Bérfeszültség (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Hetvened vasárnap, 2015.02.01.)

textus: Mt 20,1-16

 „1„Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. 5Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 6Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! 8Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. 9Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? 14Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” ”

Nagy érték a munka. Ha van valakinek, akkor ragaszkodik hozzá, ha nincs, akkor találni akar. Van akinek van állandó munkája, valaki pedig csak alkalmi munkákból él. Nem akarom túlragozni, túlmisztifikálni, vagy éppen messiássá tenni a munkát. Nem akarok defektusok felé elmozdulni, és ilyen leterhelt fogalmakat használni, mint „munka hőse” stb., de a mindennapi betevő megszerzéséhez szükséges munka és bér szükséges, hálásnak kell lennünk, ha van.

Sajnos, azonban ez nem így működik, mert van úgy az embernek nincsen. Nem ismeretlen dolog a munkanélküliség. Sajnos egyre inkább nem. És Jézus korában sem volt az. Amikor a jeruzsálemi templomot építették – amiből ma csak a Siratófal van meg – akkor több ezer, sőt tízezer embert vettek fel a munkára. Akkoriban nem voltak még gépek, mindent emberi és állati erővel építettek. Amikor befejezték, akkor ezeket az embereket elküldték és így az akkori lakosság összlétszámához képest, igen sokak munkanélküliek lettek. A szerencsésebbje haza tudott menni és otthon is dolgozni, de a többségnek az egyetlen esélye az volt, ha valaki ott helyben felfogadja őket. Ezek az emberek naponta kiálltak a piacra és várták a gazdákat, tulajdonosokat, vállalkozókat, hogy velük együtt ott álldogálók közül kiválasszák őket és elvigyék napszámba. 

Így történt ez a jézusi példázatban is. Korán reggel kiment és kiválasztott egy jó pár embert, hogy dolgozzanak a szőlőjébe. Aztán kilenckor, délben, háromkor még egy kört és délután ötkor egy utolsó kört. A munka végeztével kifizette őket. De a reggel felfogadottak zúgolódni kezdtek, tudniillik ugyanannyit fizetett azoknak, akiket délután ötkor fogadott fel, mint nekik, akik egész nap dolgoztak. Ezt mondták: „Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.” Ma úgy mondanánk, hogy a nap végére bérfeszültség alakult ki az egyes munkavállalók csoportjai között. És, igaz, ami igaz, tényleg furcsa dolog ez. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem túl igazságos, hogy azok, akik csupán egy-két órát dolgoztak – ugyanazt a munkát végezve – ugyanannyit kapjanak, mint akik egész nap gürcöltek. A gazda válasza meglepő: „Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” Igen, valóban megegyeztek egy dénárban (kb. 4 gramm súlyú ezüstpénz), de a munkavállaló szemszögéből mégiscsak igazságtalan, hogy más ugyanannyit kap kevesebb munkáért.

Olyan lezáratlannak tűnik ez a példázat. Hol a tanulság, vagy a megkönnyebbülés a végén, a happy end?

Mint minden példázat, a szőlőmunkások példázata is Isten országáról, ill. Isten és ember kapcsolatáról szól. Így, fel kell ettünk a kérdést magunknak, hogy mi az üzenet ennek a példázatnak, ma, a mi számunka. Nyilván a szőlősgazda, akiről a példázatban beszélünk az maga Isten és a szőlőmunkások az emberek. A munka, az Isten országában való élet, azaz a hívő élet. Van akit már hamar, gyerekkorában elhív az Isten, van, akit csak később felnőttként szólít meg és van akit később idős korában hív el magának. Mégis, bármennyit is tölt el az ember az Istennek a jelenlétében, az ő útját járva, az Isten mindenkinek ugyanazt ajánlja fel: az örök életet. Igazságtalanság lenne? Igen! Határozottan. Bizony az Isten igazságtalan... És ez a mi hatalmas „szerencsénk”! Mert, ha az Isten „csupán” igazságos lenne, akkor semmi esélyünk sem lenne az ő közelébe és főleg az örök életbe jutni. „Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.” - írja Pál (1Kor 1,25). És mi most, ennek az igének a kapcsán bátran hozzátehetjük: Isten igazságtalansága igazságosabb, az emberek igazságánál! Mert tegyük fel a kérdést: Mi lenne, ha az Isten az ember szerint lenne igazságos? Ebben az esetben mindannyiunknak annyi lenne! Ha az Isten teljesítmény alapján ölelné magához az ember, vagy a vele töltött idő alapján „mérné” az örök életet, akkor azzal mindannyiunk halálos ítéletét írná alá! És nem fizikai, hanem kettős-bibliai értelemben (Jel 20,14; Jel 2,11 stb.) Akkor sohasem jutnánk el az ő színe elé, ahol örökké együtt lehetünk vele, az Ő örök országában. De ne menjünk ilyen messzire, ha így lenne, akkor itt ezen a földön sem tapasztalhatnánk meg az ő szeretetét, segítségét, jelenlétét. Akkor ez a világ is a darabjaira esne.

De, hála az Úrnak, nem a mi teljesítményünk, vagy éppen igyekezetünk a megítélésünk alapja, hanem az ő akarata. „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” - mondja a Gazda annak a szőlőmunkásnak, akit először fogadott fel. A „bér” nem alku tárgya, hanem egyedül a Gazda akaratának függvénye. A vele való kapcsolat eredménye. Egy olyan kapcsolaté, szeretetközösségé amelybe az Isten hívja meg az embert, nem pedig az ember „csalja oda” az Istent.

Érdekes, ezzel kapcsolatban megfigyelni, a különböző időpontokban meghívott munkásoknak a „szerződését”. Akiket a Gazda első körben felfogadott, korán reggel, azokkal „megegyezett […] napi egy dénárban”. Akiket kilenc, dél és három órakor állított munkába, azoknak ezt mondta? „Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek.”. Akiket pedig délután ötkor, mindössze egy órával a munka vége előtt hívott meg, azoknak pedig csupán ennyit mondott: „Menjetek ti is a szőlőbe!”. Amíg a reggelieknek konkrét szerződése volt, a középsőknek az igazság ígérete, addig az utolsóknak „csak” a gazdába vetett bizalom maradt! Mégis ugyanannyit kapnak, mint az elsők és ráadásul legelőször kapják meg! Pontosan ezért van egy ilyen zárása ennek a történetnek, mintegy tanulságként: „Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

Ez is azt támasztja alá, hogy Isten számára, a kapcsolat a legfontosabb. A legértékesebb az, ha valaki bízik benne, függetlenül tettektől és szavaktól. Hogyha rá tudja, rá tudjuk bízni az életünket és elfogadjuk, hogy ő „egy óra alatt” is tud jót tenni velünk! És akar is! Mert az egész élet egy verseny, kivéve a Istennel való közösségünket, mert az a menedék és otthon mindannyiunk számára!

Ámen