Ki vagyok én? - Ézs 29,13-19 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap, 2021.10.17.)

Az igehirdetés audió formátumban:

 


textus: Ézs 29,13-19

13 Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, 14 azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul. 15 Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az Úr elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki láthat meg minket, ki ismerhetne ránk? 16 Micsoda fonákság! Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!

17 Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. 18 Azon a napon a süketek is meghallják az írás szavait, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és sötétség után. 19 Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, a legszegényebbek is örvendezni fognak Izráel Szentje előtt,



Manapság igen sokat foglalkoznak az emberek azzal, az alapvető kérdéssel, hogy „Ki vagyok én?”. Mit jelent az, hogy „én én vagyok”? Hogyan tudom meghatározni magamat? Az önismeret – nagyon helyesen – igen fontossá vált a társadalomban, de legalábbis a közbeszéd szerves része lett. Ez egy jó tendencia, hiszen ha nem tudom, hogy ki vagyok én, akkor hogyan tudnék másokhoz kapcsolódni, hogyan tervezhetnék, hogyan mondhatnék bármit is magamról, stb.

A nagy kérdés persze az, hogy hogyan határozom meg saját magamat. Mert persze mindenki tud (még ha nem is szeret) magáról beszélni. Hogy pl. Xy a nevem, házas vagyok, tanulok, szeretem a focit (én nem…), szabadidőmben olvasok… Értjük. De vajon ott a mélyben ki vagyok én? Amikor azt kellene meghatározni, hogy mi az, ami a személyem legközepét jelenti, amitől én én vagyok és nem valaki más, amitől én különleges és egyedi vagyok, akkor mit mondanék? Vagy ha nem is tudom megfogalmazni, de vajon érezem ezt az ént, valahol ott mélyen belül…?

A 21. század pedig nem nagyon segít nekünk ebben. Ott van az egyéniségre való buzdítás, hogy „ne hallgass másokra”, „csak az számít, hogy te ki vagy”, „légy önmagad”, „Az légy, aki vagy, érezd jól magad!” (Charlie után szabadon). Ez az egyik oldal. A másik oldal pedig az, hogy mindent, tényleg mindent, (magunkat is) egyre inkább azon mérünk le, hogy mások milyenek. Ennek az oka pedig a média és a közösségi média. Annyi embert látunk (darabra) nap mint nap a különböző képernyőkön és kijelzőkön, hogy az nagyon durva. És mind azt „kiabálja”, hogy „neked is ilyennek kell lenned”. Látom a Tv-ben, a Facebookon, az Instagramon, hogy mindenki milyen szép és boldog. És nekem pont olyan boldognak és pont úgy kell szépnek lennem! Csak azt felejtjük el, hogy Tv-ben ott a smink, a közösségi médiában pedig eleve mindenkinek felajánlja a platform, hogy manipuláljuk a képet (ezt durva eufemizmussal filternek csúfolják). Itt egy kicsit hozzáadunk, ahol kevés, itt egy kicsit elveszünk, ahol sok, és mindjárt ott van az „igazi” kép magunkról! Szóval úgy légy önmagad, ahogyan az a másik! Ez pont olyan, mint a középiskolás magyartanárom volt, aki értékelte az önálló gondolatokat,… amennyiben egybe estek az övével! Nem véletlen, hogy annyi mentális krízis van manapság.

A mai igénk segít abban eligazodni, hogy hogyan igazodjunk el! Hogy hogyan találhatok rá a valódi énre?

Ami biztos, hogy előbb említett katyvaszban vannak igazság morzsák is. Egyrészt valóban akkor lehetek teljes ember, amennyiben önazonos vagyok, tudom és kb. rendben vagyok azzal, aki vagyok. De az is igaz, hogy igazi ÉN lenni, csak másokhoz képest tudok, hiszen senki sem önmagában van a világban. A nagy kérdés az, hogy hogyan tudok helyesen önazonos lenni, és kihez képest, és kihez képest pedig nem!

A textus első felében a prófétán keresztül maga az Úr diagnosztizál. A nép képmutató és bár szóban az Úr mellett áll, de a tettei mást mutatnak. Mindezt pedig azért engedi meg magának a nép, mert abban bízik, hogy egyedül is menni fog, Isten nélkül. Ez az egyik nagy gond. A másik pedig az, hogy a nép azt hiszi, hogy (a fenti vélelmezett képesség miatt) kiléphet az Isten hatókörén kívülre, és csinálhat úgy dolgokat, hogy arról az Isten ne tudjon! A nép azt hiszi, hogy ha mást mutat, mint aki valójában, akkor ez sokáig tartható, illetve azt hiszi, hogy van elég ereje és képessége, hogy egyedül megoldjon mindent. Erre pedig így reagál az Úr: „azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul.” és „Micsoda fonákság! Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!

És ezzel a két reakcióval Isten pontosan a helyére rakja, pontosabban a helyén tartja az embert. Mert hogyan viszonyul egymáshoz az Isten és az ember? Mint az agyag és a fazekas. Magyarul: az Isten alkotása vagyunk (Ef 2,10), ő az, aki teremtett bennünket. Így joga van hozzá, hogy azt tegyen, amit akar, és úgy, ahogyan akarja. Ő adja a bölcsességet, az értelmet, a képességeket, a határokat is. Így tehát csak akkor lehetek igazán önazonos, akkor lehetek szinkronban saját magammal és akkor találok rá az igazi mélyben lévő Énre, ha Isten mellett, az ő közelében vagyok!

És az Isten teremtényeként, az ő képmásaként egyedi is vagyok. Mind azok vagyunk! És éppen ezért önmagunkat is csak az ő fényében tudjuk helyesen látni. Ha egyedül próbálok meg mindentől és mindenkitő független lenni…? Nos, az nem fog sikerülni. Ha pedig állandóan a mások által mutatott képhez méregetem magamat, hogy mások mit várnak el, mások szerint milyennek kellene lennem, akkor abba rövid úton belerokkanhatok, vagy még rosszabb!

De! Ha az Istent keresem, és az Istennél keresem magamat, akkor… Tudjuk, hogy mi fog történni? Felolvasom az igénk utolsó verseit még egyszer: „Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az írás szavait, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, a legszegényebbek is örvendezni fognak Izráel Szentje előtt,” Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)