Fára mászni semmiből (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Ötvened vasárnap, 2015.02.15.)

textus: Lk 18,31-43

„ 31Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. 32A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.” 34Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. 35Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. 36Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. 38Ekkor így kiáltott fel: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” 39Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” 40Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: 41„Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Ő így szólt: „Uram, hogy lássak.” 42Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megtartott.” 43És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.”

Ma van a böjtelő utolsó vasárnapja. Kedden húshagyó kedd és szerdán hamvazó szerda van, és vége a farsangi időszaknak, kezdődik a böjt. A böjti időszak pedig – csakúgy mint az advent - egy felkészülési, rákészülési időszak. Nem cél, hanem inkább eszköz. Felkészülési időszak húsvét ünnepére, amely a kereszténység legnagyobb ünnepe, hiszen ez a közepe, az origója hitünknek: Jézus Krisztus halála és feltámadása. Ez az a váltságmű, amelyben új élete és üdvössége lehet mindnyájunknak.

Általában nem szeretjük azokat, akik előre megmondják dolgokat. Nem szeretünk ilyen mondatokat hallani, hogy „én előre megmondtam!”, „na ugye, nem megmondtam!?”, „én szóltam előre, de nem hallgattál rám!”; „tudtam én, hogy ez lesz!”. Nem szeretjük hallani ezeket a mondatokat. Egyrészt, mert ezekben az estekben nem nekünk van igazunk, és senki sem szereti, ha nem neki van igaza, másrészt pedig hivalkodónak, fennhéjázónak tartjuk azt, aki ezt mondja, vagy éppen nagyképűnek, kárörvendőnek. Nem szeretjük, ha valaki előre megmond dolgokat!

És Jézus ebben az igében, még jóval a megtörténte előtt kijelenti, hogy mi fog történni. Ezt mondja a tanítványoknak: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. 32A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.” Előre megmondja, hogy mi fog történni, milyen események láncolata következik, ha felmennek Jeruzsálembe. De van egy nagy különbség Jézus és az emberek között, akik megmondanak előre valamit. Mégpedig az, hogy Jézustól sohasem hallunk ilyen mondatokat, hogy „én előre megmondtam!”, „na ugye, nem megmondtam!?”, „én szóltam előre, de nem hallgattál rám!”; „tudtam én, hogy ez lesz!”, mert ő nem ilyen. Ő nem fogja ezt sem a tanítványok fejéhez vágni, sem pedig a miénkhez. Miért? Mert akitől az „előre megmondtam” mondatok elhangoznak, az a saját igazságát, és dicsőségét próbálja meg bizonygatni, Jézus pedig a mi igazságunkért, a mi igaz voltunkért mondta el ezeket az eseményeket előre, és jelenti ki most is. A mi igazságunkért történnek ezek. Hiszen Jézus nem azért halt meg, hogy utána elmondhassa, hogy „én megmondtam”, hanem azért, hogy nekünk életünk, a bűnből és halálból szabadulásunk, az utolsó napon pedig, amikor az ítélő szék elé kell állnunk, igazságunk lehessen. Hogy az Atya igaznak fogadjon el minket Jézus Krisztusért!

És hogyha erre rádöbbenünk, ha felismerjük, hogy Jézus miértünk szolgált ebben a világban, akkor ismerjük fel igazán őt. És a felismerést gyógyulás követheti. Nem véletlen az, hogy ezt a kijelentést, (a passió, Jézus szenvedése történetének kijelentését) egy gyógyítási, gyógyulási történet követi.

Ezt írja az ige: „Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. 36Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. 38Ekkor így kiáltott fel: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”” Óriási kontrasztban van a tanítványok értetlenkedése („Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből.”) és ennek a vak embernek a „rálátása” Jézus személyére. Ez a vak zsidó ember felismerte a legfőbb érzékszerve nélkül is, hogy Jézus az a valaki, aki meggyógyíthatja őt. Talán nem is került ez nála tudatos szintre, talán fel sem fogta igazán, hogy mi történik, de valahogyan megragadta Jézus személyét! Mert Jézus Krisztus felismerése nem függ az érzékszervektől. Valami mélyebb, vagy ha úgy tetszik, valami magasabb megtapasztalásról, megragadásról van szó.

És pontosan ezt alátámasztandó zajlik le a vak ember között és Jézus között egy nagyon különleges párbeszéd:

Ezt mondja a vak ember: - „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

Jézus kérdez: - „Mit kívánsz, mit tegyek veled?”

A vak ember válasza: - „Uram, hogy lássak.”

Jézus válasza: - „Láss! A hited megtartott.”

A vak ember ott ül az út szélén és kiabál. Botránkoztat. Szinte látom a képet, ahogyan a körülötte lévők csitítgatják. De ő csak kiabál rendületlen. Dávid fiának hívja Jézust. Talán hallotta, hogy talán ő az aki Dávid király házából jött megmenteni a népet. Talán csak azért kiabálta pont ezt, mert úgy gondolta, hogy Jézus ezt hallja szívesen. De egy bizonyos, hogy meg volt győződve arról, hogy Jézus tud vele tenni valamit, valamiféle változást, jó változást tud hozni az életébe. A „könyörülj rajtam” kifejezés szó szerint azt jelenti így hangzott: „Szabadíts meg engem!” Hogy mitől? A vakságtól. Talán. Talán nem. De vak ember biztos volt benne, hogy valami megváltozik Jézus által. Jézus kérdez: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Micsoda kérdés ez? - gondolhatnánk. Hát persze hogy azt, hogy lásson. De Jézus megvárja, míg a vak ember, eljut odáig, hogy meg tudja, sőt meg merje fogalmazni: „Uram, hogy lássak.” - ebben a megfogalmazásban benne van minden. Elfogadja Jézust maga fölött valónak, hatalommal rendelkezőnek, ahogyan ő fogalmaz „Úr”-nak, és meg meri fogalmazni a vágyát, hogy látni akar! És ez az a pont ahol Jézus által megtörténhet a csoda: „Láss! A hited megtartott.” - mondja Jézus és abban a pillanatban lát. Jézus itt pedig ugyanazt a szót használja amit a vak: „megtartott” - „megszabadított”.

Kiskoromban soha sem szerettem fára mászni. Egyrészt mert enyhe tériszonyom van, másrészt pedig mivel meglehetősen túlsúlyos voltam, sohasem lehettem benne biztos, hogy elbír-e a faág vagy sem. Feltehetjük a kérdést, lelki vonatkozásban van-e olyan hogy túlsúlyosak vagyunk, hogy van e olyan bűn, teher, helyzet, mélység, amikor a hit nem tud megtartani? Van, mégpedig addig a pillanatig, amíg rá nem jövünk arra, hogy nem mi tartjuk a hitet, hanem a hit minket! Mert nem a munkánk a hit, hanem Istentől kapott ajándék, amely értünk dolgozik. Amely ugyanúgy az Isten munkája, mint a gyógyulás, ami általa van!

Ha csak egy picit is beleízlelünk ebben a nagy kegyelembe, szabadulásba, akkor nem fogunk tudni mást tenni, mint amit ebben a történetben tettek a Jézus körül levők: „Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.” Mi is tegyük ezt, de nem csak ezt, hanem amit a megszabadult vak ember is tett: „követte őt”, azaz mi is kövessük Jézust, ne üljünk tovább az út szélén, hanem lépjünk rá!

Ámen