Idegen tollak (prédikáció, Somlószőlős, Hetvened vasárnap, 2016.01.24.)

textus: Jer 9,22-23

"22 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! 23 Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr!"

Mire lehet büszke az ember? Mi az, ami büszkeséggel tölt el bennünket? Általában akkor érzünk büszkeséget, amikor valamilyen hozzánk tartozó teljesítményről van szó. "Ezt vagy azt elértem!", "Ilyen és olyan terveim voltak és sikerült őket megvalósítani!", "Megszereztem azt, amire vágytam!" stb. Vagy olyan esetekben is büszkék vagyunk, amikor hozzánk tartozó emberek érnek el valamit, pl. családtagok: "Nagyon büszke vagyok rád kisfiam/kislányom!", "Az a gyermekem/unokám nagyon jól tanul az egyetemen!", "Most született meg a legkisebb unokám!", "Végre előléptették a fiamat/lányomat!" stb. De olyankor is büszkék vagyunk, amikor tágabb értelemben hozzánk tartozó emberek érnek el valamit: "Büszkék vagyunk Döbrentei Gáborra, aki a somlószőlősi evangélikus lelkész fiaként a Magyar Tudományos Akadémia első titkára lett!", "Büszke vagyok a magyar foci válogatottra, mert sok évtized után ott vannak az európabajnokságon!" stb. Vagy az ember büszke lehet a nemzetére, nemzetiségére, hogy magyar. Ez most különösen is aktuális, hiszen pénteken (jan. 22.) volt a Magyar Kultúra Napja. Ezen a napon rengetegen figyeltek oda kicsit jobban a magyarság kulturális értékeire. Igen, erre is büszkék lehetünk.

És az ember olyan, hogy amire büszke, azzal dicsekszik is. Hiszen mi a dicsekvés? A büszkeség szétkürtölése a világba. És igen, dicsekszünk az eredményeinkkel, dicsekszünk, adott esetben a családunkkal, dicsekszünk kiváló honfitársainkkal... De ismerjük mindannyian azt a típusú dicsekvést, ami már nem az egészséges büszkeség megnyilvánulása, hanem egy rettentően idegesítő önismétlés. Vannak olyanok, akik olyan módon tudnak állandóan dicsekedni, hogy nagyon zavarja a környezetüket. Legyen szó, akár saját magukról, családról, vagy éppen nemzetről...

Mégis ez a mai ige dicsekvésre indít bennünket. De nem arra az idegesítő fajtára, amire az előbb utaltam, és nem is hagyományos fajtára. "22 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! 23 Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr!" Az ige az Úrban való dicsekvésre hív bennünket! Az Úrban való dicsekvésre? Igen, az Úrban való dicsekedésre, arra, hogy eldicsekedjünk, hitünkkel, az Úrban való reménységünkkel, az Úr tetteivel! "Nem kenyerem az idegen tollakkal való dicsekedés." - mondhatnánk. Pedig itt most erről van szó, de nem a rossz, hanem a legjobb értelemeben. Mert amire az ember nagyon büszke ahhoz ragaszkodik, és azt akarja, hogy mindenki megtudja! Mi van a mi büszkeségünk, dicsekvésünk közepében?

Jézus mondja: "Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is." (Mt 6,21) Hol a kincsünk? Hol a szívünk? Miben bízunk? A magunk bölcsességében bízunk? Vagy a magunk erejében? Vagy a magunk gazdagságában? Bízhatunk, egy szintig biztosan. Mert az ész, az erő, vagy éppen a pénz sok mindent megold. De ha a szívünk közepében ez van, akkor ha elhaladjuk azt a szintet, amiben ezek a dolgok még segítenek, megoldások, akkor nagy bajba kerülünk... Inkább vessük a bizalmunkat az Istenbe: szeretet, jog, igazságosság. Ezeket kínálja fel nekünk az Úr, és legyünk büszkék erre, és igen, nyugodtan dicsekedjünk el ezzel.

A mai vasárnappal véglegesen elhagyjuk a a karácsonyi ünnepkört és belépünk a húsvétiba. A mai hetvened vasárnap (ami onnan kapta a nevét, hogy kb. hetven nappal vagyunk húsvét előtt), a böjtelő három vasárnapja közül az első. Itt már a jászol felől a kereszt felé fordítjuk a tekintetünket, arra, hogy mit tett értünk az Isten, hogy mit vállalt értünk a Megváltó. Mert benne, az emberi ténykedésben sokszor ellentmondó dolgok, mint a szeretet és igazság, egységgé lett, harmóniába került. És mivel ez, illetve Ő az egyetlen helyes út, ezért jó ezzel dicsekedni, jó ide helyezni a szívünk közepét!

Ha már a Magyar Kultúra Napja van, akkor had´ hangozzon el egy ismert magyar vers, a kedvenc magyar költőmtől Kosztolányi Dezsőtől, a Boldog, szomorú dal. (itt tudjuk elolvasni!)

Sok mindent el lehet mondani Kosztolányiról, de azt hogy hívő életet élt, az biztosan nem. Mindazon által, az Isten bárkin keresztül tud munkálkodni. Nekem pedig meggyőződésem, hogy Kosztolányin keresztül is megtette. Hiszen mi másról hallottunk a versben, mint arról, hogy minden meg van, bölcsesség, erő, gazdagság, lehet vele dicsekedni, de az égi otthon, az igazi lényeg nincsen meg. Miért? Mert a szíve közepe máshova került.

Testvérek, vessük bizalmunkat a Mindenhatóba és legyünk erre büszkék! Nem fogunk csalódni! Ámen