Örömhír nagy dózisban - 2Thessz 2,13-17 (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2022.10.30.)

textus: 2Thessz 2,13-17

“13 Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. 14 Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. 15 Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.

16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.”

    Reformáció ünnepe számomra mindig is egy keserédes ünnep volt. Ennek oka, hogy egyrészt nagyon örülünk annak, amire ennek kapcsán emlékezni szoktunk, hogy a Szentlélek úgy vezette Luther Mártont, hogy elindíthatta azt a mozgalmat, amelynek célja az - és ma is az - hogy az evangélium, a Jézus Krisztusról szóló örömhír maradéktalanul és igaz fényében lehessen a miénk, hogy egy kegyelmes Istenbe vethessük a bizalmunkat, és természetesen evangélikus közösségünk is éppen ezért létezik immáron 505 éve. De másfelől viszont keserű, mert Luthernek sem az volt, és nekünk sem az a célunk, hogy különböző felekezetekre és irányzatokra szétszakadva legyen és maradjon a kereszténység, bár sajnálatos mellékterméke ez lett a reformáció folyamatának. 

A mai igénknek azért örülök, mert a reformációnak a lényegére világít rá. Vagyis, pontosabban, a reformáció nagy felismerése jelenik meg itt ebben az igében. Pál apostol a szerzője a mai szakasznak, aki a gyülekezetnek írta azt, amit írt. Ha egy mondatban akarnám összefoglalni, hogy mi is ennek a résznek a tartalma, akkor ezt a címet adnám neki: Az Istenben való lét rendje. Ebben a pár mondatban ott van zanzásítva mindaz, ami az Istennel való kapcsolatunk kerete, az Istennel való élet mikéntje három pontban. 

De kezdjük az elején:

1. “Mi pedig hálával tartozunk Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.”
   Pál a hála szavával indít. A háláját fejezi ki, hogy az Isten mennyi mindent tett értünk. És ezzel tulajdonképpen az egyik leggyakoribb keresztény tévhitet oszlatja el, amely eloszlatás a reformáció egy nagy újrafelfedezése volt. Ez a tévhit pedig az, hogy az Isten akkor szeret és fogad el engem, ha én ezért bizonyos dolgokat megteszek! A legtöbben úgy képzelik el az Istent, hogy ő olyasvalaki, aki bizonyos mércét állít fel, és ha ezt a mércét megütjük, elérjük, megugorjuk (tetszés szerint válogathatunk a kifejezések között), ő majd akkor fog szeretni minket, és ad nekünk dolgokat. Ezt a fajta (jó cselekedetekkel, imádságokkal, vagy bármi mással) kereskedő istenképet építi le az apostol és ezt mondja: hálás lehetsz! Miért? Mert az Isten előbb ad: szeret, elhív, formál! Ő önmagát adta Jézus Krisztusban értünk, hogy odamehessünk hozzá. Ezért mi tenni, dolgozni, fizetni nem tudunk, “csupán” elfogadni. És ebben az elfogadásban az Úr formál bennünket. (Ezt nevezzük megszentelődésnek.)
2. És ez át is vezet bennünket a második lépésbe, amely az eleve adott és adakozó Isten útján való járásunkról szól. Mivel tehát Ő már adott, önmagát adta, szeret és elfogad “Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” “Ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz”. Persze, ne tévedjünk, hagyomány alatt itt nem valamiféle népi vagy éppen templomi szokást kell érteni, hogy pl. hogyan festjük a tojást, vagy hogy az oltáron a jobb vagy baloldali gyertyát gyújtjuk meg először. Ez a “hagyomány” az apostolok által megértett, illetve lejegyzett jézusi tanítást jelenti. A feladatunk nem más, mint szilárdan megállni és kitartani abban, amit az Isten üzen a számunkra. Nem is akárhogyan, hanem pl. Pál apostol vagy a Biblia bármely más szentírója által. 
3. És végül, de nem utolsó sorban azt tudjuk meg a mai igéből, hogy mi vár bennünket, a jézusi hagyományt, sőt, magát Jézust követve az úton. “Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.” Vigasztalás a nyomorúságban, jó reménység a perspektíva nélküli időszakokban, és… változás. A Krisztus útját járó ember nem marad(hat) ugyanaz. Magyarul nem maradunk egyedül a Isten útján való járásban! A Krisztus maga járja azt végig velünk. Ő nem olyan, hogy “ott az út, nosza, menjél!”, hanem mi tényleg követjük őt! Ő megy, mi meg utána. És ezen az úton úgy változunk, formálódunk, úgy, hogy a jó lesz a hangsúlyos az életünkben. Ahogyan Pál itt írja: “jó cselekedet és [jó] beszéd”. Milyen fontos dolog az, hogy jól tudjunk cselekedni, és milyen fontos az is, hogy jó beszédünk legyen. Ez persze nem a szép beszédet, vagy a választékosat jelenti (bár az is fontos), hanem azt, hogy amit mondunk és teszünk az ne romboljon, hanem építsen, nem betegítsen meg, hanem gyógyítson…

Vajon hogyan valósulhat meg mindez? Csakis akkor, ha az a bizonyos hagyomány megmarad bennünk. Nagyon érdekes, ebben az összefüggésben, a “hagyomány” szó eredeti görög kifejezése. Úgy hangzik: “paradószisz”! Szószerint azt jelenti, hogy “át-adás”. Vajon melyik, a magyarban is használt kifejezést ismerjük fel a “paradószisz”-ban? [...] A “dózis” kifejezést. A dózis a magyarban adagot, porciót jelöl és nagyon sok területen használjuk, de legfőképpen az egészségügyben. A gyógyszert, a kúrát megfelelő dózisban kell adagolni, hogy működjön. A hívő életben is megfelelő mennyiségű apostoli hagyománynak, azaz evangéliumnak kell lennie, ahhoz, hogy működjön! Ennek a megfelelő dózisnak a kiszámolásához azonban nem szükséges tudni a testsúlyunk, az életkorunk, a nemünk, vagy akármilyen más paraméterünk. Egyetlen szabályt kell csak követnünk: minél több, minél nagyobb dózisban van az evangélium, annál jobb!

Mi tehát a reformáció üzenete ma, 2022 (de talán minden év) október legvégén? Evangélium minél nagyobb dózisban! Olvasva, hallgatva, élve, gondolkodva, a templomban, közösségben és otthon egyedül egyaránt! Ámen