Három kérdés (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Advent harmadik vasárnapja, 2016.12.11.)

textus: 1Kor 4,1-5

„1 Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2 Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3 Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4 Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. 5 Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”

Emlékszem arra, hogy milyen volt amikor először tartottam-vezettem tábort, napközis tábort. Ez 2012-ben történt. Akkoriban még beosztott (vagy régies nevén: segéd-) lelkész voltam Budapesten. Harminchat gyermek jelentkezett a táborra, óvodás kortól nyolcadikig, és legalább 15 segítő volt felváltva a táborban. Le kellett szervezni az étkezést, a programokat, az áhítatokat, a hittanórákat, mindent. Aki már csinált hasonlót az tudja. Soha nem fogom elfelejteni azt reggelt, amikor kezdődött a tábor. Alig tudtam az éjszaka aludni, reggel felkeltem és annyira izgultam, annyira ideges voltam, és annyira aggódtam, hogy folyamatos hányingerrel küszködve mentem le a parókia udvarára fogadni a gyerekeket és a szüleiket, és persze a segítőket. Azon a napon kezdtem el őszülni. Mégiscsak harminchat gyermekért voltam teljesen felelős, s bár nem én voltam az apjuk, sem a rokonuk, sem a gondozójuk, mégis azokra a napokra én voltam az, akire rá voltak bízva. A szülők megszavazták nekem és a gyülekezetnek a bizalmat, hogy rám bízzák az életükben legfontosabbakat, mert úgy gondolják jó lesz ott nekik. Azért zárójelben elmondom, ennek a kis történetnek a végére, hogy a tábor nagyon jól sikerült és minden rendben volt.

„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.” - írja Pál. Ez a mondat inkább kérdéseket vet fel, mint válaszokat ad, legalábbis elsőre. Három kérdésre kell választ találnunk ma.

1. Kik azok a „mi”, akikre ez vonatkozik?

2. Mit jelent az, hogy „Isten titka”?

3. Kik azok a „sáfárok”?

A jobb érthetőség kedvéért fordított sorrendben fogjuk megbeszélni ezeket a kérdéseket!

1. Kik azok a „sáfárok”?

Olyan sokszor olvassuk az Újszövetségben, ezt a szót, hogy „sáfár”. De mit is jelent ez tulajdonképpen? A „sáfár” egy olyan tisztség volt, amely arról szólt, hogy volt egy ember, akinek volt egy földje, kereskedése, boltja, kézműves műhelye, vagy ezekhez hasonlója és, mint tulajdonos rábízta egy másik emberre, hogy az vezesse, az irányítsa a folyamatokat. A igazán magas beosztású sáfárt talán ma „ügyvezető igazgató”-nak mondanánk, vagy „vezető menedzser”-nek, de úgy általában talán az „intéző”, vagy a „gondnok” lehetne a megfelelő kifejezés, azaz olyasvalaki, akire fontos dolog van rábízva, ő vezeti, DE nem az övé! Használjuk most a „gondnok”-ot a egyszerűség kedvéért. Szóval akkor így hangzik a páli mondat: „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait.”

Na, de miről kell gondoskodni, gondnokoskodni? Itt jön be a második kérdés:

2. Mit jelent az, hogy „Isten titka”?

Nagyon divatos dolog volt minden időben a vallások és filozófiák „piacán” (ha szabad ilyet mondani), a titok. Ha valami titkos volt, ha valamit a titok homálya övezett, akkor az sokkal kívánatosabb volt, mint más. Miért? Vagy azért, mert nem szabad, vagy azért, mert büszkeséggel és elégedettséggel töltene el bennünket az, ha abba a kiválasztott körbe tartozhatnánk, akik érdemeik alapján beavatást nyernek a titokba. Nos, Pál apostol nem kíván beállni a vallások és filozófiák piacán felállított „bódék” valamelyikébe és versenyezve a többiekkel minél hatásosabb marketingfogásokkal ránksózni a spirituális portékáját. Itt nem erről van szó. A titkot nem úgy kell érteni, mint valamit, amit nem szabad elmondani, vagy valamit, amit csak a kiválasztottak kaphatnak meg! Nem! Sőt! Pál azt is mondja itt: „Ő majd megvilágítja a sötétség titkait” - az Istennél nincsenek titkok, és ő azt szeretné a hívei sem titkolóznának, sőt inkább mindenkinek arról beszélnének, hogy miket tapasztaltak meg az Istennel kapcsolatban, és mindenkinek továbbadnák az örömhírt, a Krisztusról szóló evangéliumot, hogy van út az Istenhez, van út a békességhez, van út teljes élethez. Van kiút a bajból, a bűnből, a nyomorúságból, a mélységből!

A titok nem abban az értelemben titok, hogy nem szabad elmondani, hanem abban az értelemben, hogy nem érthetjük meg, nem vezethetjük le egyenletekkel vagy elméletekkel minden egyes momentumát a ránk bízott üzenetnek! A titok szó, ami itt szerepel, görögül így hangzik „misztérium”. Ez azokat a dolgokat jelöli, amik hitünk, és hitéletünk tárgyai, de megérteni nem lehet őket, éppen ezért kell hinni benne! Ilyen a Szentháromság, hogy három és mégis egy, s ilyen az a végtelen szeretet is, ami az Istenben van, ami miatt elküldte a Fiát értünk és hozzánk!

És végül:

3. Kik azok a „mi”, akikre ez vonatkozik?

Hát mi! Pál ezt magára és munkatársaira értette, de ma mindannyiunknak szól, minden hívő embernek kivétel nélkül. Isten ránk bízta az evangéliumot, ránk bízta az örömüzenetet, hogy táplálkozzunk belőle és megosszuk másokkal. Nem a miénk, birtokolni sohasem fogjuk, és vannak olyan részei és mozzanatai, amit megérteni sem fogunk soha. Ennek az az oka, hogy mi gondnokok vagyunk, s van olyan, amit csak a Gazda, a Tulajdonos ismer tud. De nincs is szükségünk rá, mert az Úr megadja nekünk a hit ajándékát, amivel kitűnően meg tudjuk ragadni az evangélium lényegét.

Nekünk szól, értünk van mindez! Három gyertyaláng lobog ma már. S ma három kérdésre kaptunk választ. Mi legyünk hát jó gondnokai és továbbadói az evangéliumnak, annak az örömhírnek, hogy Jézus Krisztus eljött közénk! Emlékszünk még a táboros történetre, amit az igehirdetés elején elmeséltem? Rettentően izgultam, hogy hogyan fog ez menni! Hogy hogyan tudok én majd igazi, jó „gondnok” lenni a táborozóknak? Féltem, hogy nem fog menni! Hát, testvérek, az evangéliummal kapcsolatban nem kell félnünk! Nem kell aggódnunk, hogy hogyan fog ez menni. Miért nem? Mert az Isten meg fogja adni mindazt, ami szükséges hozzá! Mit mond az igénk? „a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon” Hol olvasunk itt minőségi kritériumokról, vagy teljesítendő kvótákról? Sehol. Mert nem az a lényeg, hogy mi, vagy más hogyan ítéljük meg az evangélium hirdetésének eredményességét. Sőt nem is számít! Csak az számít, hogy hűségesen végezzük, a legjobb tudásunk, a legjobb szándékunk és az Istentől kapott lehetőségeink és képességeink szerint.

Ez a kulcsa az evangélium terjedésének a Szentlélek által és ez a kulcsa a gyülekezetünk növekedésének is! Nyissuk ki ezt az ajtót vele…