Publikus? (prédikáció, Somlószőlős-Noszlop, Advent első vasárnapja, 2014.11.30.)

textus: Mt 21,1-9

„¹Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, ²és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. ³Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” ⁴Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: ⁵„Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” ⁶A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: ⁷odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. ⁸A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. ⁹Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.””

Ezen a helyen is szeretettel köszöntöm a gyülekezetet az egyházi újév napján! BUÉK! Boldog új évet kívánok, vagy ahogyan keresztény körökben az utóbbi időben elterjedt a „BUÉK” betűszó egy új jelentése: Bízd újra életed Krisztusra! Újra, hiszen a Krisztusban való lét, az őbenne való élet az nem egy pontszerű dolog, hanem a mindennapok harca és tapasztalata.

„Újra” - De most, az egyházi év kezdete kapcsán különleges aktualitást kap az „újra”. Lehetőségünk van arra, hogy a soha be nem tartott új évi fogadalmak helyett, most újra rábízzuk életünket Krisztusra!

Mert bizony megint eltelt egy év, eltelt egy egyházi esztendő a maga ünnepeivel és hétköznapi vasárnapjaival. Már látom, hogy többen sóhajtottak egyet. Igen, ez alapvető reakciónk, válaszunk az idő ilyen nyilvánvaló múlására. Hányszor hallottam már ilyen mondatokat: „mennyire rohan az idő!”; „hogy eltelt megint egy év!”; vagy „majd figyelje csak meg tisztelendő úr, hogy milyen gyorsan felnőnek a gyerekek” stb., stb.

És persze, ez valahol természetes dolog, hiszen ha valami új kezdődik, mondjuk egy egyházi év, akkor az új kezdettel egyben le is zárunk valamit. Esetünkben egy egyházi évet. És a lezárással kapcsolatban az ember szembesül az élet telésével, múlásával és ezzel együtt a végességével. És ez minél többször éljük meg, minél, minél több év van már mögöttünk, annál zavaróbb és borúsabb tud lenni.

Érdekes azonban, hogy még soha senkitől nem hallottam ilyen mondatokat: „milyen jó, hogy megint lezártunk egy évet!”, vagy „milyen jó, hogy kaptunk még egy évet, hogy belekezdhetünk egy új évbe!”; vagy „de jó, hogy még élünk és itt lehetünk az új egyházi évben!”

Nem elég, hogy nem szoktam ilyen mondatokat hallani, de lehet, hogy valakinek még a fülét is bántják ezek a mondatok. „Hogyan lehet ilyet mondani!”; „Miért örülnénk annak, hogy telik az idő, hogy múlnak az évek?!”

Különös ez a mai ige. No, nem mintha nem hallhattuk volna már Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának történetét, de nem itt és nem ilyenkor. Hagyományosan Jézus bevonulása Jeruzsálembe a virágvasárnapnak a története és nem advent első vasárnapjáé. Ezzel az igével kapcsolatban inkább a barka, az aranyeső, a Húsvét közeledte, a tavasz ugrik be és nem az advent.

És jó oka van annak, hogy ma ezt az igét kaptuk. Mégpedig arra akar nekünk rávilágítani az ige, hogy van létjogosultsága, lehet oka pozitív, örömmel teli mondatoknak egy új év, egy új egyházi év kezdésekor! Mert keresztény emberként van, olyan emberként, aki az életét rábízta Krisztusra, tud örülni is az idő múlásának, nem csak sopánkodni felette. Miért? Mert minden lezárás, egy évnek a lezárása is az új kezdetet hordozza magában. És ez az új kezdet, a Krisztusban lévő kezdet mindig jó kezdet!

Milyen jó kedves testvérek ez az ige, amit az új kezdethez kaptunk! Ebben az igében ugyanis nem kényszerű elindulásról van szó, nem egy kötelező teljesíteni való feladatot kapunk, nem is egy újabb szintet, egy újabb lécet kell megugranunk, hanem maga Jézus jön el hozzánk! Még ebben az egyházi évben nem tettünk le semmit az asztalra, hiszen csak most kezdődött, de már Jézus jön! Jön, bevonul! És most elsősorban nem Jeruzsálembe, hanem ide közénk érkezik meg. Az advent várakozást jelent, és ez az ige azt mutatja meg nekünk, hogy nem hiába várakozunk. Nem hiába várjuk a karácsonyt, a Megváltó születése ünnepét, nem hiába várjuk Jézust, mert eljön. Ahogyan Jeruzsálembe egykor, kétezer éve, úgy ma ide közénk is!

És nem is akárhogyan! Megtehetné, hogy haraggal, mennydörgéssel, ítélettel, hatalommal, hanem alázattal, szamárháton! Ma már nem nagyon szoktak szamárháton közlekedni az emberek, de mindannyian tudjuk, hogy a szamár jóval kisebb, mint egy ló. Ha valaki lóhátra ül, akkor az jóval a többi ember fölé magasodik, ha viszont szamárhátra ül, akkor alig magasabb mint egy álló ember. Erre rímelve fülünkben csenghet Petőfi verse is:

„Megy a juhász szamáron, 

Földig ér a lába”

Jézus teljhatalmú úrként jött és jön el, de nem úgy viselkedik, ahogyan egy teljhatalmú embertől elvárnánk. Megtehetné, hogy földbe döngöl bennünket, megtehetné, hogy elítél bennünket, de nem teszi. Mert kedves testvérek, ez egy jó új kezdet! Az Isten Fia embernek született és emberré vált, azért, hogy az ember megértse őt, megérinthesse őt, követhesse őt, tanulhasson tőle! És nem utolsósorban, bátran rábízhassa az új egyházi esztendőben is az életét!

Furcsa módon az adventben egyszerre olyasvalamire várunk, ami már megtörtént. Hiszen Jézus már eljött, itt élt a földön és elvégezte mindazt, amire szükség volt ahhoz, hogy az embernek örök élete lehessen. Akkor most ez tulajdonképpen mit is jelent? Nyilván nem azt várjuk, hogy Jézus megszülessen, hiszen ez már megtörtént. Azt várjuk, hogy bennünk, a mi életünkben, lelkünkben, gondolatainkban, érzéseinkben, egész lényünkben megszülethessen! Ez az advent lényege, hogy bennünk is megszülessen a Megváltó, hogy belülről változtasson meg bennünket!

Mert kedves testvérek, a mai nappal Jézus publikussá vált. Ahogyan szamárháton bevonult Jeruzsálembe, alig de kimagasodva a tömegből, úgy a mai nappal nyilvánvaló lett, nyilvánvalóvá vált, publikussá, köztudomásúvá vált! Hiszen ma mindenki az egész világon, de legalábbis a keresztény-zsidó kultúrkörben meggyújtotta, meggyújtja az a bizonyos első gyertyát a négyből! Minden bolt már a karácsonyt hirdeti, minden tettünk, készülődésünk, disznóvágásunk, családi tervezgetésünk. Mindezek arra mutatnak, hogy valami történni fog, valami, valaki közel van! És ha máskor nem is, de most ott van Jézus alakja mindenki előtt, ott fénylik Jézus minden gyertyalángban, minden karácsonyi akcióban és leárazásban, készülődésben, szervezkedő telefonálásban, akár hiszünk benne, akár nem! Nem mondhatja senki, hogy én nem tudtam Róla én nem tudom ki Ő! Mert Jézus megjött és itt van!

Most már csak egy kérdés van. Hogy mi mit lépünk? Hogyan fogadjuk őt? Kicsoda ő nekünk? Elmegyünk mellette, mert sokkal csillogóbb dolgok is vannak mint egy szamárháton közlekedő Megváltó?

Vagy meghallgatjuk Őt? Meghallgatjuk az Ő történetét? És elfogadjuk az Ő ajándékát?

Ámen!