A jó juhász (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Reménység vasárnap, 2014.11.16.)

textus: Ez 34,17-22

„¹⁷De köztetek is igazságot teszek, juhaim - így szól az én Uram, az ÚR -, bárány és bárány között, kosok és bakok között ¹⁸Nem elég nektek, hogy a legjobb legelőn legeltek? Miért tapossátok össze lábatokkal a többi legelőt? Tiszta vizet isztok. Miért zavarjátok föl lábatokkal, amit ott hagytok? ¹⁹Azt legeljék az én juhaim, amit a ti lábatok összetaposott, és azt igyák, amit a ti lábatok fölzavart? ²⁰Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. ²¹Oldalatokkal és vállatokkal taszigáljátok, és szarvaitokkal öklelitek félre a gyöngéket, míg csak ki nem szorítjátok őket. ²²De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között!”

Az egyházi év utolsó előtti vasárnapja a mai, hiszen advent első vasárnapjától számítjuk az új egyházi évet. Az utolsó három vasárnapja az egyházi évnek egységet képez. A múlt héten az ítélet, ezen a héten a reménység, jövő héten pedig az örök élet lesz a téma. Mind a három vasárnap, rímelve az egyházi év végére, a végső dolgokkal foglalkozik, azzal, hogy az idők végéről, vagy éppen az élet végéről mit tart a Szentírás, milyen üzeneteket akar nekünk átadni. Hiszen ahogyan óév napján, a polgári év végén akaratlanul is áttekintjük, hogy milyen volt az előző év, milyen események történtek velünk, úgy az egyházi év végén jó végigtekinteni azon, hogy lelkileg, az Istennel való kapcsolatunkban hogyan állunk. Mik történtek, vagy éppen nem történtek meg, minek kellene, vagy kellett volna megtörténnie.

Ezzel kapcsolatban pedig – legalábbis én – valami igen lelki dolgot vártam volna. Valami elmélkedőset, valami olyat, ami „befelé” fordítja a figyelmet. Ehhez képest meglehetősen „külső” praktikus dolgok kerülnek elő ebben az igében.

Abban az időben, amikor Ezékiel ezeket a sorokat írta, Izrael népe, akihez ő is tartozott fogságban volt. Egészen konkrétan a nép nagy részét deportálták, kitelepítették. Nem új találmány ez a módszer. A Babiloni Birodalom, amely abban az időben meghatározta a Közel-Kelet történelmét, már alkalmazta a kitelepítés módszerét. Ez azt jelentette, hogy az elfoglalt ország lakosságának nagy hányadát – jelen esetben Izraelét – kitelepítették a hatalmas területen fekvő birodalom átellenes zugába, onnan pedig az ott élőket áttelepítették az előzőek helyére. Ennek az volt az oka, hogy így mindenki gyökértelenné vált és ezáltal a babiloniak létre hozhattak egy homogén, azaz egysíkú-egyarcú birodalmat, ahol mindenkinek eltűnnek a nemzeti érzelmei, identitása és ezért nem lázad, nem elégedetlenkedik az elnyomás ellen. Borzasztóan hatásos módszer!

Így Ezékiel, együtt sok ezer más izraelivel a birodalom egy távoli zugába volt kénytelen költözni. És ekkor azt várná az ember, hogy a nép összetart, mert rádöbben, hogy csak így maradhat életben. De nem! Az új helyen (is) gáncsoskodnak egymás ellen, a gazdagabbak kihasználják és még nyomorultabbá teszik a szegények életét, farkastörvények uralkodnak. Senki sincs tekintettel a másikra, mindenkit csak a maga boldogulása érdekel, még ha ez más kárára történik is. Mindezt egy nagyon szemléletes képpel, egy nyáj képével ábrázolja, ahol a nyáj tagjai nem összetartanak, hanem mindig keresztbe tesznek egymásnak, bántják egymást és nincsenek tekintettel a másikra.

Döbbenetes hozzáállás! És bizony az ember nem változik. Ma ugyanez a módi. Az ország nincs valami jó helyzetben, akárki akármit mond is, mindenki érzi a „bőrén”, hogy ez nem a "kánaán". Akinek van munkája az örül neki, hogy van, de még annak sem megy úgy, ahogyan kellene! De sokaknak még ez sem adatik meg. De ha van is munkája, akkor is nagyon szűk réteg az, aki tisztességesen, kényszerűségek nélkül meg tud élni! De ha még meg is tud, az sem jelent garanciát a boldogságra, mert nagyon nagy a békétlenség az emberek között, a családokban és az egész társadalomban is.

És ebben a nehéz helyzetben nem azt tapasztaljuk, hogy összefogna a nemzet, a társadalom, hanem egyre nagyobb a széthúzás és az ellenségeskedés. És ez nem a politikáról és főleg nem pártpolitikáról szól, hanem arról, hogy az emberek nincsenek tekintettel egymásra, hanem inkább egymást taposva akarnak az amúgy is vékony szeletből minél többet megszerezni. Mert nyomorultak között úrnak lenni tompítja kicsit az érzést, hogy valójában a nagy egésszel, a lelkülettel és a hozzáállással van a probléma, mert egy csónakban evez mindenki, ha tetszik ha nem.

Olyan ez, kedves testvérek, mintha a focista a meccsen direkt az ellenfélnek passzolná a labdát. Teljes képtelenség így játszani, és főleg, nyerni.

És a mai igénk arra világít rá, hogy ez így nem jó! Ahogyan, akkor, Ezékiel idejében sem működött úgy ma sem működhet. Bármennyire is úgy érezzük, hogy a másikon átgázolva vezet az út az eredményesség és siker felé, bármennyire is ez tűnik biztosnak, és bármennyire azt látjuk, hogy „igen, ez valóban működik!”, ez nem egy járható út! Legalábbis hosszútávon nem. Abban a viszonylatban, amire az igénk rá akar világítani, biztosan nem.

Mert amikor a végső dolgokról van szó, amikor mindennek és mindenkinek a végéről, a földi lét határáról van szó, akkor ez a módszer nem. Azt az üzenetet kapjuk, hogy nem csak, hogy a végső dolgokban nem farkastörvények uralkodnak, hanem azt is, hogy az, amit ebben az életben teszünk, ahogyan ebben az életben élünk, ahogyan a jelent megéljük, az hatással lesz a jövőnkre és nem csak a fizikai létben, hanem azon túl is. Bizony összefüggés van a jelen, a most és a jövő között!

Nem olyan régen olvastam egy internetes újságban egy számomra meghökkentő hírt. Mégpedig azt, hogy juhészképzés indul a debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemen! Azért én nem egyetemi keretek között képzeltem el a juhászok képződését, de elolvasva a cikket igazat kellett adnom az ötletgazdának. Ugyanis manapság a juhászság már nem arról szól, hogy a pusztában támaszkodik a botjára és furulyázik, hanem komoly szakmai, üzleti és jogi ismeretekre is van szükség ahhoz, hogy ha valaki korszerűen és eredményesen akar, nagy tömegben, állatot tartani. Ma körülbelül 6000 juhász dolgozik Magyarországon, de még legalább 500-ra szükség lenne. És a meglévő hatezerre is ráférne egy kis továbbképzés. Szükség van ugyanis olyan személyekre, aki nagy szakértelemmel, porfin művelik a gazdálkodásnak ezt az ágát. Ilyen szakmailag is jól képzett és elhivatott személyek nélkül nem lehet komolyabban foglalkozni a dologgal. Mert különben a nyájak nem lesznek jól gondozva, szétszélednek, betegségek, tolvajok támadhatják meg, el is tűnhetnek.

Nem véletlen, hogy Ezékiel is a nyáj példáját hozza, hiszen a nyáj nagyon jól modellezi, nagyon jól leképezi az emberi társadalmat is. Ha egy csoport, egy közösség, vagy éppen egy nép nem tud egységként, egységben cselekedni, akkor annak vége van. Ha a bárányok között farkastörvény uralkodik, akkor annak soha sincs jó vége.

De ehhez bizony szükség van a pásztorra, aki mindezt kezében tartja, aki gondoskodik a nyájról és megvédi azt. Jézus mondja: „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10,11) Nem csak Ezékiel használta a nyáj képét illusztrációnak Izrael népére és nem csak én használtam a mai társadalomra, hanem Jézus is használta az Egyház, a Gyülekezet kapcsán. És azt mondja, hogy ő lesz az aki majd össze tudja fogni úgy az embereket, hogy azok egy hajóban evezve, hogy azok egymást segítve, hogy azok egy élhető életet élve tudjanak együtt élni, együtt cselekedni! Ő lesz majd az, aki az utolsó napon, a végső dolgok idején is ott lesz majd. Ő lesz majd ott akkor is, amikor eljön az Úr, hogy igazságot szolgáltasson ennek az egész világnak, amikor majd megítéli ezt a világot.

És ő lesz majd a szabadítás is számunkra. Ugyanis ez a mondat „Én vagyok a jó pásztor.” így folytatódik: „A jó pásztor életét adja a juhokért.” Jézus nem olyan Úr és nem olyan vezető, aki átgázol másokon, aki zsarnokoskodik, hanem olyan, aki a végsőkig kitart a nyája mellett, az őbenne hívők mellett. Ez történt a kereszt tragédiájában is. De Jézust még ez sem állíthatta meg, hanem feltámadt és mind a mai napig él és ott lehet az életünkben, mint pásztor, mint megváltó, mint olyan személy, akire az életünket és közösségeinket is bátran rábízhatjuk! És nem csak ebben a fizikai életben, hanem az „odaát” tekintetében is!

Hát ezért reménység a mai vasárnapnak a neve! Mert bárhogyan is látszik ez a világ, bárhogyan is azt látjuk, hogy a farkasok érvényesülnek, végső soron, a végső helyzetekben a bárányok fognak győzni!

Ámen