Jeruzsálem te vagy! - Lk 19,41-48 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)

 

Az igehirdetés audió formátumban:

textus: Lk 19,41-48

„41 Amikor közelebb ért, és meglátta a várost [ti. Jeruzsálemet], megsiratta, 42 és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. 43 Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, 44 földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.

45 Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, 46 ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.

47 Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, 48 de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.”

Havas, fagyos idő volt Budapesten. Olyan mínusz három, mínusz öt fok körül. Fagyoskodva trappoltunk a bejárathoz, majd becsekkoltunk és a gép felszállt. Nem egészen 3 óra múlva pedig egy másik világba csöppentünk. Ahogyan leszálltunk a gépről éreztük, hogy már a levegő is más. Kicsit egyszerre tengeri sós és egyszerre homokos száraz. Plusz húsz fok. Napsütés. És éreztük, hogy valahogyan ez más. Nem az időjárás miatt, hanem egyszerűen „magától”. Ez egy más hely. Így történt, hogy 2019 januárjában volt szerencsénk a feleségemmel pár napot eltölteni Izraelben, főleg Jeruzsálemben. Felejthetetlen élmény volt.

A mai vasárnap különleges és én, pont emiatt a két évvel ezelőtti élmény miatt, különösen is kötődöm hozzá. Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapot ugyanis úgy is szoktuk nevezni, hogy Jeruzsálem vasárnap. Ezen a vasárnapon emlékezünk meg a Szentföldről, mégpedig hagyományosan abban az összefüggésben, hogy Krisztus után 70-ben a rómaiak lerombolták a jeruzsálemi templomot, amiből azóta csak a Nyugati Fal van meg, amit itt Magyarországon Siratófalnak szoktunk nevezni. Idén különös, pontosabban különösen szomorú aktualitása van a Jeruzsálem vasárnapnak, hiszen még a tavasszal indult el a Szentföldön egy olyan zavargási/háborús/kitudjamilyen hullám, amelynek keretén belül a Szentföld népei változatos módokon igyekeztek lemészárolni egymást. Már megint. Ennek az utózöngéi még ma is érezhetőek, sőt, sőt azt is mondanám, hogy még nem ért véget a dolog, csak már nincsen hírértéke a világ számára, ezért nem hallunk annyit felőle. „Nyugtával dicsérd a napot.”- tartja a mondás, de hát a Szentföldön ennek a „napnak” – úgy tűnik – soha sincs vége…

Azonban bármennyire is szomorú ez a helyzet, és én bármennyire is a Szentföldnek és békéjének elkötelezett híve vagyok, nem állhatunk meg itt egy igehirdetésben. Mert ameddig egy messzi közel-keleti ország bel- és külügye a téma, addig maximum megcsóváljuk a fejünket,… de megyünk is tovább és mondjuk olyan húsbavágó dolgokkal foglalkozunk (teljes joggal), mint például, hogy az étolaj 30, a krumpli 20, a benzin 25%-kal drágult egy esztendő alatt.

De! A mai szakaszunk nem csupán egy múltbeli ókori esemény, vagy messzi ország ügyéről szól, hanem rólunk (is)! Amikor a Szentírást, és ezen belül az evangéliumot olvassuk, akkor az nem csupán egy leírás, hanem a Szentlélek által Isten szava hozzánk a jelenben! Tegyük hát fel a kérdést, hogy vajon nekünk mit üzen ez a rész!

Fogjuk fel úgy a történetet, mint egy „majdnem példázat”-ot. Ugye, a példázatok, azok a jézusi sztorik, amelyek ő az Isten és ember kapcsolatáról mond el, a jobb megértés érdekében a hétköznapi életből vett példák segítségével. A példázatok egyes szereplői pedig megfeleltethetők az emberrel vagy emberekkel (velünk) és az Istennel. Csakúgy mint egy film esetében a szereplők és a színészek. A mai szakaszunkat azért neveztem el „majdnem példázat”-nak, mert a mai szakaszban csak az egyik szereplőt (Jeruzsálemet) kell behelyettesíteni valami, vagy valaki mással, Jézus viszont marad Jézus. Azt hiszem nem váratlan a dolog: Jeruzsálem te vagy. Ha ezt a lépést megtesszük, akkor igazi kincsek fognak feltárulni előttünk. Három rövid pontban szedtem össze ennek tanulságait.

1. Jézus sír érted. Amikor Krisztus odaér a Szent Városhoz, akkor megsiratja. Miért? Mert minden megadatott, hogy Jeruzsálem (és itt nyilván nem az utakról vagy épületekről van szó, hanem az emberekről) rátaláljon. De nem ismerte fel őt. „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!”- zokog Jézus.

Hogyan szól ez hozzánk, ha behelyettesítjük magunkat Jeruzsálem helyébe? Az a reménység van benne, hogy Jézus mindent megtesz azért, hogy mi felismerjük őt, kapcsolódjunk hozzá, békességre, sőt, az örök békességre jussunk általa! De persze, mind-e mellett, ott a lehetőség és a veszély, hogy mi is rosszul reagáljunk, akárcsak a város. Lehetőségünk van arra ugyanis, hogy visszautasítsuk őt! A szabadságunk sok mindenre nem terjed ki, amire azt hisszük, hogy igen, de ebben speciel miénk a döntés! Jézus nem erőszakolja ránk magát. De, ha nem élünk az élet lehetőségével, akkor annak következményei lesznek, ahogyan Jeruzsálem esetében is voltak. A múlt heti igehirdetési alapigét tudom idézni: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket,” (Zsid 3,15).

2. Jézus átformál. Miután Jézus elsiratta a város, bement Jeruzsálembe, egyből a templomba és elkezdte „kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Ezt nevezzük az un. templomtisztítás történetének. Jézus hova megy? Oda, arra helyre, amely arra hivatott, hogy az Istent „hordozza”. Pál apostol így ír: „testetek a bennetek levő Szentlélek temploma” (1Kor 6,19) Tehát ez a rész azoknak szól, akik viszont befogadták az Urat, nem utasították vissza. Mi történik velük/velünk? Belső megtisztulás. Ha Jézus van bennünk és mi Jézusban vagyunk, akkor nem maradhatunk ugyanazok. Ez a folytonos jó irányú változás, ami az úton tart minket.

3. Jézus tanít. „Ezután naponként tanított a templomban.” Most nagyon közhelyes leszek: Jó pap holtig tanul. És nem csak a papok, hanem minden hívő ember. A belső megtisztulás után (közben, alatt, stb.), a hívő élet tanulási folyamat. Ahogyan a testünk, a szellemünk, a mentális állapotunk fejlődik (hol előre, hol vissza), így van ez a spiritualitásunk esetében is. Felnőtt hitre vagyunk elhívva! És ez a fajta felnőtt hit nem jön magától a biológiai felnőttséggel, de még az IQ-val sem. Magától sosem. Csakis akkor halad ez a folyamat, ha Jézus tanít naponként, pontosabban, ha Jézustól tanulunk naponként. És azért pontosítottam, mert ez nem rajta múlik. Ahogyan az első pontban is mondtam, Jézus mindent megtesz értünk, hogy felismerjük őt, úgy mindent megtesz azért is, hogy a hitben fejlődjünk és felnőjünk. Mégpedig olyan formán, hogy a biológiánkkal ellentétben az élet vége, ne csupán az elmúlást, hanem beteljesedést jelentse számunkra.

Mi vagyunk Jeruzsálem. Jézus ma mindannyiunkra ránk tekint. Az a vágya, hogy rátaláljunk, meglássuk őt, megtisztuljunk, tanuljunk, épüljünk, fejlődjünk és végül majd az örök életben szemtől szembe találkozzunk! Legyen így! Ámen.