Böjti Jézus-poszter (prédikáció, Böjt 2. vasárnapja, 2020.03.08.)

textus: Kol 1,24-29

„24Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. 25Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét, 26azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, 27akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. 28Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. 29Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem.”

Amikor én kamasz és tinédzser voltam, a kilencvenes évek közepe-végén, akkor nagyon nagy divatja volt a posztereknek. Nem tudom, ez ma divat-e még? A jelen lévő fiatalok, vagy azok a szülők, akiknek kamasz- és/vagy tinédzser korú gyermekeik vannak: Vannak még poszterek kirakva a szobák falán? […] Mivel anno a poszterek forrása a különböző fiataloknak szóló magazinok melléklete volt (Bravo Magazin, Popcorn, stb.), ezért gondolom, ma már nem annyira működik, hiszen a mai tizenévesek nem informálódnak már papír alapon, csak a kütyükön keresztül. Szóval gyanítom ma már a telefonok és számítógépek háttérképei töltik be a poszter funkcióját. Szóval, anno ki voltak plakátolva a szobák. Volt akinél zenészekről való képek, volt ahol színészek, és volt ahol a sportolók domináltak. Fiúk és lányok epekedtek különböző sztárok, celebek, hírességek képei előtt.

De ez nem csak a csodálatról szólt/szól (most az mindegy, hogy poszter, vagy háttérkép előtt), hanem arról is, hogy az adott híresség, méltán vagy méltatlanul, példakép is volt/van. De most már befejezem ezt a múlt/jelen váltogatást, hiszen ez ma is így van. Szóval. Milyen sokszor elhangzik egy-egy híresség kapcsán (nem csak) fiatalok szájából, hogy „De szeretnék olyan lenni, mint ő!” És akkor álmodozik, hogy de jó lenne, olyan híresnek, sikeresnek, erősnek, gyorsnak, stb. lenni! Ennél sokkal kevesebben indulnak el az úton, hogy tényleg olyanok legyenek, mint a választott példakép. És ennél még kevesebben lesznek valóban olyanok! Ugyanis, rövid időn belül kiderül, hogy az adott híresség pozíciója, teljesítménye, sikerei mögött bizony rengeteg munka van. Sőt, nem csak munka, hanem bizony áldozat is. Ahhoz, hogy valaki tényleg olyanná váljon, mint amilyen egy ilyen példakép típusú személy, ahhoz rengeteg más dologról le kell mondani. Már csak a realitások szintjén is, hiszen, ha el akarok érni egy célt, akkor abba időt és energiát kell belefektetni, amit – értelemszerűen – nem lehet másra fordítani. De emellett még kismilló olyan dolog van, amit meg kell tenni, vagy éppen el kell mulasztani a cél érdekében.

A böjt – nem kis részben – arról szól, hogy egy Jézust ábrázoló „poszter”, vagy „háttérkép”, bekerül a látószögünkbe. Ott van előttünk, keresztények előtt. Jézus ebben az időszakban nem „csak” mint Megváltó, Szabadító, Isten Fia, Gyógyító, Tanító van jelen, hanem úgy is mint példakép, pontosabban A PÉLDAKÉP. A böjti időszak alapigéje Jézus böjtje és megkísértése (Mt 4,1-11), amiben Jézus nem „csupán” diadalt arat az ördög felett, de követendő példát is ad. Nos, nyilván nem abban, hogy negyven napig teljes böjtöt tartsunk (bár ismerek olyat, aki megette és túlélte), hanem már csak abban is, hogy a húsvétot megelőző böjti időszak, naptár szerint, negyven (plusz hat) napos.

Jézus személyének példa adása és annak követése, gyönyörűen kiábrázolódik Kempis Tamás az 1400-as években írt művében a De imitatione Christi-ben. Ezt a címet „Krisztus követésé”-nek szoktuk fordítani, de ez ennél sokkal többet jelent. Maga a szó „imitáció” nem csupán követést, de utánzást, példakövetést is jelent. Márpedig, ha keresztények vagyunk, annak mondjuk magunkat, akkor ez AZ ÚT. Követni Krisztust nem csak azt jelenti, hogy hiszek benne, hanem azt is, hogy a nyomdokában, az ő útján járok, az alapján cselekszem, ha úgy tetszik „imitálom”, utánozom Őt. Ennek pedig a célja, ahogyan Pál írja a mai igénkben: a tökéletesség („Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk”)! Nos, ez a tökéletesség nem bűn és hiba nélküliséget jelent, mert olyan nyilvánvalóan nincsen, hanem inkább a „hiánytalanságot”, vagy még inkább a „befejezettséget”. Azaz azt, hogy kerek egész vagyok. Pál nem kevesebbet állít, mint azt, hogy csak az az ember kerek egész, aki a Krisztus útján jár! Pál is azt mondja magáról, hogy „Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által,”

Ehhez kerek egész-séghez, ami nem csak Pálé vagy az ő kortársaié, hanem a miénk is lehet, eszközt is kapunk. Ez pedig nem más mint a titok („hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét, […] a titkot”). És ez most megint egy olyan fogalom, ami nem az, mint elsőre látszik/hallatszik. Ugyanis ez a „titok”, amiről Pál beszél, nem abban az értelemben titok, hogy nem szabad elmondani. De! Sőt! El kell mondani mindenkinek, hiszen ez a küldetés. Hanem abban az értelemben titok, hogy nem lehet minden részletében, teljes egészében megérteni, kikutatni. Hiszen ez a titok nem más, mint az evangélium, azaz annak az örömhíre, hogy Jézusban az Isten emberré lett. Ezt pedig nem nagyon lehet kiszámolni, megindokolni. Az Isten, akinek semmi szüksége nem volt erre, mégis megtette. Jézus emberré lett és bevállalta értünk a bevállalhatatlant! Magára vette bűneinknek, betegségeinknek terhét, elszenvedte és ezáltal készítette el az utat az Istenhez, a vele való örök életbe.

És, ha eddig ne lett volna elég, van még egy olyan mondanivaló ebben az igében elsőre nem egyértelmű. „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” Ez nem jelentheti azt, hogy Krisztus értünk elszenvedett keresztje nem lenne elegendő! Hanem akkor mit jelent? Pontosan azt az állapotot, mint amikor a tinédzser ott van a példaképe posztere előtt és olyan akar lenni, mint a választottja. El is indul az úton, de aztán hamar feladja, mikor rájön, hogy ez nem csak móka és kacagás, hanem komoly munkát és áldozatokat kíván. Szeretné megspórolni a nehézségeket, de nem lehet. És mi sem tudjuk megspórolni.

„Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan” Pál kijelenti, a Krisztus követésben bizony nem csak könnyű napok vannak. A hit küzdelem, saját magunkkal, a gonoszsággal, a körülöttünk lévő világgal (erről a múlt héten beszéltünk), amely nem igazán segít bennünket abban, hogy hiteles keresztények legyünk. És igen, ezen az úton nem lehet megspórolni a szenvedést sem! De ez nem az a szenvedés, ami Krisztuson kívül van, hiszen Jézus „meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk” (1Thessz 5,10) És amikor ő ott van, akkor nem csak, hogy „egy légtérben” tartózkodik velünk, tevékenyen segít, hiszen ő maga már elhordozta ezt, ismeri és segít, sőt akár át is veszi tőlünk, ha van bennünk bátorság arra, hogy elhiggyük, ő tényleg meg tudja tenni. Péter apostol pedig egyenesen azt írja, hogy „amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek” (1Pét 4,13), hiszen Krisztussal vagyunk közösségben, az ő segítsége miatt bírjuk még.

Krisztust akarjuk követni, akkor Ő útján kell járnunk, „szőröstül-bőröstül”. És tudjuk, hogy ő jót akar nekünk, és elvezet a célba is. „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is.” (Róm 6,5)- írja Pál. Az Úr velünk együtt jár ebben az életben és Ő vár majd bennünket az eljövendőben is! Ámen