Mi lenne ha...? (prédikáció, Húsvét ünnepe, Somlószőlős-Kerta-Kamond-Somlóvecse-Karakószörcsök-Noszlop-Rigács, 2015.04.05-06.)

textus: Mk 16,1-8

„1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. 2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” 4Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. 5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.”

Kedves Testvérek! Ott vesszük fel ma a fonalat, ahol Nagypénteken leraktuk. Hiszen, ahogyan pénteken mondtam, Nagypéntekben, a keresztben az a legjobb (már ha mondhatunk ilyet), hogy a történet nem ott ér véget! Nem a kereszten függő Jézus az Isten utolsó üzenete az emberiség számára, nem szenvedő Megváltó a vége a történetnek. Ugyanis folytatódik tovább és csak most kezdődik el igazán!

Mégpedig néhány gondoskodó hölggyel. „Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.” - így kezdődik a szakaszunk. Milyen érdekes, hogy a kereszt alatt is – a Jézust követők közül – jóformán csak nőket, asszonyokat látunk. Ez minden férfi számára önkritikát kell, hogy jelentsen. Szerették volna megadni a végtisztességet Jézusnak, akit, „csak” beraktak a sírba, de nem készítették elő az akkori szokások szerint. Azért nem tették, mert már péntek este volt, azaz a szombat kezdete, amikor is nem végezhettek semmilyen munkát és főleg halottakkal nem.

És útközben beszélgettek egymás között, de nem arról, hogy mi történt Jézussal, hogy miket mondott, vagy miket vártak tőle, milyen volt és mekkora tragédia az elvesztése, hanem egy igen materiális, megfogható problémára fókuszáltak. Mégpedig arra, hogy ki fogja elhengeríteni a követ a sír elől! Akkoriban egészen máshogyan temetkeztek az emberek. Nem földbe ásták az elhunytakat, mint manapság, hanem a helyi természeti és szokásjogi viszonyoknak megfelelően barlangsírokba temetkeztek. És ezek elé a (természetes vagy mesterséges) barlangsírok elé követ hengerítettek, amely elzárta a sírt a rablók és a vadállatok elől.

Azonban amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve és egy fehér ruhába öltözött férfi ül jobb felől a sír bejáratánál. (Más evangéliumok angyalnak mondják, de nem is az ő személye a lényeg, hanem amilyen üzenetet hozott.) Nagy volt a döbbenet. Mi történhetett? Ilyen gondolatai lehettek az asszonyoknak: „Ki gyalázta meg a sírt?”, vagy „Valaki ellopta Jézus testét!”, vagy „Hol van a többi ember, hiszen ezt a követ egyedül senki sem tudná megmozgatni!” stb. És ez a férfi pedig közli velük a tényt, azt a tényt, amit Jézus már jóval a halála előtt megtett, többször is, mégpedig, hogy Jézus nincsen itt mert feltámadt!

És ezen felül még üzenete is van a számukra: „menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Ahogyan ő megmondta. A kő elhengerítésének problémája után valami egészen mással szembesülnek itt az asszonyok. Mégpedig azzal, hogy Jézus szava igaz és ő valóban az akinek mondta magát! Ő valóban akkora hatalommal rendelkezik és olyan szerető Megváltó, mint amilyennek látszott. És ez annyira megrémítette az asszonyokat, hogy el is futottak a sírtól azonnal.

Mert bizony sokszor megrendítő tud lenni az igazság akkor is, hogyha számítunk rá, ha már előre megmondták nekünk. És a feltámadás az igazi bizonyosság! Bizonyossága mindannak, amit Jézus mondott és amit tett! A kereszt is itt nyeri el az értelmét és itt kerül pont az „i”-re: Igen, az Isten tényleg ennyire szeret bennünket, és tényleg akarja, hogy mi őhozzá tartozzunk. Igen igaz! A Jézus-történet nem tanmese, nem szép monda, nem hagyomány, nem szokás, hanem valóság, amely az életet jelen(he)ti számunkra! Mert ez a húsvét üzenete: az üres sír és az üres kereszt..., de teli szív és teli lélek! Tele az Isten szeretetével, kegyelmével, megváltással!

„Ki fogja elhengeríteni a követ?” - tesszük ma is fel sokszor a kérdést. Olyan sok probléma van, amivel foglalkozni kell. Olyan sok a tennivaló, az akadály, a kudarc, a magány, a pénztelenség, a hideg, a kilátástalanság, a kétségbeesés, a szeretetlenség és még sorolhatnám. Mindenkinek elég csak magába néznie, talál elég „követ”, amit egyedül nem tud elhengeríteni. Személyes kövek állják el az utunkat, ami felett ott tanakodunk, hogy ki hengeríthetné el, mert egyedül nem megy.

Tegyünk fel egy másik kérdést is. "Mi lenne, ha a kő el lenne hengerítve?" Mi lenne akkor? Mi maradna meg nekünk? Ha erre a kérdésre meg tudjuk adni a választ, akkor mondhatjuk el, hogy van értelme az életnek. Mert nem lehet, hogy az élet másból sem áll, mint örökös küzdelemből a "köveinkkel", és majd egyszer csak a sokadik után meg vége...! Mert a lényegnek valahol a kő mögött kell lennie, valahol mélyen. 

"Mit tennénk ha kő el lenne hengerítve?" Az asszonyok Jézus hűlt helyét találták, nem volt a sírban senki, pedig nagyon nagy szükségük lett volna valamire/valakire. Befelé kellett volna tekinteni – amit amúgy idővel meg is tettek – és akkor megtalálták volna a választ. No, nem valamiféle önmegváltás, vagy valami szerzett tudás formájában, hanem az élő, a feltámadt Jézus Krisztusban, akit a halál sem tarthatott fogva, hanem él tovább. És nem csak úgy általában, hanem bennünk is, benned és bennem is élni akar!

Az asszonyok akartak gondoskodni Jézusról és végül Jézus volt az aki gondoskodott róluk. És nem csak róluk, hanem az egész emberiségről azáltal, hogy utat készített az Atyához.

És Jézus rólunk is gondoskodni akar, nem csak az asszonyokról és nem csak akkor. És nagyon tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Jézus csak a lelkünkkel foglalkozik. Jézus, aki maga is emberré lett értünk, nagyon is jól tudja, hogy mire van szükségünk. Hogy az ember test és lélek, és így egység. Ott akar lenni akkor is, amikor a „köveinkkel” küszködünk, akkor is, amikor félünk, de akkor is, amikor örömünk van. 

Fogadjuk be hát a Feltámadott Krisztust, hiszen mindannyiunknak szüksége van rá.

Ámen