Jézus mögött (prédikáció, Somlószőlős-Rigács, Vízkereszt utáni 1. vasárnap, 2015.01.11.)

textus: Lk 2,41-51

 „⁴¹Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. ⁴²Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. ⁴³Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. ⁴⁴Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. ⁴⁵De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. ⁴⁶Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, ⁴⁷és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. ⁴⁸Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” ⁴⁹Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” ⁵⁰Ők azonban a nekik adott választ nem értették. ⁵¹Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében,”

„Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében,” - olvastuk az utolsó mondatban. Milyen szép ez a megfogalmazás „megőrizte a szívében”. Pedig ez egy igen prózai gondolat, de egyben rendkívül fontos is. Jézus korában ugyanis még nem úgy volt mint ma. Ma ha a szívről beszélünk – és nem orvosi értelemben – akkor az érzelmekre gondolunk. Jézusék korában azonban a szív nem az érzelmek, hanem az intellektus helye volt, azaz a gondolkodásé. Ma már tudjuk persze, hogy a gondolkodás az agyban, az elmében történik, de akkor még másképpen gondolták. Így amikor azt olvassuk, hogy „Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében,”, akkor az nem azt jelenti, hogy valamiféle tartós érzelmi hullámot élt át, hanem az, hogy „nem felejtette el”; „gondolkodott róla”. Hát, nekünk is van min gondolkodni, hogy hova is tegyük ezt, a 12 éves Jézusról szóló történetet.

Az embereket mindig is érdekelték a színfalak mögött játszódó események, vagy éppen a múlt titkai. Ha van egy híres ember, akkor sok újságíró, elkezd kutatni, hogy „rendben, hogy most híres, de mi volt az előtt, honnan, jött ez a valaki”. Nincsen ez másképpen Jézussal sem, hiszen ő talán az egyik leghíresebb személy a világon. Egyértelmű, hogy sokan voltak, akik kutatták, hogy kicsoda is ő és honnan jött, mit csinált az előtt, mielőtt híres lett, és hogy vajon ő mindig különleges volt, vagy csak azzá vált stb. Rengeteg olyan irat keletkezett, amelyek valós vagy vélt igazuk birtokában, megpróbálták leírni Jézus gyerek, ill. fiatalakorát. Egészen elképesztő történetek születtek, amiknek – bátran mondom – semmi közük sincs a valósághoz. Pl.: hogy a Kisjézus agyaggalambot gyurmázik gyerekkorában, rálehel és az élővé válva elrepül. Vagy: a Kisjézus és Kisjúdás együtt homokoznak és a Kisjúdás megöl valakit játék közben, Jézus meg feltámasztja… Döbbenetes, hogy mire képes az emberi fantázia csakhogy kitöltse azt azt űrt, amibe a vágyai hajszolják! Annak a vágya, hogy valami többet, valami titkosat tudjon meg.

Az evangélisták közül Lukács – aki ezt a szakaszt is írta – érdeklődik a legjobban Jézus gyermekkora után. De ő nem a bulvárújságíró szemével nézi Jézust, hanem úgy, mint aki a Messiás, a világ Megváltója. Nem az a célja, hogy az emberek kíváncsiságát kielégítse, hanem az, hogy pontosan megírja mindazt, amire szükség van ahhoz, hogy teljes kép alakuljon ki bennünk Jézussal kapcsolatban (Lk 1,1-3). Ez a történet, a 12 éves Jézus eltűnése és megtalálása a templomban, is ezt szolgálja.

Jézus ebben a történetben még gyermek. Nem csak a mi mércénkkel, hanem az akkori kor mércéjével is. Tudnunk kell, hogy akkoriban sokkal hamarabb felnőtté váltak az emberek. Ma sokan még huszonévesen is otthon laknak és nincsen családjuk, de akkoriban kb. a 13. év volt a felnőtt kor határa. Nem véletlen, hogy a zsidó vallásban mind a mai napig a bar-micvó, ahol a 13 éves nagykorúvá, kvázi felnőtté válik. De ne menjünk annyira messze. Minálunk a konfirmáció is nem véletlen, hogy hagyományosan, 13 év körüli, kb. 6-os, 7-es, 8-os korban történik, ahol is a gyermekből „felnőtt” gyülekezeti tag lesz. Nos, Jézus ebben a történetben még éppen gyermek. Az sem véletlen, hogy a csodás születés mellett még van legalább egy történet, ami a gyermek Jézusról szól. Ezzel azt akarja nekünk az ige elmondani, hogy Jézus nem spórolt meg semmit az emberlétből. Nem lett azonnal felnőtt, nem nőtt fel gyorsabban mint más, nem ugrott fejlődési szintet, hanem ugyanolyan emberlétben élt, mint bármelyikünk. De ez a történet azt is megmutatja, hogy Jézus mégiscsak Isten Fia volt, aki küldetéssel jött közénk.

És – nem mellesleg – példát is adott a számunkra és minden ember számára. Azt olvastuk, hogy Jézust elvesztették a szülei és háromnapi keresgélés után találták meg a templomban, Jeruzsálemben. Jézus pedig ott ült a tanítók és okos emberek között és „hallgatta és kérdezte őket”. Semmi csoda sincsen ebben. Jézus ott ült a tanítók között és azt tette, amit egy gyereknek kell: hallgatott, kérdezett. Persze, ha őt kérdezték, akkor a válaszokból, meg az egész kiállásából látszott, hogy ő több mint egy kisgyermek („mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.”), de mégsem akart idő előtt felnőni, mert nem kell, mert az nem jó. Ott volt, ahol lennie kellett, azt tette amit tennie kellett.

A szülei persze égre-földre keresték, hiszen három napra eltűnt. Mária, Jézus édesanyja ezt mondta, mikor végre megtalálták: „Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” A kifejezés, amit itt Mária használ (bánattal - ὀδυνάω – odünaó; ld még: Lk 16,24-25: „gyötrődni” és Apcsel 20,38: „szomorkodni”) teljes, egész emberre ható szenvedést fejez ki. Most, hogy én is apa lettem, van sejtésem mit érezhettek.

Jézus azonban nem válaszol, hanem kérdez tőlük. És itt érkezünk meg a textusunk lényegéhez: „Miért kerestetek engem?” (Egészen pontosan: „Mit kerestek engem?”) „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Érdekes, hogy József itt sem szól egy szót sem. Mintha egészen egyértelmű lenne, hogy az „Atya háza” az nem az ő háza, hanem az Istené, a templom. De tévedünk ha azt hisszük, hogy az a lényege a történetnek, hogy Jézust egyáltalán nem érdekli a szüleinek sorsa, érzései, mert neki sokkal nagyobb, az Isten dolgaival kell törődnie. Ez nem igaz. Ezután az eset után ezt olvassuk: „Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.” - Jézus nem egy személytelen valaki, aki muszájból lett emberré, de igazából, csak egy testbe zárt Isten! Igenis törődött a szüleivel, törődött az emberekkel. Mikor a kereszten függött, még abban helyzetben is gondoskodott az édesanyáról, rábízta az egyik tanítványára.

Jézus kérdésében nem csupán az a lényeg, hogy ő hol volt, hanem az is milyen okból keresték őt! Nem csupán a lokáció, de a motiváció a lényeg! Azaz: miért keresték a szülei Jézust – és most nekünk is fel lett téve a kérdés – mi miért keressük Jézust? Mit akarunk tőle, mi a motivációnk, mi az ami vezérel bennünket! Mert Jézus mindig megtalálható a számunkra, a kérdés csak az, hogy miért keressük őt!

Mert Jézus nem titkokat, nem valami elrejtett bölcsességet, vagy éppen szép szavakat, bölcs gondolatokat akar nekünk átadni, hanem saját magát! Mert az ő személye és az ővele való személyes kapcsolat az, ami lényeg, a megváltásunk lényege! Nem egy koravén bölcselkedő volt ő, hanem a Magasságos Istennek a Fia, aki az teljes emberlétet vállalva munkálkodott és munkálkodik értünk. Ha nyitottan, befogadóan közeledünk felé, akkor szívünkbe fogadhatjuk őt és vezetni fog bennünket.

Mert ez a 12 éves Jézus utóbb felnőtt és önmagát adta értünk. Személyesen értünk is, bár 2000 évvel utána élünk. Bármit is keresel Jézusban, vagy Jézusnál, Őt fogod megtalálni, az Ő személyét és szolgálatát, nem többet, de nem is kevesebbet!

Adja Isten, hogy Ő személyes valósággá, megváltóvá válhasson a számunkra!