A Feltámasztó Krisztus - Jn 11,17.20-29.32b (Húsvét hétfő, 2022.04.18)

textus: Jn 11,17.20-29.32b

“17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy [Lázár] már négy napja a sírban van. [...] 20 Márta, [Lázár egyik testvére] amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária [Lázár másik testvére] azonban otthon maradt. 21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament [...] és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

Azt mondják, hogy akinek nincsen jó monotónia tűrése az ne menjen szalag mellé dolgozni. Miért? Hát, mert ugyanazt a munkafolyamatot kell újra és újra megcsinálni, amit, aki nem bír, az rövidtávon begolyózik. 

De nem csak a szalag mellett, hanem a hétköznapokban is nagyon fontos, hogy az ember képes legyen kezelni az ismétlődő dolgokat. Nekem például meg kell küzdeni azzal, hogy minden évben ugyanazokat tanítsam a hittanosoknak, vagy például, hogy a heti vagy havi rendszerességű adminisztratív teendőket elvégezzem. 

(Nem is annyira) extrém esetben simán el tudom azt is képzelni, hogy akár az egész élet olyanná válhat, hogy az ember azt érzi, hogy csak monoton módon, csinálja-csinálja: felkel, dolgozik, hazamegy, alszik, és újra és újra, nap nap után, és az egész nem több egy értelmetlen, sehova sem vezető rutinnál. Ahogyan Trent Reznor, aa Nine Inch Nails zenekar frontembere oly nagyon találóan megénekelte, az Every Day Exactly The Same (Minden nap pontosan ugyanolyan) c. számban: 

Hiszem, hogy képes vagyok a jövőt meglátom,

hiszen úgyis ugyanaz megy minden nap.

Lehet, valaha volt valami célom

de talán nem volt több, mint egy álom.

És mi van az egyházzal? Hiszen mi is minden évben ugyanazokat az ünnepeket és ugyanazokat a üzeneteket közvetítjük újra és újra, mégpedig nem egy hétig, egy hónapig, vagy egy emberöltő hosszan, hanem kétezer éve. Uncsi? Monoton? Dühítő? Vagy egyenesen érdektelen? Kívülről nézve, simán lehet. De ma azért vagyunk itt, hogy belülről tekintsünk rá a dologra, és megértsük azt.

A ma igénk egy kiragadott szakasz. Ezt azt jelenti, hogy nincsen benne a teljes történet, hanem csak egy részlete. (A teljes sztorit itt el tudod olvasni.) Alapvetően megértem, hogy így állították össze nekünk húsvét hétfőre (hiszen nagyon hosszú lenne felolvasni az egész történetet), de emiatt viszont muszáj, hogy röviden összefoglaljam. 

Jézusnak volt egy barátja, Lázár. Egyszer csak megtudta, hogy nagyon beteg, de mire odaért hozzá, addigra már négy napja halott volt. Lázárnak volt két testvére: Márta és Mária. Jézus őket is jól ismerte. (A Bibliában találunk olyan történetet, amikor Jézus nem is Lázárral, hanem kifejezetten a két testvérével találkozik [Lk 10,38-42]). Márta - aki mindig is a pörgősebb testvére volt Lázárnak - amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik hozzájuk Betániába, elé fut és szomorúságában és megrendültségében számon kéri Jézus: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Mégis mi ez a vádaskodás? Hogyan érti ezt Márta? Hát úgy, hogy Márta sejtette, hogy Jézusnak lett volna hatalma meggyógyítani a testvérét. Volt már hasonló esetre nem is egy példa. Azonban itt másról van szó: a halálról. De most már mindegy ez most annyira végleges, hogy minden bizonnyal Jézus sem tud vele mit kezdeni… Mégis, Márta így folytatja: “De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Na, ez meg most micsoda!? Az előbb még dühös és számon kér, de a következő pillanatban már a remény hangja szólal meg Mártából: “Jézus, te talán még most is tudsz tenni valamit!” Aki már veszítetette el szerettét, az tudja, hogy a gyász pontosan így működik. Az egyik pillanatban dühösek vagyunk, és bárkire képesek vagyunk ezt rázúdítani, a következő pillanatban pedig reménykedünk, hogy talán mégis lehet valamilyen megoldás, vagy talán mégsem igaz az egész… (Ez a fajta természetesen emberi hozzáállás Mártától is bizonyítja, hogy a mai bibliai szakasz tényleg nem mese, hanem valóságosan megtörtént.)

Ha ma ilyen történik, akkor valóban csak ennyit tudunk hozzáfűzni, hogy “igen, ez természetes, de majd idővel megnyugszik”. Azonban a mai történetünk Jézusról szól, ő van itt jelen. Ez pedig teljesen megváltoztatja a végkimenetelt. Jézus, Márta szemrehányására, így reagál: “Feltámad a testvéred!” Márta pedig, aki talán azt hitte, hogy Jézus éppen valami nagyon sekélyes vigasztaló közhelyet sütött el, így válaszol: “Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” “Igen, tudom, hogy majd, ha világnak vége lesz, akkor majd minden más emberrel együtt ő is fel fog támadni! De ez most nem segít Jézus!” Jézus azonban nem valami közhellyel akarta megúszni az érdemi cselekvést, hanem nagyon is komolyan gondolta, amit mondott, mégpedig nem a jövőre vonatkozóan, hanem ott és akkor: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” Márta pedig nem értve, de megérezve, hogy Jézusban valaki nagyon nagy van jelen, aki sokkal több, mint ember, ezt válaszolta: “Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

Aztán nem sokkal később odajön Mária is, a másik testvér, aki szinte szóról szóra ugyanúgy tesz szemrehányást Jézusnak, mint a testvére: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” És itt van vége a mai szakasznak.

Nos, ez így nem túl kerek… Nem lehet így vége! Mégis mi történt ezután? Hogy mi történt? Jézus sírt barátja elvesztése fölötti szomorúságában, és olyat tett, amit senki, de senki nem tett azóta sem.  “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

Azta! Kivel találkozhatunk a mai igében? A feltámasztó Jézussal! Húsvét ünnepén alapvetően a Jézus feltámadásával foglalkozunk, azaz azzal, hogy Ő támadt fel! De ma, Jézussal találkozunk, aki fel is tud támasztani! Ezzel pedig nyilvánvalóvá válik az, hogy Jézus feltámadása nem csupán a véltelen, vagy körülmények szerencsés együttállásának eredménye, hanem igenis Isten Fiának személye és hatalma jelenik meg itt! És így nyer értelmet, és válik bizonyossággá, sőt élő reménységgé az az ígéret is, amit Jézus - nem csak Mártának, hanem - nekünk is ad egy kérdés formájában: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” Mert ez az ígéret, a feltámadásnak és az örök életnek az ígérete nekünk is szól Jézus érdeme nyomán! Hiszed-e, hogy Krisztus le tudja győzni a halált, és ezt veled is meg tudja tenni? Mert ez az igazi, húsvéti hit! Ugyanis, ha mi is Krisztus-követők vagyunk, akkor bennünket is ez vár! Sőt! Ennél sokkal több! Mert nekünk, ha ez a földi életünk véget ér, nem ugyanide (ebbe az életbe) kell visszajönni, és folytatni a dolgot - hála Istennek! - hanem az örök életbe támadunk fel, és az Isten, és Krisztus előtt lehetünk majd az örökkévalóságban!

Ilyen hatalmas megváltónk van, aki ezt is meg tudja tenni! És Ő nem csupán csak vár bennünket majd odaát, hanem - hitünk szerint - most is itt van közöttünk, és mindannyiunkat elkísér életünk minden egyes napján! Elfogad, ahogyan vagyunk, és azzal együtt akar közösségben lenni, amilyenek vagyunk, mindazzal a “csomaggal”, amit cipelünk. És, amikor nehéz helyzetekben, mélypontokon, mi is vádoljuk őt, akkor azt is meghallgatja és elfogadja, ahogyan először Mártától, majd nem sokkal később Máriától is zokszó nélkül meghallgatta. Jézus ugyanis jól tűri a monotóniát. Azt a monotóniát, amit mi jelentünk a számára: már megint elestünk, már megint elhagytuk, már megint rossz útra tértünk, már megint ugyanaz a bűn, már megint nem hisszük el, hogy ő tud segíteni, már megint nem bízunk benne… 

Jézus vár bennünket újra és újra. Akárhányszor is eltávolodunk, ő ott van, hogy visszatérhessünk hozzá! Ott van, hogy segítő kezet nyújtson ebben az életben, a hétköznapokban, és ez a visszatérés, ez a naponként megtérés az egyetlen út arra, hogy végül legyőzve a halált, színről színre találkozhassunk vele! Legyen így! Ámen!