Nem sláger (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2020.06.21.)

textus: Ez 33,30-33

„30Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az ÚRtól! 31Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. 32Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. 33De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! –, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.”

Szinte mindent megváltoztatott az internet a világban. Nagyot változott a zeneipar is, ennek mentén az utóbbi évtizedekben. Jól emlékszem még, hogy mondjuk húsz évvel ezelőtt egy zenekarnak elegendő volt egy-két évente kijönni egy albummal kijönni és akkor benne voltak a köztudatban. Ma, amikor a neten azonnal elérhető milliónyi zenekar milliárdnyi száma, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy megváltoztak a dolgok. Ma már nem elegendő évente, kétévente egy-egy albumot gyártani. Ha minimum havi rendszerességgel nem jön ki valamely online platformon egy-egy szám, klippel együtt, akkor az adott zenekar vagy előadó nagyon gyorsan feledésbe merül. Ennek a tendenciának van jó oldala is, hiszen nagyon sok jó zene közül lehet ma válogatni. De persze ott van a rossz oldala is, hiszen a dalok nagy része, így sosem „érik be”. Olyan gyorsan kell gyártani őket, hogy nincs ideje „megérni” a szerzőben. És a túlkínálat, a dömping miatt nem tud megérni a hallgatóban sem. Aki járatos a mai zenei szcénában, az pontosan tudja, hogy a mai slágereknek elenyésző százaléka lesz a szónak nemes és jó értelmében „örökzöld”. Egyszerűen nem tud a mondanivaló – ha egyáltalán van – lecsapódni a hallgatóságban, hiszen mindjárt jön az újabb etap. És bizony, ennek mentén, az emberek zenehallgatási szokásai is változnak. A zenehallgató csak fogyaszt, fogyaszt és fogyaszt. „Milyen jó ez a dal!” Tetszik, bejön, de egy-két nap és jöhet az újabb anélkül, hogy bármelyik is különösebb nyomot hagyott volna bennem. A mai igénk egy (nem teljesen ugyanilyen, de) nagyon hasonló szituációt vázol fel.

Ezékiel próféta minősített időszakban volt Isten szócsöve az ószövetségi néphez. Ebben az időben volt ugyanis Izrael fogsága. A Kr.e. 6. században a Babiloni Birodalom elfoglalta és uralma alá hajtotta a Közel-Kelet legnagyobb részét. És, mint minden birodalomnak – nyilván – Babilonnak is az volt a célja, hogy egy stabil és homogén országot teremtsen. Ennek érdekében egy nagyon ősi technikát alkalmaztak: a deportálást és a népesség cserét. Nagyon egyszerű ez az elv. „Fogjuk” meg a nagy kiterjedésű birodalom egyik szegletében élő népet, és költöztessük át a birodalom másik végébe, ahonnan pedig az ott élőket, költöztessük be az ő helyükre. Így mindenki gyökértelenné válik, és nem lesz kapacitásuk lázadozni. Ez történt Izraellel is, áttelepítették őket mélyen a birodalom belsejébe. Ezt nevezi a Biblia fogságnak. És bár a bibliai, kultikus szempontból ez tényleg egy tragikus időszak volt, de újabb kutatások, régészeti leletek nyilvánvalóvá tették, hogy amúgy elég jól élt a nép (az anyagiak és a mindennapi élet szempontjából) a messzi országban.

És talán ez lehetett az oka, hogy bár nyilvánvaló volt, hogy a nép hitehagyásának következménye maga a fogság, amit Isten meg is üzent több prófétán keresztül is, Izrael mégsem hallgatott Ezékielre, aki a messzire deportáltak körében végezte a szolgálatát. Pontosabban hallgatták őt, de nem hallották meg a lényeget! Így szól az ige, ezt mondja az Úr: „Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az ÚRtól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot.” (Az „emberfia” kifejezésről, Ezékiel vonatkozásában, a múlt héten beszéltünk.) Nézzük a jó részét a dolognak. A nép hallgatja Ezékielt. Azzal nincsen gond, hogy nem lennének kíváncsiak rá. Sőt! Mit mondanak? „Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól!” Még azt is elismerik, hogy amit a próféta mond, az az Istentől jövő üzenet! (Bárcsak ma is így lenne ezzel mindenki az egyházban, aki hallgatja az igét…) Csakhogy – és most jön a rossz rész – „nem aszerint élnek”! Jön a nép hallgatni a prófétát, elfogadja, hogy az Istentől jön az üzenet, de mégis, egyáltalán nem hagy nyomot bennük a dolog. Ismételgetik, mint egy slágert, de nem jut mélyre, nem gyökeresedik meg, nem érik meg, nem hoz változást, hanem beleolvad a mindennapok „fogyasztásába”.

Olyan ez – formai szempontból – mint a zeneipar mai állapota. Jön ez is, az is amaz is, jó az élmény, kellemes a dal, de egy-két hét, és már el is felejtettük, jöhet a következő. A próféta így ír erről „Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár.” És itt a hangsúly nem a pajzánon, hanem az ismételgetésen és nyereségen van. A „nyereség” kifejezés itt rossz értelemben vett profitot jelenti. Azaz: mi az, amit én profitálni tudok ebből, de úgy, hogy az tiszta profit legyen, amivel azt kezdek, vagy nem kezdek, amit akarok. Nem abban az értelemben „profit”, hogy mi az, ami által fejlődhetek, több lehetek, alakulhatok, hanem abban az értelemben, amit birtokolhatok és felhasználhatok a saját kényem-kedvem szerint. Magyarul: Jó legyen nekem, jó élmény legyen, de ne akarjon rajtam változtatni! „Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól!”- mondja a nép, mintha csak a napi menüt akarná megvizsgálni. „Nos, mi van ma terítéken? Ja, hogy ez? Ez jöhet… Az? Na, az nekem nem kell! Inkább valami más.”

A múlt héten az érték, és elsősorban az evangélium, átadásról beszéltünk, ezen a héten pedig annak fogadás kerül a fókuszpontba. Hogyan fogadjam Isten igéjét? Úgy, hogy az az Istentől jön. Ez azt jelenti, hogy a tartalom, ami érkezik hozzám, állítható be a sorba. Istentől jön, tehát más minőség mint minden más, amit hallani, érezni, tapasztalni lehet ebben a világban. Nem lehet beírni egynek az értékek, gondolatok, ideológiák, tevékenységek „étlapjának” menüsorába. Nem lehet az Isten szava egy a sok sláger közül az életemben, ami szórakoztat (néha), aminek jó dallama és ritmusa van, de ha éppen nincsen hozzá hangulatom, vagy jön valami más, akkor már el is felejtettem. Egyszerűen nem lehet csupán „fogyasztás”! A „keresztény vagyok” nem csak egy jelző, egy a sok tulajdonságom közül, mint pl., hogy magas vagyok, barna hajú, szeretem a történelmet és futok szabadidőmben, hanem olyan esszenciális dolog, amely az életem minden területére hatással van! Másként nem is lehet. Aki hallgatja, és meg is hallja Isten beszédét (igéjét) az szükségszerűen változik, aszerint él.

Lehet hallgatni és vissza is lehet utasítani Isten szavát az életünkben. Csak ez utóbbit nem érdemes. Jézusnak van erre egy nagyon jó példázata: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.” (Mt 7,24-27) Lehet házat építeni szilárd alap nélkül, de nem sok értelme van. Lehet Isten igéjét hallgatni anélkül, hogy változást hozzon az életünkbe, de nem sok értelme van. Össze fog dőlni.

Hogyan hallgassam/olvassam az igét? Fogadjam úgy, hogy tisztázzam magamban: a végtelen Isten akar engem megszólítani! És ha így fogadom az szót, akkor ennek mentén rögtön fel fog merülni nem csak az a kérdés, hogy „mit akar nekem mondani?”, hanem az is, hogy „mit akar tőlem?”. Mert Isten nem csak beszélni akar hozzám, de kapcsolatba is akar velem kerülni. Ebben a kapcsolatban pedig szükségszerűen változnom kell, hiszen az egész evangélium arról szól, hogy az Isten és ember közötti kapcsolat megromlása, összeomlása helyre lehet és kell, hogy álljon. Nem az Isten változott, ahogyan Jakab apostol írja: Istenben „nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jak 1,17) És ahogyan a romlásban is az ember változott, úgy a helyreállásban is NEKEM kell változnom.

Ezt a változásra nyitott befogadókészséget adja meg nekünk a Szentlélek. Ámen