Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)

A prédikáció audió formátumban:

textus: Lk 17,7-10

„7 Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! 8 Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! 9 Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? 10 Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.”

Mik azok a tulajdonságok amelyeket a mai társadalom értéknek tart? Milyen az az állapot, ami jó a ma emberének? Mitől lesz az ember igazi felnőtt? […] Ma az egyik legfontosabbnak tartott érték az autonómia. Mit jelent ez a fogalom? Maga a szó görög eredetű az „auto” azt jelenti, hogy „ön-” vagy „saját”, a „nomia” pedig a „nomosz” „törvény” szóból származik. Szóval az autonómia „öntörvényűség”-et jelent, ha szó szerint fordítjuk. Persze ezt a szót, „öntörvényű”, általában negatív összefüggésben szoktuk használni, amikor valaki nem hallgat senkire. Mégis a görög eredetinek a magyarban való használata (vki vagy vmi autonóm) egy pozitív kifejezés, ugyanis a „függetlenség”, vagy „önállóság” jelentésben szoktuk használni a hétköznapokban. Ha valaki autonóm, akkor igazi felnőtt, hiszen nem mások, hanem a saját maga elképzelései után megy, hozza meg a döntéseit, stb.

Az autonómiának az ellentéte pedig a heteronómia. A „hetero”, „más”-t, „másik”-at, „nem saját”-ot, „nem azonos”-t jelent. Tehát, aki heteronóm az más hatalma alatt, más törvénye alatt van.

A világ egyik legnagyobb hazugsága az, hogy e közül a kettő közül kell választani, vagy az egyik, vagy a másik dominál az ember életében! Ez nem igaz! Mondok erre egy-egy klasszikus példát. Senki sem tud mindig csak a maga feje után menni, van, hogy be kell tartani külső szabályokat. Ilyen pl. A KRESZ. Nem közlekedhet mindenki úgy, ahogyan akar, mert az iszonyatosan pusztító lenne! Ez szerintem be lehet látni. Ezért, ha vezetek, akkor heteronóm helyzetben vagyok. Ha a másik oldalt nézem, akkor van egy nagyon aktuális dolog ezzel kapcsolatban. Ugyanis az a törzsi gondolkodás sem igaz, hogy ha valahova tartozni akarok, egy közösséghez, egy gondolathoz, egy irányhoz, akkor mindenben egyet kell, hogy értsek az ott elhangzottakkal! Ugyanis az a közösség, amely teljes alávetettséget, abszolút heteronóm állapotot követel a tagjaitól,… nos, azt jobb messze elkerülni! Mert valójában senki sem autonóm és senki sem heteronóm teljes mértékben. Vannak az életnek olyan helyzetei, amikor magamra hallgathatok, és van olyan, hogy mások gondolata, törvénye, szabályai alá kell vetnem magamat.

De akkor mégis, hogyan lehetek felnőtt? Hogyan lehetek önálló, felelős személy, de egyben hogyan találhatok egy olyan biztos pontra, útmutatásra, amely egy jó keretet ad az életemnek? A mai szakaszunk erre ad választ.

Bizony, erre ad választ, annak ellenére, hogy első olvasatra úgy tűnik, hogy – a legsötétebb elnyomás mentén – az abszolút heteronómia érvényesül ebben a szövegben. Adott egy szolga (sőt, akár rabszolga is lehet az eredeti kifejezés alapján!), aki egész nap dolgozik. Majd visszaérkezik az urához. Jézus megkérdezi: „Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának […] Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” És valóban. Ez a szituáció a legsúlyosabb kizsákmányolás (Mint pl. a házicselédség intézménye anno. Gondoljunk csak az Édes Annára!) helyzeteit idézi! Hát, ha valaki nem rendelkezik magával, akkor ez a szolga biztosan nem! És ez egy helyes következtetés lenne, ha csak így, pőrén olvasnánk a szakaszt. De ez a szöveg nem csak úgy magában, hanem a Bibliában van, sőt magának Jézus szavai ezek, aki ezeket a szavakat nem minden előzmény nélkül mondta! Közvetlenül a szakaszunk előtt a „mustármagnyi hit” mondása áll (Lk 17,5-6). Ebben Jézus arról beszél, hogy a hit az, amely igazán tud változtatni és egy kicsi hit is csodákat tehet. És, ezek után, mondja el ezt a példát. És ez a példa - használatában - pontosan úgy működik mint egy példázat. (A példázatokról bővebben a múlt héten is beszéltünk.) És minden példázat miről szól? Isten és ember kapcsolatáról. Szóval, ha ez egy példázat, akkor itt valamely szereplő megfeleltethető Istennek és egy másik szereplő pedig az embernek. Nem nagy megfejtés, hogy az „úr” az Isten, a „szolga” pedig az ember, azaz mi. Tehát Jézus itt nem egy társadalmi, vagy éppen osztályhelyzetre reflektál, és főleg nem jóváhagyja, támogatja a kizsákmányolást! Ebben az összefüggésben (Isten és ember közötti kapcsolat), már egészen más jelentéssel bír ez a történet, hiszen itt, amikor az úrról esik szó, akkor nem egy despotáról, egy önkényúrról beszélünk, hanem az Istenről!

És itt kell behoznunk egy új fogalmat. Ez pedig a teonóm állapot. Nem autonóm (ön-) nem heteronóm (más-), hanem teonóm, azaz „isten-törvényű” állapot. Ebben az álla

potban az ember teljesen átadja a gyeplőt az Istennek az élete, és saját maga fölött, de mindez úgy történik meg, hogy önálló egyén, saját identitással, gondolatokkal, érzésekkel, döntésekkel rendelkező személy marad! Ez a világnak, a nem hívő embereknek a szemében egy értelmezhetetlen állapot, de aki hívő, tényleg hívő, annak teljesen logikus, helyes és optimális.

De miért lehet ezt a példázatot nem feudális értelemben érteni? Azért mert itt, amikor „ur”-at ír, akkor nem emberről van szó, hanem Istenről. Ember ember-úr/főnök/vezető/igazgató stb. lehet önös érdekű, kegyetlen, gonosz, de az Isten nem az! Így, amikor ezt írja a szakasz, hogy „Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” - akkor a „haszontalan” kifejezés nem értékítélet jelent, nem az egyéni teljesítményünk értékelése, hanem egyszerű tényközlés: amikor a Mindenható Isten előtt, az ő jelenlétében vagyunk, akkor minden tett, minden szó, minden erőlködés gyakorlatilag nulla őhozzá képest!

És még még mielőtt azt mondanánk, hogy ez még mindig csak bűvészkedés a szavakkal, és ez akkor is gáz, jelzem, hogy ezt azt állapotot, kapcsolódást az Isten maga is megtette, megélte, mégpedig a mi oldalunkról! Ne felejtsük el, hogy a példázatot Jézus mondta, az a személy, akiben a Mindenható megtestesült, emberré, szolgává lett! Pál apostol írja: Jézus „aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8) Jézus úgy beszél itt a teonóm állapotról, az isteni úr-szolga viszonyról, hogy ő maga is a szolga állapotában van! Nem a magas lóról magyaráz, hanem mellőled, az oldaladon van!

Gimnazista koromban OKTV-ztem, mégpedig hadtörténetből. Erre készülve olvastam egy nagyon találó leírást a régi, illetve a modern hadvezetésről. Már nem emlékszem pontosan, de valahogyan így hangzott: a hadvezérek csatakiáltása tekintetében, egy idő után, az „Utánam!”-ot felváltotta az „Előre!”. Milyen találó ez a megállapítás! És bizony sokszor azt képzeljük, hogy az Isten is olyan, hogy „nosza, menjél, csináljad, boldogulj!”. De nem így van! Nekünk nem „Előre!”, hanem „Utána!” Istenünk van, hiszen Jézus Krisztusban maga is emberré lett, olyanná mint mi. És éppen ezért az Isten Krisztus követésére hív, nem pedig úttörésre! Ily módon egyszerre vagyunk saját magunk, önazonosak, és egyszerre vagyunk az Isten útján rajta, az ő keze alatt!

Tegyük fel újra a kérdést itt a végén: Hogyan lehetek önálló, felelős személy, de egyben hogyan találhatok egy olyan biztos pontra, útmutatásra, amely egy jó keretet ad az életemnek? Pont úgy, hogy nem kell választanom a heteronómia és az autonómia között. Egyrészt mert hol így, hol úgy van az ember életében, másrészt pedig ebben az egészben az Isten fog engem eligazítani, mindenek előtt Krisztus példájával, tanításával, és teonóm követésében! Ebben az állapotban helyén tudom magamat kezelni, szerepeim tisztázódnak, és mégis biztonságban lehetek a Mindenható oltalmazó karjaiban! Bárcsak minél többen lennénk így! Ámen