
Pál azonban tesz még egy furcsa kijelentést, amely egy szembeszökő ambivalencia ebben az igében: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”- írja, és így folytatja: „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!” Miért ujjong Pál párhuzamosan azzal, hogy közben nyomorúságosan érzi magát? Azért, mert tudja, hogy ez a harc már eldőlt. Azzal a tudattal kell vívnunk az Istentől elszakítani vágyó külső emberünkkel a harcunkat, hogy győzni fogunk. Miért? Mert az az Isten akarata, hogy üdvözítse a benne hívőket! Micsoda reménység ez! Hadd fejezzem be egy másik páli szakasszal a mai igehirdetést: „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor 4,16) Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikusok és a reformátusok között? (Evlelkész podcast #9)

Karcsi bácsi és a feltámadás (prédikáció, Húsvét utáni 1. vasárnap, 2019.04.28.)