Krisztus fényében valóban látni - 1Jn 2,8-11 (prédikáció, Vízkereszt ünnepe, 2022.01.09.)

textus: 1Jn 2,8-11

„Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. 9 Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. 10 Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató; 11 aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.”

Azt hiszem, hogy kétség nélkül kimondhatjuk az öt érzékszerv közül (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) a legtöbb ember a látást tartja a legfontosabbnak. A szemünkön, mint érzékszerven keresztül kapjuk a legtöbb információt és ez alapján alakítjuk ki a környezetünkről alkotott képet. És bizony nagyon szörnyű az, amikor a látás valami miatt nem működik. Gondolhatunk itt pl. mondjuk az időskori szemüvegviseléstől, amely szinte természetes dolog, egészen a látás teljes hiányig. Széles a spektrum sasszemtől a vakságig.

Élénken emlékszem 2013 nyarára. Életem első 28 évéből 22-őt szemüvegesként éltem le. Általános iskola első osztályában kaptam az első szemüvegem és már lelkész voltam, amikor letehettem. Lézeres szemműtétem volt, amellyel majdnem tökéletesre lehetett csiszolni a látásomat. Soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor kiléptem a műtét után rendelőből és hazafelé indultam. Jobban láttam a puszta szememmel, mint előtte szemüveggel. Döbbenetesek voltak a színek, a kontrasztok, a távolságok… Fantasztikus érzés volt.

János apostol, akinek a leveléből származik a mai textus, a látás fontosságára tereli a figyelmünket. Ő azonban nem a fizikai látásra gondol, hanem egy belső, lelki látásra. Ugyanis az ember nem csak a szemével, mint érzékszervével lát (vagy éppen nem), hanem van egy belső látásunk is, amellyel a lelki dolgokat tudjuk érzékelni (vagy éppen nem). A világban, a nem hívő emberek esetében, ez a látó képesség nem tudatos, passzív, és sok esetben elcsökevényesedett, vagy teljesen eltűnt. A hívő embernél azonban tudatosnak és természetesnek kell lennie. Ezzel a látással vesszük észre Isten jeleit a világban és az életünkben. Ezzel a látással tudjuk Isten igazságát szemlélni és használni az életünkben. Ezzel a látással csodálkozhatunk rá Isten kegyelmének gazdagságára. És ezzel a látással tudunk másképpen tekinteni embertársainkra és keresztény testvéreinkre is.

Ennek a belső látásnak is van érzékszerve, ezt nevezzük hitnek. A Szentlélek által ébresztett és táplált hit az, amely képes a belső látásra. És ahogyan a szem, úgy a hit sem statikus, nem mindig ugyanolyan. Vannak olyan időszakok, amikor kitűnően funkcionál és vannak olyan időszakok, amikor pedig akár teljesen leáll.

Vízkereszt ünnepét, amelyet most ülünk meg, én röviden csak úgy szoktam meghatározni, hogy Jézus nyilvánvalóságának ünnepe. Ha egy nem túl jó marketing hasonlattal akarok élni, akkor azt mondnám, hogy karácsony, a Megváltó megszületése, a „termék” és Vízkereszt ünnepe pedig a hirdetés, a reklám. Ha van egy jó termék, de senki sem tud róla, akkor az a termék eltűnik a süllyesztőben. De ha van hozzá egy jó reklám kampány, akkor működhet a dolog. Jézus egy faluvégi istállóban született, mindenfajta szélesebb csinnadratta nélkül. De az nem történhetett meg, hogy csupán a családja és egy maréknyi pásztor tudjon a világ egyik legnagyobb eseményéről! Vízkereszt ünnepén górcső alá kerülnek azok a történetek, amelyek Jézus személyét kiviszik a nyilvánosság elé és megmutatják ki is ő valójában. Ilyen történet Jézus megkeresztelkedésének története (Mt 3,13-17) vagy éppen a mai lekciónk a napkeleti bölcsek látogatása Jézusnál (Mt 2,1-12). Nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus a Krisztus. Ezt így foglalja össze János a mai igénkben: „múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság”

És ennek, Krisztus világosságának kulcsszerepe van a belső lelki látásunk szempontjából. Ugyanis nem csak az alapján tudjuk a belső látást osztályozni, hogy mennyire „működik” vagy sem, hanem az alapján is, hogy adott esetben, a látás akadályoztatása kívülről vagy belülről ered. És ez a fajta megkülönböztetés különösképpen is fontos. Mert a belső látásunk csak a világosságban működik. Márpedig ezt a világosságot, amely megvilágítja a helyzeteket, embereket, a külvilágot és belső, rejtett zugainkat is egyaránt, nem mi produkáljuk, állítjuk elő, hanem Krisztus az, aki fénylik nekünk. Csak és kizárólag Krisztus fényében látunk helyesen és igazat, igazit. Mindent a maga valóságában, tisztán csakis Krisztus fényében lehet látni.

Éppen ezért nagyon meglepő az, amit János ír. „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató; aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” Azt hozza elénk az apostol, hogy a Krisztus fényében való létnek nem csak ránk, mint egyénre van hatása, hanem rajtunk keresztül másokra is. Aki hisz, aki Krisztus fényében lát, az másképpen viseltetik a többi ember felé, különösképpen is a keresztény testvére felé. Hívő emberként lehet, hogy nem csak én tapasztaltam meg azt, hogy a jobban látás – sok esetben – inkább akadályozza a pozitív kapcsolódást a másikhoz, nem pedig elősegíti… „De hát” – kérdezhetnénk – „ha valóban igazi látást ad Krisztus fénye, amiben megláthatjuk azt, hogy milyen valójában a másik ember, akkor bizony meglátjuk nem csak a jó, de a rossz oldalát is akár a keresztény testvérnek is! Márpedig, ha jobban látjuk a rosszat, akkor hogyan viszonyulhatunk hozzá pozitívan? Hogyan használhat az apostol ilyen erős szavakat, hogy »gyűlöl« meg »szeret«?! Hogyan szerethetem jobban a másikat, ha tisztában vagyok a hiányosságaival, negatív oldalával, hovatovább bűneivel is?”

A megoldást nem magunkban kell keresni, hanem valahol rajtunk kívül, valaki másban. Amikor itt az apostol azt írja, hogy „szeretet” (agapé), akkor itt nem a baráti, viszonzáson, vagy szimpátián alapuló szeretetet érti, hanem az Istentől jövő és belőle táplálkozó szeretetet. És amikor „gyűlölet”-et (miszeó) ír, akkor abban nem a másik iránti negatív érzelmekre gondol csupán, hanem elsősorban az ebből fakadó elfordulásra, mellőzésre. Milyen tehát a Krisztus fényében a keresztény testvérhez való helyes viszonyulás? Az Isten szeretetének a megvalósítása: a másik milyenségétől, teljesítményétől viselkedésétől, hozzáállásától és viszonzásától független oda- és feléfordulás!

 Micsoda döbbenetesen erős habarcs ez/lenne ez közösségeinkben! Olyan kapocs, amely helyesen látó, de mind e mellett az Isten szeretetét hűen megvalósító embereket, olyan szorosan összeköti, hogy a világban nincsen olyan erő, ami ezt szét tudná szakítani!

Krisztus nyilvánvalóvá válik Vízkereszt ünnepén, személyével és ajándékaival együtt. Fényét adja a benne hívőknek, akik nem csupán saját magukat, de másokat is tisztábban láthatnak ez által. Nem önfejlesztő képesség ez, hanem ajándék, amelyet naponként kérni kell! És ez a fény adja meg nekünk annak is a lehetőségét, hogy ne csak önmagunkban, de közösségben, valódi közösségben kövessük a Mestert. Ámen