Jól viselkedtél? - Fil 2,1-4 (Virágvasárnap, 2022.04.10.)

textus: Fil 2,1-4

“Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Mi alapján ítélünk meg egy embert? Mik azok a tényezők, amelyek segítenek bennünket abban, hogy megállapítsuk egy ember milyen? [...] Sok minden más mellett, az emberi viselkedés az (mit tesz valaki, és azt hogyan teszi), aminek mentén képet alakítunk ki egy emberről. Azt pedig, hogy hogyan viselkedik valaki sok minden szabályozza. Egyrészt a személyisége, másrészt a beállítottsága, a hangulata, a körülmények, az adott kulturális környezet, az adott társadalom normái, stb. Nem véletlen az sem, hogy a gyerekekre való rászólás egyik visszatérő alapmotívuma a viselkedése emlegetése: “Viselkedjél!” vagy “Viselkedjél rendesen!” vagy “Hogy’ viselkedsz!?”, “Jól viselkedtél?” stb. Ezekben a mondatokban nem csak az van benne hogy rendszabályozni akarjuk a gyereket, hanem a (tudat alatt) az is, hogy az én gyerekemről van szó, akit az alapján ítélnek meg, hogy hogyan viselkedik, sőt, rajta keresztül, végsősoron engem is!

Nem eltagadva a viselkedés fontosságát és súlyát a hétköznapokban, sőt a hit világában sem, de bizony az egyik nagy kísértése a kereszténységnek, hogy morális rendszerré váljon, azaz viselkedés szabályozó ideológia legyen és nem több! Hogyan történhet ez meg? 

A társadalom számára nagyon hasznos dolog a kereszténység (már ha valódi és nem kamu). Ugyanis a hívő ember élete más viselkedést mutat, mint a többié (jobb esetben). Irgalom és könyörület, szeretet és egyetértés, mindenki a másik hasznát nézze, ne a magáét… - írja Pál a mai szakaszunkban, egyfajta viselkedés mintaként a gyülekezetnek. Hát, ezek mind nagyon jó dolgok! És hasznosak, nem csak a gyülekezet, de az egész társadalom számára is. Hajlamos tehát akár egy állam, akár egy nagyobb nem hívő közösség magáénak tekinteni, tekintetni ezeket a tetteket, viselkedési kereteket. Ez eddig még rendben is van. A gond ott kezdődik, ha valaki ettől, a viselkedéstől gondolja, tartja magát kereszténynek. 

És számunkra, keresztény közösségek számára, akik szent szigetekként vagyunk jelen a társadalom tengerében, nagy kísértés, hogy ugyanúgy gondolkodjunk, mint a társadalom többi része, ebben a dologban is. “Ezt teszem, azt teszem, amazt teszem, és akkor keresztény vagyok!” Ha ezt így gondoljuk, akkor már bele is estünk a kereszténységet morális szabályrendszernek degradáló hamis út hibájába. (Már elnézést a képzavarért…)

De akkor hogyan is viszonyul egymáshoz a hit és a tettek, ezek a viselkedésminták? Hadd világítsam ezt meg másik oldalról, egy jézusi mondással: “Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. [...] Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,17-18.20) Jézus egy kertészeti példát hoz a viselkedés, a tettek és hit viszonyára. Jó fa - jó gyümölcs; rossz fa - rossz gyümölcs; erről lehet megismerni őket. Mi vagyunk a fa, és a gyümölcs pedig a tett, ami jelen témánk szerint, a viselkedést jelenti. A gyümölcstermés a fa “viselkedése”. És talán triviálisnak tűnik, de nyilvánvaló, hogy a fa termi a gyümölcsöt és nem fordítva. Ha azt mondjuk tehát, hogy a tetteim, viselkedésem tesz kereszténnyé, akkor azt állítjuk, hogy a gyümölcs termi a fát! Ez persze butaság, de miért mégis van akkor, hogy annyian ezt gondolják, erre a tévútra tévednek? Azért mert van piac is! Kimegyek a piacra és tudok venni jó gyümölcsöt, finomat, édeset. Lehet az enyém, elfogyaszthatom. De attól, hogy van almám, még nem leszek almafa! Hanem, ha én magam termem meg, akkor leszek almafa!

A hívő létforma belülről kifelé mozog. Ha belül ott van a hit, ott van az Isten, akkor ennek jelei, gyümölcsei lesznek majd a tetteim, viselkedésem. Nem véletlen kezdi így Pál: “Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben”. Nem bennetek, magatokban, önállóan, hanem Krisztusban és a Szentlélekben! Ennek az eredménye a viselkedés? Igen, akkor oké! Nem, akkor azon változtatni kell!

Ma virágvasárnap van. Ezen az ünnepen, egy héttel húsvét előtt, a Jeruzsálembe bevonuló Krisztusra figyelünk, ahogyan az oltár előtti olvasmányban is elhangzott (Mt 21,1-9). Akinek a lába alá van vetve a világmindenség, egy szamár hátán érkezik a Szent Városba, hogy ott aztán mindannyiunkért adja az életét. Hogyan fogadták őt? Lelkendezve, ujjongva, tele örömmel, várakozással. Dicsérték, áldották, szeretettel fogadták. Azt hiszem a tömeg viselkedése kifogástalan volt ebben a helyzetben! És mi történt? Öt nap múlva megfeszítették! Ha nem is pontosan, de nagyon nagy részben, ugyanannak a tömegnek a kérésére! Ez már nem egy egészen más viselkedés, igaz! Amint az nyilvánvalóan látszik, a viselkedés senkit sem Krisztus követővé. Csakis Krisztus tud Krisztus követővé tenni! És nem kint, hanem bent!

Végezetül egy lehetséges félreértést szeretnék tisztázni. Talán vannak olyanok, akik számára úgy tűnhetett, hogy én semmire sem tartom, sőt negatívnak gondolom a hit szempontjából a tetteket, a viselkedést. Ó, dehogy is! Nagyon is fontosak, sőt, elengedhetetlen, hogy a hívő embernek hívő emberhez méltó tettei, viselkedése legyen! Csak a helyén kell kezelni a tetteket, a megfelelő sorrendben, mert nem ezektől leszek hívő, hanem a hitemből fakadó következmények ezek a gyümölcsök.

És, hogy most már tényleg a végén, hadd csatoljak vissza kicsit a kezdő példánkra. Emlékszünk még, hogy bizony a gyerekek fegyelmezésének fontos fogalma a viselkedés? “Hogy viselkedsz?”, “Jól viselkedtél?” stb. Miért? Mert ez alapján ítélik meg az emberek gyereket, és nem csak a gyereket, hanem engem, minket is, mint szülőt, szülőket! Mert amilyen a szülő, olyan a gyerek! (Ez persze közel sem így van, de ettől még mindenki így néz a másikra.) És nincsen ez másként a hitünkkel és annak gyümölcseivel, a tettekkel sem! Ha valaki bennünket néz, nézi a viselkedésünket, akkor nem csak minket lát, hanem a Szülőt is! A mi tetteink - bár tudjuk, hogy a gyerek a legtöbb esetben nem olyan mint a szülő,  mégis - a másik ember szemében, nem csak bennünket minősítenek, hanem az Istent is! Ennyire fontosak a tettek! 

Hangozzon el hát még egyszer a mai alapige, legyen ez az az idea, amifelé mindannyian törekedjünk, mint hívő emberek, és mint közösség: “Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”