A Jézus-rendszer (prédikáció, Szentháromság ünnepe, 2020.06.07.)

textus: Lk 10,21-22

„21Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 22Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.”

30 éve állt fel, a Kádár-rendszer évtizedei után, az első szabadon választott magyar kormány. Ennek mentén a (sokak által „szocializmusnak” mondott) államkapitalizmusból átléptünk a piacközpontú kapitalizmusba. És ez a (számunkra) új rendszer magával hozott egy csomó olyan dolgot, eszmét, ideált, amely kihatott nem csak a gazdasági, politikai, de az élet minden területére hatással volt. A ránk köszönő verseny és a profit világában a siker lett, ha nem is az egyetlen, de a legfőbb egyetlen fokmérő. Mégpedig a kvantitatív, azaz a számszerűsíthető (és lehetőleg forintosítható) siker. Ami sikeres az releváns, ami profitot termel az jó. Az Istenről való beszéd, a teológia is megsínylette ezt az átmenetet, hiszen nálunk is megjelent a siker-teológia, amely azt hirdeti, hogy az a sikeres, annak megy jól (akár anyagi szinten is), akin rajta van az Isten áldása. Magyarul sikeresség egyenes következménye az Isten jelenlétének. Ez persze egyáltalán nincsen így!

Az a baj, hogy ez a fajta sikeresség-mánia, amely a világ nagy részén tombol, nem csak az olyan vadhajtásokban, mint a siker-teológia, van jelen, hanem bizony a vallásosság, a hitgyakorlás, a spirituális élet minden területére be akarja tenni a lábát. Újra és újra felbukkan az a gondolat, amely az Istennel való kapcsolat és a Krisztushoz tartozást valamilyen formában az emberi teljesítményhez (sikerhez) köti. Hányszor tevődtek már fel ezek a kérdések, mint pl.: „Vajon sikerül-e nekem olyan jónak/igaznak/okosnak/tisztának/rendesnek lenni, hogy az Isten szeressen engem?” vagy „Vagyok-e olyan képességek birtokában, hogy megérthessem az Istent?” Illetve sokszor hallok ilyen és hasonló kijelentő mondatokat is: „Én nem vagyok elég okos/jó ahhoz, hogy felfogjam a vallásos dolgokat.” Ezek a kérdések és kijelentések rendszeresen megjelennek úgy általában, minden korban a kereszténységben, és persze személyesen a keresztény emberek életében is. Meggyőződésem, hogy a minket körülvevő, kapitalizmus okozta siker-mánia az egyik legfőbb ok, hogy ez manapság az átlagosnál is sűrűbben történik meg.

Még a tanítványokat sem kerülte el ez a kísértés. A mai igénk előtt Jézus kiküldi a tanítványokat, hogy hirdessék az örömhírt, és amikor visszatértnek örömmel számolnak be Jézusnak, hogy „Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!” (Lk 10,17) Mekkora siker! Még az ördögök is! Erre Jézus: „ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10,20) „Micsoda ünneprontó! Hát itt a siker, letettünk valamit az asztalra, aztán erre meg így reagál!” Már ebből, a mai igénk közvetlen előzményéből is látjuk, hogy Jézus valami radikálisan más készített el a számu(n)kra, nagyon más szempontok alapján gondolkodik! De mi ez a jézusi rendszer? Erre két választ is kell ma adnunk.

1. Ma Szentháromság ünnepén vagyunk itt együtt. Ez az a vasárnap, amelyen évente újra felfedezzük Istenünknek, a Szentháromság Egy Igaz Istennek a hatalmasságát és ezzel együtt, saját határainkat. Mert mégis, mit kezdjek azzal, hogy „Szentháromság”, azzal, hogy a 3=1, hogy kell ezt érteni? Hogyan ismerjem meg az Istent, ha ilyen abszurd módon közelít felém? Jézus így dicséri az Atyát a mai igénkben: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.” Jézus itt nem azt mondja, hogy az IQ rossz. Nem valamiféle értelmiségi ellenesség bukkan itt fel. És főleg nem idealizálja a tudatlanságot Jézus, hanem azt mondja, hogy az Isten megragadása (elsősorban) nem filozófiai vagy matematikai („bölcsek és értelmesek”) szinten lehetséges, hanem egy egészen más („egyszerű”) dimenzióban. Ez a mai első válaszunk arra a kérdésre, hogy milyen a jézusi „rendszer”. Persze az Isten azért adta az eszünket és az értelmünket, hogy használjuk, de fel kell ma fedeznünk saját magunk korlátait is! Mert az Isten megismerése elsősorban nem tudás, hanem kapcsolat, és a megvalósulásának módja nem bennünk, hanem magában az Istenben keresendő.

2. Jézus itt világosan kimondja, hogy sem a tehetség, sem a képességek, sem az okosság, sem az életünk területén megjelenő sikeresség nem lehet az Isten megismerésének a kulcsa, mert az – saját határaik folytán – minden esetben kirekesztene és elzárna embereket az Istennel való kapcsolat lehetőségétől. Márpedig az Isten azt akarja, hogy „minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4) és Isten „úgy szerette […] a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16). Az Isten megismerésének a lehetősége mindenkinek adott! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a vele való kapcsolat Tőle függ! Jézus is azt mondja: „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.” Tehát Jézus kijelenti, hogy nem a bölcs és értelmes emberek bölcsességén és értelmén, de nem is az egyszerű emberek egyszerűségén áll vagy bukik a dolog, hanem azon, hogy Isten aktívan „elrejtette” és „felfedte”. Azaz elsősorban Isten cselekvésén és akaratán múlik, hogy kapcsolatban lehetünk-e vele! Ez pedig a mai második válaszunk arra, hogy milyen a jézusi rendszer. És micsoda jó hír ez! Hiszen nagyon jól tudjuk a Bibliából, hogy a Isten akarja a kapcsolatot maga és az ember között. Olyannyira akarja, hogy maga is emberré vált Jézus Krisztusban! És mindez értünk történt!

És mi az amit ebben a kapcsolati megismerésben elkészített a számunkra a Szentháromság Egy Igaz Isten? Befejezve az Atya dicséretét, ezt mondja Jézus a tanítványoknak: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” Hát pont azt a kettőt, amit az előbb mondtam: kapcsolatot és megismerést! Az Isten felkínálja magát nekünk, oly módon, hogy az mindenki számára hozzáférhető, akármilyen képességeknek vagy eredményeknek is van a birtokában. Az Isten jelenléte univerzális, mindenkinek való lehetőség. Ebben erősítsen meg bennünket az Úr! Ámen