Bátran (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Húsvét utáni 2. vasárnap, 2015.04.19.)

textus: Ez 34,10-16.31

„¹⁰Így szól az én URam, az ÚR: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számonkérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé. ¹¹Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. ¹²Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. ¹³Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén. ¹⁴Jó legelőn legeltetem majd őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. ¹⁵Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az ÚR. ¹⁶Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.

³¹Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. ”

A keresztény szolgálat alapvető eleme, minden keresztény ember feladata, mégis igen méltánytalanul elhanyagolt dolog a bátorítás. Az a szolgálat, hogy lelket öntünk másokba, vigasztaljuk őket és segítünk továbblendülni, továbblépni egy-egy nehéz, vagy éppen tragikus helyzetben vagy esemény után. A Biblia tele van olyan igékkel, amelyek a bátorításról szólnak, akár az Ószövetségről beszélünk (5Móz 3,28; Zsolt 7,10; Zsolt 138,3 stb.), akár az Újszövetségről. Azt lehet mondani, hogy az Egyház története bátorításról bátorításra épült, alakult már a kezdetek kezdetén is. 

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve, amely az Egyház történetének kezdeteibe enged belepillantást, sokszor arról számol be, hogy Pál és más apostolok szinte minden gyülekezetben bátorítottak (Apcsel 11,23; 14,22; 16,40; 20,1; 15,31). Manapság inkább a panaszkodás és a problémák keringetése a „divat” a keresztény közösségekben, pedig a bátorítás az egyik legfontosabb szolgálat, amit a közösség végezhet ebben a sokszor kilátástalannak tűnő és pesszimista, hovatovább hungaropesszimista környezetben.

Nagyon emlékszem, hogy amikor el kezdtem komolyabban zenélni és az első fellépéseim voltak mennyit jelentett a körülöttem lévő emberek, vagy éppen a család bátorítása. Akkor még szinte remegő tagokkal álltam színpadra. Aztán amikor felnőttem, akkor is nagyon nagy szükség lett volna bátorításra és már nem a zene kapcsán, hanem az ÉLET kapcsán! Mert a mindennapokban is nagyon nagy szükség van bátorításra, mert a legnagyobb feladatok nem a színpadon vagy valamilyen különleges helyszínen és körülmények között vannak, hanem otthon a hétköznapokban. Mert mindenkinek lehetnek jobb pillanatai, amikor kicsit más, kicsit jobb minden, de az igazi kihívás a mindennapok küzdelmeiben van! Hogy azokat a kanyarokat vegye jól az ember, amit az ÉLET produkál!

Hát, kedves Testvérek az egész ige, a mai egész textus nem más, mint egy nagy bátorítás! Mégpedig nem mástól, mint minden bátorítás és minden bátorság forrásától az Atyaistentől! Méghozzá három bátorítás is van ebben az igében. De mi ez a három? 1. A világ nem következmények nélküli; 2. Az Istennek van terve; 3. Mindenkinek azt akarja adni, amire szüksége van

De nézzük meg ezeket a bátorítások egyesével, külön-külön.

1. A világ nem következmények nélküli

Az igénk az ítélet szavaival kezdődik: „Én most a pásztorok ellen fordulok, és számonkérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé.” Az ige a nyáj és a pásztor képét használja, hogy jobban megérthessük az üzenetet, amely nem más, mint, hogy maga az Isten az, aki odafigyel a világra.

Véssük be ezt mélyen testvérek: akárhogyan is látszik, akármennyire is úgy tűnik, hogy a nagyok, az urak, a vezetők, a jobb helyzetben levők azt teszik a kis emberrel, amit akarnak. Akármennyire is úgy tűnik, hogy manapság az egyszerű emberekkel azt lehet tenni, amihez a nagyoknak kedve szottyan, de ez nem igaz. Mert, ha ma, vagy holnap, vagy bármikor a jövőben nem is kell számolniuk a következményekkel, de az Istennél „fel van írva” minden! Ő tudja, mindazokat a sérelmeket, amiket elszenvedtünk, ő ismeri azokat az igazságtalan, rossz, vagy éppen fölösleges tortúrákat amim, mindenfajta kárpótlás, vagy jóvátétel nélkül át kellett mennünk! 

Ő tudja és orvosolni akarja, gondunkat akarja viselni. Mert ez a lényeg, nem pedig a büntetés. Ez az ige nem arról szól, hogy abból nyerjünk erőt, hogy az Isten majd jól megbünteti azokat, akik kiszúrtak velünk, hanem az a bátorítás, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül az Isten az aki gondoskodik rólunk!

És így el is jutottunk a második bátorításhoz, ami nem más, mint…

2. Az Istennek terve van

Igen, az Istennek van terve a világgal és a mi életünkkel is. A világ nem a látszólagos káoszon és véletlenszerűségeken áll vagy bukik, hanem az Isten terve az, ami kormányozza azt. És ez a terv, az Isten terve, jó! Jó terve van velünk. Az ige így ír, ilyen szavakat használ, ezt mondja az Úr: „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. […] Kiszabadítom őket […] Kivezetem őket […], azután beviszem őket a saját földjükre.” Aktív és tevékeny Istenünk van, aki a saját terve szerint alakítja a világ és a mi sorsunkat. Ilyen módon az Úr az, aki keretet tud biztosítani a mi életünk számára. Ő tudja megmutatni, hogy honnan hová tart(hat) az életünk. Hogy van értelme ennek a földi létnek és van célja is. És mindez Őhozzá kapcsolódik.

3. Mindenkinek azt akarja adni, amire szüksége van

Mert az Úr egy szükségbetöltő Isten! Igen, a szükséget tölti be. Ne felejtsük el és ne ringassuk magunkat hamis hitbe. Az Úr nem a mi kényünk-kedvünk-akaratunk szerint cselekszik, persze sokszor teljesíti kéréseinket, és gondolataink, imádságaink fontosak a számára, de ő a szükségeinket akarja elsősorban betölteni. Sokszor ez egybe esik kéréseinkkel, hiszen a mindennapi kenyérre és egyéb fontos fizikai szükségleteink vannak, amik elengedhetetlenek és jó és helyes ezeket kérni az Úrtól. De sok esetben viszont az akaratunk és rossz irányba vivő vágyaink miatt nem látjuk a fától az erdőt és nem fedezzük fel igazi (sokszor nem fizikai) szükségleteinket. Röviden összefoglalva: Az Úr legtöbbször nem azt adja, amit akarunk, hanem amire szükségünk van! Ahogyan az alapigénk írja, még mindig a nyáj és a pásztor példáján keresztül: „Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.”

Ezt fogalmazza meg Pál a második korinthusi levélben: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” (2Kor 9,8)

1. A világ nem következmények nélküli; 2. Az Istennek van terve; 3. Mindenkinek azt akarja adni, amire szüksége van – És mindez Isten tette! Talán ez a legnagyobb, összefoglaló bátorítás, ami ebben az igében van: hogy van Istenünk és ő jó!

Testvérek, emeljük fel szívünket az Úrhoz, aki a bátorság forrásaként minket is elhívhat a bátorítás szolgálatára. Nem legyünk restek soha testvéreink és mindenki bátorítására, ha szükséget látunk! Ezért imádkozzunk! Ámen