Miért? Szenvedély betegség nélkül (prédikáció, Somlószőlős, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2015.04.28.)

textus: Gen (1Móz) 1,1-4.26-31.2,1-4a

„¹Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. ²A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. ³Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. ⁴Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. […] ²⁶Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. ²⁷Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. ²⁸Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! ²⁹Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. ³⁰Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. ³¹És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap. […] ¹Így készült el a menny és a föld és minden seregük. ²A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. ³Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. ⁴Ez a menny és föld teremtésének a története.”

Miért? Talán ez az egyik legfontosabb kérdése az emberiségnek. Miért. Vágyunk arra, hogy a dolgoknak ne csak a mibenlétét, hanem a miértjét is tudjuk. Miért vannak, miért történnek, miért szükséges, miért kell, miért nem, vagy éppen miért igen. Ez a vágy nagyon ősi, lehet, hogy az egyik legősibb vágya az emberiségnek. Sokszor vitt előre ez a kérdés. Kutató, tudósok, gondolkodók keresték a válaszokat különböző miértekre és így haladt előre a tudomány, a technika, a fejlődés. Az persze megint más kérdés, hogy hogyan használták fel az így szerzett tudást, ismeretet, de ennek elemzése nem feladata a mai istentiszteletünknek.

Az viszont igen, hogy választ adjunk egy „miért”-re. Mégpedig talán a legnagyobb miértre? Miért keletkezett ez a világ? Mivégre vagyunk itt a Földön? A teremtéstörténet, amelyből részleteket olvastam fel, erre keresi a választ. A Biblia nyitánya, (hiszen ezek a legelső sorok a Szentírásban), már az emberiség ősi vágyától indíttatva válaszokat keres. Nem véletlen, hiszen maga az Isten nagyon jól ismer bennünket, tudja, hogy mire van szükségünk. 

Miért? Mert ez a legfontosabb kérdése a teremtéstörténetnek! Mert, hitbeli szempontból ugyanis, a legfontosabb nem az, hogy hogyan teremtette Isten a világot, hanem az, hogy miért!

Sokan ebből a szakaszból kiindulva keresték a választ, sokan máshol. Így kaptak szárnyra emberi logikából kiinduló, spekulatív elképzelések, mint például: Az Isten szükségszerűségből teremtette a világot. Aki csak egy kicsit is ismer az Istenből tudja, hogy az Isten semmit sem tesz szükségszerűségből, tekintve, hogy ő Ura mindennek és mindenkinek. Van aki úgy gondolta, hogy magányosságból teremtett az Úr. Hát ez még képtelenebb ötlet. Hallottam olyat is, hogy az Isten azért teremtette a világot, hogy rajtunk keresztül tapasztaljon. Mintha nem ismerne, mintha szüksége lenne rá! És még sorolhatnám...

A válasz ennél sokkal egyszerűbb és sokkal bátorítóbb. Isten szeretetből és örömmel teremtette a világot! Direkt és nem véletlenül. Minden úgy és azért történt, ahogyan az Isten akarta. Nem véletlen az sem, hogy a teremtés minden egyes mozzanata után azt olvassuk: „Látta Isten, hogy […] jó”. Mert így jó. Megteremtette a világot, benne minden élővel, elképzelhetővel és elképzelhetetlennel együtt. És végül megteremtette az embert. De nem akárhogyan tette ezt, hanem azt olvassuk, hogy saját képmására teremtette. Mit is jelent ez, hogy képmás. Azt jelenti, hogy a teremtettségünk által, az Istenhez tartozunk, hogy őtőle az ő szeretetéből és öröméből származunk. Ez a legfontosabb tulajdonságunk, vagy fogalmazhatok úgy is, hogy ez az ember alapbeállítása. És a hit, és az Istenben való élet nem különleges (legalábbis ebben a kontextusban), hanem a lehető legtermészetesebb dolog. Az nem természetes, az az eltérő, ha az ember nem akar az Istenhez tartozni, tudniillik az Istennel való kapcsolat a legalapvetőbb állapot az embernek.

Az oltár előtti igében is az örömről olvastunk: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (Jn 16,20-22). Az a jó rend, amit az Atyaisten a teremtésben, amiről eddig szó volt megrendült – azaz egészen pontosan – az ember elvesztette a lehetőségét, hogy ebben a jó rendben, maradéktalanul az Isten jelenlétében élje az életét. Ezért van az, hogy hiába alapállapota az embernek az Istennel való élet, mégis a legtöbben nem az ő útján járnak. Ez a tragédia a bűnnek a következménye, amely betört a világba és mind a mai napig el akarja téríteni az embert, messze vinni az Istentől. Pontosan ezt fejezi ki az Újszövetség „bűn” szava (ἁμαρτία – hamartia) szó is, amely „céltévesztés”-t jelent. De az Isten nem hagyott bennünket árván, nem hagyott reménység nélkül! Jézus Krisztusban ez a rend ez a kapcsolat generálisan helyreállt és nekünk lehetőségünk van Őáltala belekapcsolódni ebbe a szeretetközösségbe! Ahol ugyan nem mentesülünk a fájdalomtól, a nehézségektől, de örömünk lehet az életben, örülhetünk az életnek ahelyett, hogy nyűgnek tartanánk.

Az emberbe – legalábbis a legtöbbünkbe – bele van kódolva, hogy ragaszkodjon az életéhez, szinte bármi áron. De nincsen annál rosszabb, mikor egy olyan élethez ragaszkodunk, amely nem jó, amiben nem érezzük helyén magunkat, vagy folyamatosan rosszul érezzük magunkat a bőrünkben! Mert hogyan hívjuk azt az állapotot, amikor valaki belső kényszerből körömszakadtáig ragaszkodik egy általa is rossznak tartott dologhoz? Szenvedélybetegségnek. Az Isten nem akarja, hogy mi rabok legyünk saját bőrünkben, mert ő jónak teremtette a világot és benne bennünket.

Ezt a jót lehet megtapasztalni az örömben, amely Krisztus által jött a világba. Azt az állapotot, amelyet már itt, a teremtésben is olvashatunk: „Isten megáldotta őket”. Áldott állapot, a szónak nem várandós, baba-várós értelmében, hanem lelki értelmében (bár milyen érdekes, hogy az oltár előtti igében, Jézus pont a szülést hozza példának az öröm kapcsán!). Áldottnak, Isten szava által. Így olvassuk: „Isten megáldotta őket [ti. az első emberpárt] és ezt mondta nekik” Istennek van szava hozzánk. A vele való kapcsolat és az áldottság alapja Isten szava.

Testvérek! Az öröm vasárnapján legyen számunkra üzenetté az öröm, hogy az Isten örömmel és szeretetből teremtette a világot, és ebben a világban Jézus Krisztus által személyes szava van a számunkra. Hogy megszólítottságunkban vele kapcsolatban lehessünk, szeretetközösségben!

Ámen