Az Isten ott is ott van! - 2Kir 5,1-15 (prédikáció, Vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnap, 2022.01.23.)

textus: 2Kir 5,1-15

„1 Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. 2 Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. 3 Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából. 4 Naamán erre ura elé járult, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. 5 Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának. El is ment Naamán, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. 6 Átadta Izráel királyának a levelet is, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! 7 Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem!

8 Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek! 9 Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. 10 Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! 11 Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból. 12 Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, az Abáná és a Parpar Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan távozott. 13 Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt megtennéd, ugye? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. 14 Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké.

15 Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben.”

  Sokszor úgy képzeljük el a világot, hogy az fekete-fehér. Nos, nyilván itt nem a színekre gondolok, hanem arra a tendenciára gondolok, amit manapás identitáspolitikának neveznek. Ez az „ők” és a „mi” végletes „rendje”, ahol természetesen „ők” az abszolút rosszak és „mi” vagyunk azt abszolút jók. Érdekes, hogy ez a gyerekmesés felosztás, ahol ugye vannak a csak pozitív és csak negatív mesehősök, mennyire mélyen gyökerezik az emberben. Olyannyira, hogy felnőttkorban is kitűnően beválik, mint mozgósító és/vagy hatalomtechnikai eszköz, annak ellenére, hogy a legtöbb ember, ha csak egy kicsit is elgondolkodik a dolgon, akkor rájön arra – akár tapasztalati úton is – hogy az emberek és embercsoportok között nincsen olyan, hogy abszolút „rossz” és nincsen olyan, hogy maradéktalanul „jó”, és ezek a kisarkított kategóriák, csak a retorika részei. A mai igénk, bár több ezer évvel ezelőtti történetet mesél el nekünk, de mégis (többek között) ezzel a nagyon emberi fekete-fehér beállítottsággal akar leszámolni.

De miről is szól ez a mai, igen hosszú szakasz? Adott egy Jézus előtti kor, Közel-Kelet. Egy ma már nem létező királyságba kalauzol bennünket az ige, Arám királyságába. Arám a mai Szíria, délkelet Törökország és Libanon, illetve Irak egyes részeit magába foglaló ókori állam volt. Többször is hadban állt Izraellel, amelyik a déli szomszédja volt. Éppen ezért az arámok és a zsidók, nem nagyon kedvelték egymás, és még finoman fogalmaztam. Erre a mai igénk így ír az Arám hadsereg parancsnokáról: „Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot.” Azta! Az ellenség hadvezére, mint nagyra becsült és tekintélyes?! Sőt, ez a nagyrabecsülés és tekintély azért adatott meg neki, mert (idézem!) „általa szabadította meg az Úr Arámot”! Hogy mit csinált az Úr?! Megszabadította Arámot?! Maga a történet micsoda önvizsgálatra és átértékelésre késztette az akkori hallgatóságot, de minket is! „Az Úr munkálkodik máshol is? Máshol is mint nálunk? Máshol is mint az én felekezetemben, máshol is, mint az én nemzetemben? Sőt, még az úgynevezett ellenségeinknél is?!” És akkor itt most mindenki behelyettesítheti a neki nem tetsző szomszédot, főnököt, munkatársat, fel- és alperest, színt és pártot, vagy akár nyugat, illetve kelet európai főváros nevét! „Igen, ott is!” Ez ma az első tanulságunk.

De vissza a történethez… Ez a Naámán elkap egy súlyos betegséget. Az ige azt írja, hogy „bélpoklos lett”. Nos, ez egy szörnyű betegség, amit leprának is hívunk. Ma már gyógyítható, de akkoriban a lepra egy halálos kimenetelű betegség volt. És akkor, ez a Naámán meghallotta, hogy van egy próféta Izraelben, akiről az hírlik, hogy gyógyító ereje van. Erre Naámán – betartva a hivatali utat – elment a saját királyához és Arám királya pedig ír egy levelet az Izrael királynak, hogy gyógyítsa meg a hadvezérét. Erre az Izraeli király teljesen bepánikolt! Ezt mondta: „Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem!” Azt hiszi a szentföldi uralkodó, hogy Arám csak háborús okot keres már megint. Hogyan tudna ő gyógyítani!?

Elég nagy visszhangot vet az ügy ahhoz, hogy eljusson Elizeusnak Isten prófétájának a fülébe is. Ezt üzeni a királynak! Nincsen ok a pánikra, „Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek!” Elizeus hajlandó segíteni az arám Naámánnak. Majd így folytatja az igénk: „Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál.”

Bár a bibliai szövegben csak egy darab szóköz van e fentebb két idézett mondat között, de valójában döntések és kockázatok tömege is. Például: egy általában ellenséges ország hadseregének parancsnoka átlépi a határt, vagy: Izrael királya beengedi a határon, vagy: a próféta pedig bevállalja a gyógyítást. Iszonyatos, akár mindent elpusztító háborúval is fenyegetett ez az utazás. Mi van, ha csak egy csel az egész, és Naámán kémeket, vagy egy egész hadsereget is hoz magával Izraelbe? Mi van, ha csak csel az egész és az izraeli királya így akarja elfogni az ellenséges ország, Arám hadvezérét? Mi van, ha Naámán tényleg beteg, de Elizeus próféta nem tudja meggyógyítani…? Számtalan kockázat és veszély. De mindenki vállalja. Naámán az egészségéért, Izrael királya a béke érdekében, Elizeus próféta pedig az Isten dicsőségéért. És láss csodát – és ez ma a második tanulságunk – hogy néha…, sőt legtöbbször a dolgok csupán azok, amik. És az ellenség nem is biztos, hogy ellenség, a másik nem is biztos, hogy olyan más. És az Isten ott is ott van.

Majd következik egy újabb csavar a történetben. Naámán odaért Elizeus házához, de a próféta nem találkozik vele, hanem csak üzen neki: „Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!”A hadvezér pedig teljesen kiborult, emiatt a viselkedés miatt. „Mi az, hogy nem jön ki a próféta? Miért nem ő csinál valamit?” „Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból.”- mondja ő. „Csak ennyi!? Ennél azért többet vártam! Csak ennyi!? Valami misztikusabbra, valami varázslósabbra, valami teátrálisabbra számítottam?” És otthagyott csapot papot. De a szolgái meggyőzték, hogy egy próbát megér a dolog. Naámán végül nagy nehezen rááll a dologra, és láss csodát: meggyógyul! Határtalan az öröme, hiszen egy halálos betegségből gyógyult meg. A hadvezér szavaival, így fejeződik be a történet: „Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben.”

Naámán meggyógyulásának a története már eddig is két nagyon fontos tanulságot hordozott számunkra is.

1. Az Isten ott is ott van, ahol nem is számítanánk.

2. Az ellenség a legtöbb esetben nem ellenség, hanem ugyanúgy a Krisztus szeretetére szoruló bűnös, mint én.

De van még egy nagyon fontos, végső párhuzam, amelyet meg tudunk vonni e között a történet és Jézus-történet között, amit egy Naámán által feltett – vélhetően – a gyógyulás módjával kapcsolatban feltett kérdésben össze lehet foglalni: „Csak ennyi!?”

„Csak ennyi!? - kérdezhetnénk – Semmi globális esemény, csak egy faluszéli Istálló Betlehemben. Csek ennyi!? - kérdezhetnénk – Semmi hatalmas égi jelenés és szózat, ami mindenkit egy csapásra meggyőzhetne, csak emberi forma, Jézus!? Csak ennyi!? Egy fából készült kivégzőeszköz a Római Birodalom egy világvégi provinciájában 2000 évvel ezelőtt? Csak ennyi!? Csak hinni kell benne? Semmi hókuszpókusz vagy ilyesmi?”

Igen, ennyi! De nem „csak” ennyi, hanem határtalanul ennyi! A Mindenható Isten kapcsolatot és bűnből gyógyulást ajánl mindannyiunknak Jézus által. Olyan gyógyulást, amelynek forrása a hit és amelyben megszűnnek áthatolhatatlannak tűnő határok. Olyan gyógyulást, amelyben rádöbbenünk arra, hogy a világ nem fekete-fehér, hogy a másik is ember, és neki is szüksége van erre a gyógyulásra, erre a Krisztusra. Ha Krisztust követjük, akkor szükségszerűen rá kell döbbenünk arra, hogy ő nem a mi keretrendszerünk szerint cselekszik. Hogy ő máshol is ott van, nem csak itt, nem csak nálunk! Milyen csoda az, hogy Krisztus határai nem a határaink.

Erre a felismerésre segítsen bennünket a Szentlélek. Ámen