Verebek, bárányok és a Naprendszer - Mt 18,11-14 (prédikáció, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2021.04.25.)

A prédikáció audió formátumban:

A prédikáció megtalálható a YouTube-on is. 

(Evlelkész csatorna)

textus: Mt 18,11-14

„11 Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. 12 Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? 13 És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. 14 Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”

Ezen a héten volt a Föld napja (április 22.). Ennek okán is, sokat szó esett a sajtóban is arról, hogy mi a baj a világunkkal. Pontosabban nem arról beszéltünk, hogy mi a baj a világunkkal, hanem, hogy mi, emberek milyen nagy bajt okozunk benne. A szemét, a föld, a levegő és a vizek szennyezése, az állat és növényfajok tömeges pusztulása… És hogy ne csak az amazonaszi őserdőről beszéljünk (ami szintén fontos, de nagyon messze van), hanem söprögessünk a magunk háza táján. Nekem pl. hatalmas megdöbbenést okozott, hogy a házi veréb védett lett! Te jó ég! Gyerekkoromban a legáltalánosabb madár volt a veréb. Tudjuk „Mennyit lép egy veréb egy évben?”; Vili a veréb; A világ leggazdagabb verebe… Elkeserítő és tragikus.

A nagy problémafókusz miatt pedig arról, hogy mennyire csodálatos és tág világban élünk, sokkal kevesebb szó esik. Persze nem eltagadva az ökológiai katasztrófát, amit ma megélünk (pl. tornádó Kassán, vagy nálunk, itt Ajkán, április 20-án, +9°C-ban mennydörgés és nyári zápor), jó néha nem a problémára, hanem a nagy képre, a csodára, Teremtő Isten nagyságára rácsodálkozni, aki által talán kaphatunk egy kis reménységet is, hogy nincs vége mindennek. Ebben segíthet bennünket az, ha ezen a vasárnapon Föld napját úgy értjük, hogy magára a bolygóra gondolunk, erre nézünk rá egy kicsit.

Engem mindig foglalkoztatott a csillagászat. Nagyon vonz ez a tudományág, de sajnos soha sem tudtam a gyakorolni a csillagászatot, mert nem értek a matekhoz meg a fizikához. Így csak „csodálói” és „felhasználói” szinten foglalkozom a dologgal. Nagy élmény nekem, hogy ha pl. „szűkebb pátriánkkal” a Naprendszerrel foglalkozhatok. A Nap és körülötte keringő bolygók fantasztikus harmóniája lenyűgöző. Itt van ez a nagy forró gömb, a Nap, amelynek gravitációja tartja pályán a keringő bolygókat, vagy más néven, planétákat. Ez egy olyan szilárd és stabil rendszer, amely 4 milliárd éve tartja a pályáján bolygónkat, és ez még egy darabi így is lesz. Milyen jó a világot fenntartó Isten szeretetét látni ebben is!

A mai igénk több szempontból is nagyon érdekes és izgalmas. Az egyik ilyen izgalmas dolog, hogy ez a történet nem csak Máté evangélista tollából maradt ránk, hanem Lukács is ír róla. De amíg Lukács „elveszett juh”-ról beszél (Lk 15,1-7), addig, itt Máté „eltévedt juh”-ként aposztrofálja „főhősünket”. Itt nem tévedésről, és nem is ellentmondásról van szó, hanem arról, hogy Isten Szentlelke ugyanazt a történetet más jelentésárnyalattal ihlette a két szentírónak. Ettől pedig nem összezavarodni kell, hanem örülni és hálát adni, mert így ez a mai szakasz „mindenkinek” szól! Miért? Hát azért mert az „elveszett juh” azokra vonatkozik, akik úgy vannak távol Jézustól, hogy még nem ismerik őt. Az „eltévedt juh” viszont azokról szól, akik közel voltak, de most távolabb vannak, de legalábbis távolabb érzik magukat. De a lényeg ugyanaz: Jézus küldetésének tartja, hogy megtaláljon minket.

„Ó, igen.” - mondhatnánk – „Ez mind szép és jó, de mit is jelent ez tulajdonképpen?” Nos, itt jön képbe a Naprendszer és a bolygók. Az „eltéved” kifejezés, amit itt olvasunk, az eredeti görög nyelvű szövegben így hangzik: „planéthé”. És nem véletlen, hogy kihalljuk belőle a „planéta”, „bolygó” szót, merthogy ugyanarról a kifejezésről beszélünk. Ugyanis, planéták olyan égi jelenségek, amelyekről a régiek azt állapították meg először (mondjuk szemben a csillagokkal), hogy intenzív(ebb)en mozognak, bolyognak, bolyonganak, ha úgy tetszik. S bár ma már tudjuk, hogy bolygók nem bolyonganak, hanem nagyon is kiszámítható és logikus pályát járnak be, de ettől még a kifejezés élő, a bolygó mozog, a juh meg el van tévedve, és bolyong összevissza!

És azt is biztosan tudjuk, hogy Nap viszont nem megy sehova. (Bára Nap is kering, de ebbe most ne menjünk bele.) És főleg nem megy a bolygók után. Olyan nincsen, hogy a Nap fogja magát és egy elkalandozni készülő üstökös, aszteroida, vagy éppen bolygó után ered, hogy „Gyere csak vissza, te ki bohókás! Neked itt a helyed!” Azt hiszem, ha ilyesmi történne, akkor a csillagászok fele infarktust kapna azonnal… Csoda lenne az biztos.

Nos, képzeljük el, hogy ez a csoda megtörténik. Nem is egyszer, hanem nap mint nap(!). Ugyanis, amikor azt olvassuk, hogy „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet?”-akkor tulajdonképpen a pásztor (aki nem más, mint maga Jézus) pontosan ezt teszi! Ő, mint a világmindenség Ura, aki alá van vetve minden (1Kor 15,27), de mégis otthagy csapot-papot és elindul, hogy megkeressen! Ez kb. ugyanaz, mintha a Nap indulna el egy elcsatangolt bolygó után. Nonszensz. És mégis így van. Döbbenet! Most, ebben a pillanatban is, Jézus keres téged, kutat utánad!

Ez önmagában is csodálatos dolog. De azért még maradhatott bennünk egy kis bizonytalanság. Ha esetleg valaki ismerte már korábbról is a történetet, vagy most feltűnt neki, akkor van egy kis ellentmondásnak tűnő adatpár a történetben. „Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet?” Egyrészt, mi van a 99-cel? Másrészt, nem „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”? Nem érdemesebb lenne a 99-cel maradni, és elkönyvelni a veszteséget, semmint az egy után kajtatni és magára hagyni a nagy többséget?

Azt hiszem, manapság nagyon a számok a bűvöletében élünk. Azt hisszük, hogy ha valamit tudunk számszerűsíteni, akkor az az igazi, az csak a valódi. Mert ugye mégiscsak az az egzakt, ha ki van számolva a dolog. Igaz ez az anyagiakra, a járványra, az egyházra, akár világ, országos, vagy akár csak a saját magunk esetében. És én nem vitatom el a számoknak a fontosságát, de higgyük el, hogy van a számokon túl is élet! Ott vannak azok a nagyon fontos kérdések, amelyek életté teszik az életet, hogy pl. „Mit érzek?”, „Számomra ez mit jelent?”, vagy „Mire vágyok?”, vagy „Mit akarok?”, vagy „Mit akar ő?”, vagy „Mi a jó nekem és neki?”, stb. Ezek az abszolút szubjektív – és a legtöbb esetben – nem számszerűsíthető tényezők és kérdések is ugyanolyan fontosak! Egyáltalán nem akarom a számokat és ezt a nagyon személyes oldalt kijátszani egymás ellen, csak azt mondom, hogy együtt kell a kettő.

Erre pedig azt mondhatjuk, hogy „Ez mind szép és jó, de a vágyak és realista számok együttállása csak nagyon ritka és szerencsés helyzetben állnak együtt egy ember életében.” És erre azt tudom mondani, hogy: igaz. Azonban AZT IS tudom mondani, visszhangozni, amit Jézus mond egy fejezettel később Máté evangéliumában: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” (Mt 19,26) És igen, Istennek lehetséges. Lehetséges az, hogy Jézus úgy menjen a bolyongó 1 után, hogy közben a 99 se maradjon őrizetlenül! És lehetséges az is, hogy megadja nekünk, hogy a személyes vágyak és az objektív számok is klappoljanak! Miért? Egyrészt, mert meg tudja tenni, képes rá, másrészt meg azért, mert ő így örül nekünk! Mert Jézus vágyik arra, hogy megtaláljon, és ha ez megtörténik, akkor örül, ujjong nekünk! De jó lenne, ha mi is ugyanígy éreznénk! Ámen