A látványon túl - Zsolt 22,12.15-20 (prédikáció, Nagypéntek, 2021.04.02.)

A prédikáció hallgatható, letölthető formában:

A prédikáció videója a YouTube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=B6RA3EOuI8I&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz

Zsolt 22,12.15-20

„12 Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! […] 15 Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. 16 Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. 17 Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. 19 Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. 20 Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!”

Sajnos mostanában nincsen lehetőség arra, hogy az ember túl sokat moziba járjon. Én ugyanis nagyon szeretek moziba menni. Szeretem a hangulatát, a közösségi jellegét, a hatalmas vetítővásznat. Legutoljára azt hiszem, hogy a Csillagok Háborúja kilencedik epizódját néztük moziban. Olyan mintha egy élettel ezelőtt lett volna…

Észrevettem azonban egy trendet az újabb – kifejezetten moziba szánt – filmek esetében. Ez pedig az egyre kevesebb beltartalom, és ezzel párhuzamosan a külcsíny iszonyatos fejlesztése, fejlődése. Régebben még érv volt az egy film mellett, hogy „Oké, nem olyan jó a sztori, de a látvány…! Nos, az gyönyörű!” Egy darabig még el is fogadtam ezt, de aztán egyre többször került elő ez a gondolat, és nekem meg egy idő után elegem lett a szép, de tartalom nélküli filmekből. Nem minden a látvány, jó lenne, ha mögötte valami „matéria” is lenne! És ráadásul, sajnos az a helyzet, hogy még a tartalommal rendelkező mozifilmek esetében is sokszor olyannyira grandiózusra csinálják a látványt, hogy pont amiatt nem tudok odafigyelni a történetre, mert olyan brutálisan grandiózus a látvány!

Ma Nagypéntek van. Egyes evangélikus gondolkodók, teológusok, lelkészek szerint a legnagyobb ünnep ez a nap, nagyobb mint a Húsvét, már ha szét lehet választani a kettőt (de nem lehet). Nyilvánvaló, hogy Krisztus keresztje a megváltásunknak a kulcsa. Ebben az időben, ezen a ponton sűrűsödik össze az Istennek a kegyelme, és végzi el a bűnbocsánatot! Például Finnországban Nagypéntek (Pitkä Perjantai) biztosan nagyobb ünnep mint Húsvét vasárnap.

Nagypéntekben nagyon súlyos maga a kép is, a kereszt. Megannyi művész örökítette meg a kereszten lévő Krisztust, már csak a Munkácsyra gondolunk. Persze nem csak képzőművészek, hanem ott vannak a passiótörténetet feldolgozó filmek is, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a keresztre, mint látványra. A Mel Gibson-féle Passió talán a legdurvább ezek közül. Olyan részletességgel ábrázolja Jézus szenvedését és halálát, hogy amikor anno moziban megnéztem, sokan kimentek a film közben, mert nem bírták a látványt.

Úgy gondolom, hogy a kereszt bizony egy brutális kép. Azonban nem szabad, hogy ennek a képnek a brutalitása, a grandiózus látvány elvonja a figyelmünket a lényegről, ugyanis beleeshetünk a mai filmek hibájába, amelyekben már a látvány visz mindent. Félreértés ne essék, nem elvitatni akarom a kereszt, mint kivégzőeszköz kegyetlenségét, Jézus tényleges fizikai gyötrelmeit, csak azt mondom, ha túlságosan leragadunk a látványnál, akkor elveszítjük a „miért”-et, azt, hogy mi történt a kereszten és mindez kiért történt!

A kereszt szimbólum. Ahogyan összekapcsolódik a függőleges és a vízszintes vonal a kereszt jelében, úgy kapcsolódik össze a Krisztusban a föld és az ég, és mégis sem föld sem pedig ég nem fogadja be a kereszten (ég és föld között függő) Megváltót! És pont ez a lényeg! Jézus pontosan azzal kötött össze bennünket a mennyel, hogy ő maga kivettetett mindenhonnan. Erről tegnap beszéltünk. Átokká, lett értünk, felvette a terheinket, bűneinket, az összeset, és előre, hogy nekünk ne kelljen elszenvedni azok büntetését! No, nem a BTK szerinti büntetést, hanem a földi-lelki terhet és az örök büntetést. Ő, aki tökéletes és Isten azért jött, hogy értünk szolgáljon és szenvedjen.

A mai igénk a 22. zsoltár megprófétálja a kereszt eseményét. „átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.” Micsoda csoda, hogy ilyen prófétai igék támogatják meg a hitünket. Bizonyíthatóan Krisztus előtt keletkezett szakaszok beszélnek Jézusról ilyen részletességgel és képiességgel! Ez már önmagában is fantasztikus! Azonban most ne csak képet nézzük, hanem nézzünk a kép mögé is. „Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.”- folytatja a zsoltáros. János apostol tollából olvashatjuk ennek a prófétai kijelentésnek a beteljesülését: „Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,28-30) A végső percekben a hiány jelenik meg a kereszten, a szomjúság. Valószínűleg egy extrém és nagyon súlyos szomjúság, amit a fájdalom és a szenvedés váltott ki. A Hiánytalan hiányt szenved. De mégis ebben a szenvedésben a hiányokat betöltő Isten rejtőzködik (Deus Absconditus). Az összetöretettségben, és halálban – paradox módon – mégis az élet győz!

De ez a győzelem csak akkor „látszik”, ha nem ragadunk le a látványnál, hanem belépünk a történetbe. Ugyanis nem csupán arról beszélhetünk, hogy a szentírási történetek belépnek a mi életünkbe és a részünkké válnak. Persze ez is igaz. Azonban, akkor tudunk igazán az Istenhez közel kerülni, ha ez a mozgás kétirányú, azaz magunk is belépünk a történetekbe, különösen is, ha Jézusról van szó, és KÜLÖNÖSEN IS, ha a KERESZTRŐL van szó!

Krisztus elvégzett mindent a kereszten, amire csak szükségünk van ahhoz, hogy üdvösségünk legyen. Bárki bármit mond, mi ezért egy fikarcnyit sem tudunk tenni, ezt csak ajándékba kaphatjuk az Istentől! A hitünk által befogadhatjuk. Azonban vannak olyan munkák, amiket spórolhatunk meg, nem hagyhatjuk másra, mert nekünk kell elvégezni. És a keresztben, amely az Isten feltétlen szeretetének csodája, amely a Nagypéntek szörnyű hordozóanyagában rejtőzködik, indítson arra minket, hogy lépjünk túl a látványon, lépjünk be a történetbe, és lássuk meg a Mindenhatót, mert akkor ott van – és ami talán még ennél is lényegesebb – MOST is ITT van! Ámen