Ünnepi vándorlás (igehirdetések 2021 karácsonyán)

1. Szenteste

Befőtt Betlehem

textus: Dán 2,20-22

„Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! 21 Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. 22 Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.”

Mindannyian úgy nőttünk fel (vagy éppen most növünk fel), hogy mesék vesznek körül minket. Mese élőszóban, mese könyvben, filmben, rajzfilmen… Olyannyira fontos a mese az emberek életében, hogy még felnőtt mesék is vannak, hiszen minden fikció, minden fantasztikus film, mese is valahol. És a mesékben vannak bizonyos toposzok, események, momentumok amelyek vissza-visszatérnek. Ilyen például a legkisebb királyfi, a hétfejű sárkány, a hős aki megment, az egymásra találás, a jó győzelme a rossz felett,… és a hódolat. A hódolat, a leborulás mondjuk a király előtt. („Életem halálom, kezedbe ajánlom.”)

Amikor a klasszikus mesék nagy része keletkezett, akkor a hódolat, ez a nagyon erős tisztelet adás még bevett szokás volt. Urak és királyok előtt leborultak az emberek, hódoltak nekik. Manapság ezzel már nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert nem olyan a társadalmi berendezkedésünk, ami megkívánná az ilyen jellegű tiszteletadást. Talán nem is baj, hiszen annyian éltek vissza a hatalommal, hogy nem gond, ha már ezt nem kell gyakorolni emberek előtt, emberek kapcsán.

Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöttük, ti. valami nagyon fontosat veszettünk el azzal, hogy kitakarítottuk a hódolatot, a leborulást a mindennapjainkból. Ugyanis, bár az nagyon jó, hogy emberek előtt nem kell hajbókolni – normális körülmények között – de ily módon elvesztettük az Istennel való kapcsolattartás egyik legfontosabb közegét is! Ha megnézzük a karácsonyi történet tele van hódolattal. Hódolnak pl. a pásztorok, a napkeleti bölcsek (régi nevükön három királyok). Hódolnak Jézus előtt, mert Ő a világba érkezett Isten. Ez ugyanis önkéntelen emberi reakció, hiszen nem lehet mást tenni, amikor az Isten megjelenik, mint hogy hódolatunkat kifejezzük!

A mai, ünnepi igénk Dániel próféta könyvéből van, akinek nem volt egyszerű élete, egyik szorult helyzetből a másikba kerül. A Szentföldet elfoglalta a babiloni birodalom. Az ország infrastruktúráját a földdel tették egyenlővé, ahogyan ezt a „jó” hódítóhoz illik, a lakosság nagy részét pedig áttelepítették, deportálták, Dániel is így került a birodalom egy másik szegletébe. Itt, az Isten hathatós támogatásával, felküzdötte magát a ranglétrán és az uralkodó tanácsadója lett. Sok különös dolog történt vele kapcsolatban, amit sajnos most nincsen időnk kifejteni. De az egyik ilyen nagy horderejű tette után mondja el a mai alapige szavait a birodalom királyának. „Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” Na most, képzeljük már el, hogy akkori világ (mondjuk) legnagyobb uralkodójának, aki megkövetelte magának az istennek kijáró tiszteletet és hódolatot, azt mondják, hogy „Te is az én Istenem fennhatósága alatt vagy. Isten mindenkinél nagyobb, aki most itt van. Legyen szó bölcsről, tudósról, vagy éppen rólad, a királyról.” Micsoda bátor tisztelgés ez a Mindenható Isten előtt! Nem semmi! Dániel éppen ezért csak az Isten előtt hódol!

De mégis, hogyan jön ehhez a karácsonyi történet, Jézus születése? Hát úgy, hogy képzeljük el azt, hogy a Mindenható Isten, akinél nincsen nagyobb, aki ezt az egész világot teremtette és fenn is tartja, aki az életet adja (Apcsel 17,25), törékeny testbe, biológiába költözik Krisztusban, és alászáll a legnagyobb mélységekbe. Ennek pedig jelét is adja, hiszen Isten Fia egy faluvégi istállóban született meg, távol az otthonától. Ki az, aki szült már, vagy apaként jelen volt születésnél? Tegye fel a kezét! […] Ezek közül azok hagyják fent a kezüket, akik már jártak igazi istállóban! […] Köszönöm. Na, akkor most tegyük már össze ezt a kettőt! Ugye nem túl kellemes? És milyen messze van a képeslapok ropogós szalmájától és mosolygó báránykáitól…! És mégis, a Legnagyobb alászáll a legmélyebbre! Miért? Pontosabban kiért, kikért? Értünk, hogy végre meghallhassuk, megérthessük az Istent! Hogy végre kapcsolatba lehessünk ővele, mert ez annyira fontos, hogy az örök életünk múlik rajta!

Sőt, ennél is tovább megy Jézus. Nem csak, hogy emberrém lesz, hanem oly módon teszi ezt, hogy isteni hatalmából kifolyólag halála és feltámadása után is velünk marad. Így bizonyosak lehetünk abban, hogy ő tudja, hogy mi a helyzet velünk, hiszen maga is ember volt, de minden emberi erőt meghaladó módon segíteni is tud, hiszen Isten ő!

Végül, hadd mutassak valamit. A nagylányom sulijában mindig van karácsonyi vásár. Ebben a karácsonyi vásárban mindenféle kézműves dolgot lehet venni. Ebben az évben pedig zseniális dolgot hozott haza Zoé. Mutatom, egy befőtt betlehemest. Egy kis szent család egy befőttesüvegben. Micsoda fantasztikus képe ez annak, ami történt. A végtelen Isten a végesbe költözik, és „hordozhatóvá” válik, velünk tart.

Ez az áldott paradoxon, ellentmondás az, ami méltóvá teszi Jézus arra, hogy hódoljunk neki. És mindezt önként tudjuk tenni, nem erőszak hatására, hiszen ő nem olyan. Ne hagyjuk elveszni, ezt a csodálatos lehetőséget.

*

2. Karácsony első napja

Nem bulvár karácsony

textus: Ézs 59,20-21

„De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr.

21 Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr.”

Igen népszerű már réges-régen a bulvár. Maga a szó eredetileg „körutat” jelent, de most nem ebben, hanem „pletykalap” értelemben használom. Mert mi is tulajdonképpen a pletykalap (vagy műsor)? Egy olyan sajtótermék, amelyben híres emberekről szóló hírek, pletykák, fotók, videók, stb. szerepelnek, amelyeknek elsődleges célja, hogy olyan részleteket is megmutasson a sztárokból, híres emberekből, celebekből, amelyek magánjellegűek. Emlékszem arra, hogy volt olyan idő, amikor az ilyen lapoknak kőkeményen meg kellett dolgozni a „tartalomért”. Lesifotósok, lehallgatások, kutakodás kellett ahhoz, hogy legyen elegendő anyag. Ma pedig… Ma már vannak olyan emberek, akik abból élnek, hogy ilyen sajtótermékeknek nyilatkoznak, és feltárnak mindent magukból. (Vagy persze szerepet játszanak, de ez most mindegy.)

De miért olyan népszerűen a bulvárlapok és műsorok? Azért, mert az ember szeret belelátni a dolgokba. Kíváncsi. A kíváncsiság amúgy nem egy rossz tulajdonság, csak az a kérdés, hogy mire használjuk, vagy pontosabban meddig megyünk el kiváncsiságunkban. Ha pl. egy barátomnak párja lesz, akkor azt mondhatom neki: „Szuper! De örülök neki! És most mesélj el mindent!” vagy ha feleségem elutazik, amikor felhívom megkérdezem tőle, hogy mi a helyzet, mesélje el, mi történt vele! Ezek az őszinte kíváncsiságnak a megnyilvánulásai, amelyek építik az kapcsolatainkat. De ha egy idegen személynek a hálószobájában kutakodom, vagy éppen olyan információkat akarok megszerezni – akár a puszta kíváncsiság okán – amelyek nem rám tartoznak, akkor az nem helyes. Optimális körülmények között, akkor épít a kíváncsiság, ha az, amire vagy akire kíváncsi vagyok, önként adja magát, és oszt meg velem dolgokat, mégpedig olyanokat, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak és nem máséba.

Ézsaiás az Ószövetség egyik legnagyobb prófétája volt. Nagyságát nem a személye milyensége adta, hanem az, hogy az Isten Ézsaiás saját korán túlmutató módon adott át neki üzeneteket, próféciákat. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy Ézsaiás nem csak a kora emberének, népeinek szólt, hanem egy csomó olyan üzenet van megírva a könyvében, amely később, a jövőben nyert értelmet; vagy éppen akkor is, saját korában is jelentett valamit, de azóta is, és ma is fontos jelentéssel bír. Gondolhatunk itt például arra, hogy Ézsaiás nagyon sokat írt Jézusról, mint Megváltóról, pedig Jézus bő 600 évvel Ézsaiás után született meg. Ez már önmagában is csoda. De a mai textus pedig még ennél is tovább megy. Egy olyan bensőséges jelentbe enged belepillantást, amely nagyon ritka és nagyon értékes!

„Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, […] nem fogynak ki […] mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr.” Az Ószövetség hajlamos a szám személyeket viszonylag rugalmasan kezelni és sűrűn váltogatni. Itt is egy ilyen helyzettel szembesülünk. „Ilyen szövetségem van velük” majd rögtön „Lelkem, mely rajtad nyugszik”. Mit jelent ez? Isten arról beszél, hogy ő szövetséget köt a népével. Akkor Izraellel, ma pedig nekünk, keresztényeknek (is) szól ez a szakasz. Manapság nem nagyon használjuk a „szövetség” kifejezést, csak sport, katonai és politikai értelemben. Ráadásul a szövetséget általában olyanok kötik, akiknek szükségük van egymásra. Egyedül nem menne, de majd közösen. Az Istennek pedig nyilvánvalóan nincsen szüksége a mi segítségünkre, hathatós hozzájárulásunkra, nélkülünk is kitűnően boldogul. Mégis az Isten és ember, illetve Isten és az ő népe kapcsolatának egyik legfontosabb leíró fogalma a szövetség. Az Úr, annak ellenére, hogy neki nincsen szüksége ránk, mégsem mondjuk rabszolgaként tekint ránk, hanem szövetséget ajánl fel nekünk. Újra és újra.

És ezeknek a szövetségeknek a teteje nem más, mint a Jézusban megkötött szövetség. És itt, ezen a ponton érünk oda, hogy bepillantást nyerünk egy bensőséges beszélgetésbe, kommunikációba. Sokat beszélünk arról, hogy mit mond nekünk az Isten. Arról is sok szó esik, hogy mi mit mondunk az Istennek, de arról szinte sohasem beszélünk, hogy vajon mondhat, milyen beszélgetés történhet meg pl. az Atya és Jézus Krisztus között. „Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, […] nem fogynak ki […] mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr.” A szövetség nekünk is fel van ajánlva, és ennek a szövetségnek az alapja nem más, mint Krisztus. Ezt a szakaszt úgy is lehet érteni, hogy az Atya beszél a Fiúhoz! Isten beszél Jézus Krisztussal. És hogy honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy több újszövetségi szakasz is rímel erre (pl.: Mt 3,16 vagy Lk 4,18), ahol a Szentlélek Jézus Krisztussal való találkozásáról olvashatunk.

És ez bizony nem bulvár. Itt nem arról van szó, hogy mint egy lesifotós illetéktelenül bepillantunk valami nagyon személyes találkozásba. Itt maga az Isten szól hozzánk a prófétán keresztül!

De miért van ez? Miért kapunk erre lehetőséget? Gondoljunk csak bele. Az Isten Jézus Krisztusban emberré lett (erről beszéltünk tegnap), a Mindenható biológiába költözött azért, hogy mi igaz kapcsolatba kerülhessünk ővele! A mai szakaszból pedig az lesz egyértelmű, hogy az Isten milyen kapcsolatot akar velünk kiépíteni. Egy személyes, közeli, sőt családi kapcsolatot! Amelyben van helye az intimitásnak, van helye a személyes dolgoknak, és van helye annak, hogy mi is megismerhessünk őbelőle minél többet!

Ez az az út, amire elhív bennünket az Isten! Egy közös út, a megismerésnek, a kapcsolatépítésnek és a közösségnek az útja! Lépjünk rá együtt! Ámen

*

3. Karácsony második napja

Egyház, állam, karácsony

textus: Zsoltárok 2,7-10

„7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! 8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. 9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! 10 Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! 11 Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vigadjatok!”

Luther Márton egyik legfontosabb és széles körben ismert gondolata, hogy az államot és az egyházat nem lehet összemosni, hanem szét kell választani. A kettő nem lehet ugyanaz és nem fonódhat össze egy szervezetbe, mert az minden esetben rosszul sül el. És ezt az addigi és az azutáni történelem és igazolta. Soha, de soha nem lett annak jó vége ha az egyház és az állam túl szorosan van egymás mellett. Luther szerint azért nem jó ez az összefonódás, mert más a feladata és működési területe az egyháznak és más az államnak. Az egyház feladata az evangélium, az üdvösség lehetőségének a hirdetése, a vigasztalás, stb. Az állam feladat pedig az, hogy fenntartsa azt a jó rendet, amelyben polgárai normális életet élhetnek, és az egyháznak is meg van a lehetősége arra, hogy ebben a jó rendben működjön és betöltse a saját feladatát. Ez az optimális „munkamegosztás”.

Azonban a történelem során, de manapság is láthatunk a világ távoli és közelebbi pontjain is olyat, hogy ez az optimális egymás mellettiség nem működik. Van, hogy az egyház bele akar szólni abba, ami az állam feladata, vagy éppen az állam akarja bekebelezni az egyházat, egyházakat. Ezeknek a defektusoknak sok oka lehet, de ebbe most nem megyünk bele, mert most nem ez a téma.

Mert a mai témánk az, hogy Luthernek ez a gondolata (egyház és az állam szétválasztása) sokszor túlhasználódik. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy sokan azt gondolják – és bevallom nagyon sokáig én is ezt gondoltam – hogy ez azt is jelenti, hogy a hitnek nincsen és nem is lehet mondanivalója a világ számára a spirituális dimenzión kívül! De ez egyszerűen nem igaz! Csak éppen annyi rossz történelmi és kortárs példa van előttünk egyház és állam kapcsán, hogy már el sem tudjuk képzelni azt, hogy valamilyen formában jól működhet ez a dolog. Pedig lehet. És ennek az útja pedig az, hogy mindezekről intézményes kereteken kívül gondolkodunk. Mert az a gondolat, hogy az egyház és államot szét kell választani nem egyenlő azzal, hogy a hitet és a társadalmat szét kell választani! Van üzenet a világ számára! Igenis van a hitnek mondanivalója a társadalom számára.

És vajon miért állíthatjuk ezt? Pont a karácsony miatt. Az inkarnáció miatt. Az inkarnáció Jézus emberré lételét jelenti. Márpedig Jézus, mint Isten Fia emberré létele azt (is) jelenti, hogy az abszolút spirituális, lelki felöltötte magára az abszolút fizikait, biológiait, a testet. (Erről beszéltünk szenteste.) Így e két dimenzió egy csodálatosan megmagyarázhatatlan harmóniában egyesült, és ezzel (sok minden más mellett) megnyitotta a kaput arra, hogy valahogyan a végest és a végtelent, a lelkit és a testit,… vagy éppen a hitet és a társadalmat össze tudjuk kapcsolni!

A mai igénk pedig éppen erről (is) szól. A zsoltáros, e sorok írója (akinek kilétét homály fedi) minden valószínűség szerint egy réges-régi koronázási ünnepségre írta ezt a művet, de ma már tudjuk, hogy e mellett az Isten lelke által prófétált is, mégpedig Krisztusról. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy két kapcsolódási pont is van az Újszövetség és eme sorok tartalma között. Az első: „Az én fiam vagy!”-mondja az Úr. És bizony Jézusnak mondja, amikor megkereszteli őt Keresztelő János a Jordán folyóban: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,26-17) (Ez a kapcsolódási pont már előkerült tegnap, karácsony első napján is.) A második: „Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.”- írja a zsoltár és szinte pontosan ugyanezeket a szavakat mondja az ördög, mikor megkísérti Jézust. „magával vitte [Jézust] az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Mt 4,8-9). Micsoda ravaszság! Azt próbálta meg az ördög eladni Jézusnak, amit csak az Atyától fogadhat el! De nem járt sikerrel!

„Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vigadjatok!”- hangzik a mai ige. A népek, a földkerekség mind-mind Jézus birtoka! Ő neki van jogosultsága ítélkezni fölötte. És ez alól senki sem kivétel, még a királyok, uralkodók, vezetők, sőt a bírák sem! Ők is elszámolással tartoznak Neki!

De vajon mi az, amit számon kér Jézus? Mi az, aminek egy szerinte való emberi közösségben meg kell valósulnia? Mi az az üzenet, amit a hit adhat a társadalomnak?

„Fontos vagy” – üzeni a karácsony a társadalom minden tagjának. „Nem funkcionálisan vagy fontos, azért mert jól teljesítesz, vagy mert olyan a pedigréd, hanem mert ember vagy! Fontos vagy az Istennek, annyira, hogy elküldje érted (is) az ő Fiát.” „Felelős vagy.” - üzeni a karácsony a vezetőknek, hatalmasoknak, uraknak és potentátoknak. „Felelős vagy, mert abban a megtiszteltetésben van részed, hogy vezethetsz. Ezt pedig a Krisztus számon fogja kérni rajtad.”

S bár ez a mai igénkben ez már nincsen benne, de ha Jézus érkezésére, inkarnációjára és szolgálatára, attitűdjére gondolunk, akkor két szó van most a szívemen lezárásképpen: igazság és kegyelem. Ez a két látszólag ellentmondó kifejezés csodálatosan összefoglalja Jézus szolgálatát. Milyen fantasztikus lenne, ha emberi közösségeinket is ez jellemezné: az igazság és igazságosság, amelyben elvszerűen egyenjogú minden ember, s amelyben az Isten a viszonyítási pont; és a kegyelem, amely megakadályoz abban, hogy az igazsághoz ragaszkodás közben merevvé, rigiddé váljunk és a szeretet szemüvegén át mindig meglássuk az ember az ügyek, a kódok, és a számok mögött! De jó lenne!

Legyen ez (is) az inkarnáció üzenete! Ámen