Honnan tudod, hogy igazán élsz? - 1Jn 3,18-24 (Szentáromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2022.10.23.)

textus: 1Jn 3,18-24

“18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. 19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22 és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”

Kamaszkoromnak egyik meghatározó zenei élménye volt a the Doors zenekar. Mind zeneileg, mind pedig szövegileg nagyon nagy hatással volt rám ez a csapat. Akkoriban - még az internet széles körben elterjedése előtt - mindent elolvastam, amit csak könyvekben, újságokban találtam róluk. Illetve ott volt a róluk készült Doors film 1991-ből, amit a zenész barátokkal, szinte kötelezően, többször is megnéztünk. Val Kilmer döbbenetesen jól alakította Jim Morrisont a Doors legendás, tragikus sorsú, nagyon fiatalon meghalt, énekesét.

Sok jó jelenet van a filmben, de az egyik (számomra) legjelentősebb az, amikor Jim egy koncert után, ugrál egy parkolóban, majd felmászik egy parkoló autó tetejére és onnan kiabál a tömegnek. Szó szerint már nem emlékszem a szövegre, de valami ilyesmi volt: “Éltek? Honnan tudjátok, hogy igazán éltek? Éltek egyáltalán?” Jimnek abban állt a zsenialitása és egyben a tragédiája is, hogy nagyon tudott keresni, de valójában sosem találta meg azt, amit keresett! Ezt a hiábavaló keresését énekelte meg újra és újra, és rátalálás híján, különféle szerekkel tompította magát. Anno nem volt ezzel egyedül, de ma sincsen ez másképpen sokakkal. Pótcselekvésekkel próbáljuk meg elfelejteni azt, hogy nincsen meg a helyünk az univerzumban, de még sokszor a saját életünkben sem…

A mai igénk János apostol egyik leveléből egy részlet. Jánost a szeretet apostolának szokták nevezni, mert nagyon sokat beszél (ír) a szeretetről. A mai szakasz is kiváló példa erre. De ő nem csupán csak úgy általában beszél a szeretetről, semmitmondóan és negédesen, hogy “Szeressük egymást gyerekek”, hanem, egy részről, praktikus dolgokat mond, hogy mit is jelent a szeretet ember és ember között, sőt, keresztény testvér és testvér között, másrészről pedig az egészet egy kozmikus keretbe helyezi.

Ezt írja: “ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk.” Ha nagyon egyszerűen le akarnám ezt fordítani, akkor ezt mondanám: “Ne dumálj, hanem csináld!” És ez eddig teljesen rendben is van. De! Itt van egy fogalom, ami lehet, hogy feltűnt, és látszólag nagyon kilóg a mondanivalóból. “ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel” Eddig oké, de így folytatja: “és igazsággal”. Mit keres itt az igazság? Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy tapasztalataink szerint a szeretet nagyon sokszor ellene megy az igazságnak. Gondoljunk csak arra, ha egy barátunk, a párunk, vagy a gyermekünk, unokánk, stb. valami nagyon rosszat tesz vagy mond, akkor is szeretjük, pedig az igazság(érzet) azt mondaná, hogy “Hát, ezek után…!?” Mégis, János apostol, a szeretet szószólója, így ír: ”cselekedettel és igazsággal.” 

A választ az eredeti, görög szövegben találjuk meg. Ugyanis a görögben két szó van az igazságra. Az egyik a “dikaioszüné”, amelyik a jogi értelemben vett igazság, és a másik pedig az “alétheia”, amelyik abban az értelemben igazság, hogy “valóságos”. János itt, ez utóbbi szót használja. József Attila írja: “Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit”. Bár, az adott helyzetben, teljesen igazat kell adni a költőnek, mégis, János apostol nyomán, most pont fordítva kell gondolkodunk: “ne csak az igazat, hanem a valódit”. Amikor azt írja, hogy ”cselekedettel és igazsággal”, akkor nem a jogosságra gondol, hanem a valódiságra. Valóságosan és igazán!

És döbbenetes, amivel aztán ezt a gondolatot az egész életre vonatkozó kozmikus keretbe helyezi: “ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk.” Nem kevesebbet állít János, mint, hogy ha igazán tudunk szeretni, akkor “az igazságból valók vagyunk” (már tudjuk, hogy itt a “valóság(os)” szó szerepel). Magyarul: akkor vagyunk valódiak, akkor élünk igazán, ha ebben a szeretetben élünk!  “Éltek? Honnan tudjátok, hogy igazán éltek? Éltek egyáltalán?” tette fel a kérdés Jim Morrison a Doors énekese a hatvanas évek végén. Nekünk megadatott az, ami neki nem: nem csak a kérdést tesszük fel, nem csupán kutatunk, de tudjuk a választ is. Igen, tudjuk, hogy élünk,ha… tudunk az Isten szerint szeretni! Mert az Isten szeretetből, a szeretete okán teremtette a világot, és mi, az ő teremtményei akkor létezünk igazán, ha ebbe kapcsolódunk, csatlakozunk bele. 

Na, de hogyan lehetséges ez? Hogyan tudok az Isten szerint szeretni és őhozzá és másokhoz is így kapcsolódni?

“Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.” Ha az Isten szerint akarunk élni, akkor rá kell hallgatnunk, hogy ő hogyan szánja ezt nekünk. Ez a keret pedig két összetevőből áll: a Jézus Krisztusban való hit, és az ebből fakadó, a keresztény testvérhez való igazi kapcsolódás. 

Csakis Jézus Krisztus keresztje felől lehet közelítenünk. Máshogyan egyszerűen nem lehet megragadni az Isten igazi szeretetét! Hiszen mi is lehet annál nagyobb dolog, mint hogy az Isten saját magát adja nekünk! Sőt, áldozza értünk, Jézus Krisztusban! Ez egyrészről abszolút logikátlannak tűnik és végtelenül igazságtalannak, de másfelől pedig a valóságnak a legmélyébe pillant bele az, aki igazán rátekint. És aki igazán rá tud nézni erre az eseményre nyitott szemmel és nyitott szívvel, annak azonnal megvilágosodik, hogy milyen fantasztikus dolog ez! Az Istenhez pedig csak így lehet eljutni, ha hiszünk abban, amit ő tett értünk, ha hiszünk abban, hogy a legnagyobb szeretet már megtörtént a kereszten, mi ebből tudunk meríteni. És ez az, ami erőt ad a másik szeretéséhez, és ez az, ami valódi életet tud adni, mégpedig örök életet! Ámen