VIPál (prédikáció, Somlószőlős-Rigács, Vízkereszt ünnepe, 2016.01.10.)
textus:
Ef 3,1-7
„1 Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a
pogányokért. 2 Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme
milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 3 amikor
kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb
röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle,
hogyan értem én Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek idején
nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most
kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek
által: 6 hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy
test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus
Jézusért az evangélium által. 7 Ennek lettem szolgájává Isten
kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által
részesített engem.”
Régebben
aktívan zenéltem zenekar(ok)ban. Sokféle hangszeren, de főleg
dobon. Mindig szívesen emlékszem vissza a próbákra, koncertekre.
Zeneszeretetem miatt, nem csak játszottam, de sok koncerten voltam
is, legyen volt szó akár komoly, akár könnyűzenéről. Számomra
nem csak maga az élmény volt a fontos, hanem megfigyelések is, ki
hogyan visz végig egy koncertet zeneileg, vagy más tekintetben.
Az
egyik legáltalánosabb dolog, amit megfigyeltem – és komolyabb
helyeken tapasztaltam is – hogy fellépőket, a zenészeket,
művészeket mindig külön kezelik. Ez alatt azt értem, hogy ők
mindig külön bejáraton mennek be, külön helyiségben készülnek
a fellépésre, külön kapnak mindent, megkülönböztetett
figyelemben részesülnek. Ez azért is történik, hogy megvédjék
őket a sokszor túlbuzgó közönségtől, biztosítsák a
zavartalan koncertélményt, de a legfontosabb az volt, hogy ők nagyon
fontosak, kiemelten fontosak az emberek között. Erre – bár nem
csak zenészekre vonatkozóan, hanem minden fontos ember kapcsán –
alkottak meg egy betűszót: a "VIP"-t. Ez angolul így
hangzik: „very important person”, azaz „nagyon fontos személy”.
Ezt vagy helyesen „víájpí”-nek, vagy magyarosan „vip”-nek
ejtjük.
Pál
apostol egy ilyen VIP helyzetről beszél. No, nem egy koncert
kapcsán, hanem a Krisztushoz való tartozás kapcsán. Akkoriban –
ahogyan sokszor ma is – sokan gondolják magukat VIP-nek,
fontosabbnak, különlegesebbnek a Krisztusban, az egyházban, a
gyülekezetben. Akkoriban a leggyakoribb „VIP-érzés” a zsidó
származású keresztények között volt. Ők – mivel Isten
választott ószövetségi népéhez tartoztak – fontosabbnak
gondolták magukat, de legalábbis előrébb valónak, szemben a más
vallásból megtért testvérekkel, akiket Pál összefoglalóan (és
nem pejoratívan) „pogányok”-nak hív az igénkben. Ma mások
szoktak lenni az okok, de a tünet ugyanúgy ott van: „Mert én
régebb óta járok… Mert én jobban jelen vagyok… Mert én
ilyenebb, vagy olyanabb vagyok… Mert én nem olyan vagyok mint ő…”
Ezer meg ezer vélt ok lehet, ami miatt a hívő ember hajlamos
jobbnak, vagy többnek gondolni magát.
Pál
pedig azt mondja, hogy a keresztény ember jó ha fontosnak, VIP-nak
tartja magát. Igen – jól hallottuk – jó, ha VIP-nak gondoljuk
magunkat! A baj akkor van, ha másokat, ha a többieket nem tartjuk
annak!
Élének
él bennem egy nem túl jó emlék. Amikor nagymamám meghalt, akkor
a hagyaték kapcsán nagyon komoly családi beszélgetéseink voltak.
Nem arról volt szó, hogy ne tudtunk volna megegyezni, de
mindannyiunknak más elképzelése volt arról, hogy mi legyen az
örökséggel. Végül rendben lett minden, de volt néhány pont,
amikor úgy éreztem, hogy az amúgy egyáltalán nem anyagias családom is egymásnak tudott volna ugrani
az örökség kapcsán. Hála Istennek ez nem történt meg, de
rámutatott egy nagyon fontos tényre: az örökség nagyon komoly
dolog legyen az bármilyen, és nagyon óvatosan és körültekintően,
szeretettől vezérelve kell bánni vele.
Pál
azt írja a mai igénkben, hogy nincsen megkülönböztetés Krisztus
követő között a gyülekezetben. Nincsen olyan, hogy valaki
többre, vagy jobbra van hivatva a hitbeli dolgokban mint más.
Krisztus szeretete és megismerése tekintetében nincsen különbség
a tősgyökeres evangélikus és a más felekezetű között, nincsen
különbség a régóta hívő és a frissen megtért között,
nincsen különbség az ilyen vagy olyan testvér között… Persze
sok más tekintetben van, de „Krisztus titka” az mindenki
számára nyitott. Mert ez a titok, amiről itt Pál beszél, nem
abban az értelemben titok, hogy el van rejtve és csak egy szűk
kör, egy szűk elit „sajátja” lehet, hanem abban az értelemben
titok, hogy felfoghatatlan, de Isten mindannyiunk számára
elérhetővé és hittel megragadhatóvá tette. A szeretetből való
megváltás.
Ez
nem választhat szét bennünket, hiszen ez az összekötő kapocs.
És ebben a titokban „örököstársak” vagyunk. Mert ez
Jézus Krisztus testamentuma, ez az ő öröksége, amely
mindannyiunk számára nyitva, pontosabban kinyilatkoztatva áll! És
igen örökségről van szó, amellyel óvatosan és csakis
szeretettel lehet bánni! Mert itt nem „csupán” egy házról,
pénzről, vagy valami más földi örökségről van szó, hanem
Krisztushoz való tartozásról a szeretetből való megváltásról!
És
ezt ajándékba kapjuk! Pál e titok szolgálatában áll. Ő így
írja: „hatalmának ereje által”. Sokszor tapasztaljuk
békétlenség van közöttünk. Hogy nem tudunk megegyezni, nem
tudunk egy közösségként mozdulni. Pedig talán még akarjuk is, mert
belátjuk, hogy a békesség a közösség egyetlen útja és a
békétlenség és széthúzás pedig a halála. De akkor sem megy.
Nem is, magunktól biztosan nem. Ezt Pál is nagyon jól tudja. Mert
csak az Ő „hatalmának ereje által” működik a dolog.
Ebben a kifejezésben az „ereje” szó az eredetiben így hangzik:
„energeia”. Igen, az „energia” szót találhatjuk meg ebben.
Mert az Úr ad energiát. Ő fog adni nekünk akkor, ha miénk
elfogyott, és biztosíthatok mindenkit, el fog fogyni. Nem
spórolhatjuk meg annak felismerését, hogy az Úr szükséges
ahhoz, hogy gyülekezet gyülekezet lehessen. És ehhez Ő elé kell
vinnünk az ügyet, a békesség ügyét. És bizton számíthatunk
arra, hogy ő meg fog hallgatni, sőt… válaszolni is fog nekünk!
Mert mindannyian egyformák, de nem értéktelenül és jellegtelenül
egyformák, ha VIP-egyformák vagyunk Krisztusban.
Vízkereszt
ünnepe sokáig egybe esett a karácsonnyal. Ma Vízkereszt zárja a
karácsonyi ünnepkört, de régen ekkor ünnepelték Jézus
születését. Mi ennek az üzenete a mai igénk fényében? Az, hogy
Krisztus megérkezésének az életünkben nagyon komoly közösségi
oldala van. Krisztusban nincsenek „magányos farkasok”, sem pedig
egymás mellett csak ülő közönség. Közösség, gyülekezet van!
Kedves örököstársaim, óvjuk és építsük együtt gyülekezet
közösségét, melyért Urunk az életét adta! Békesség nekünk!
Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése