Elképzelt evangélium - Mt 9,9-13 (Hetvened vasárnap, 2022.02.13.)

textus: Mt 9,9-13

“9 Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt. 10 És történt, amikor Jézus asztalnál ült a házban, hogy sok vámszedő és bűnös jött, és odatelepedett Jézushoz és az ő tanítványaihoz. 11 Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? 12 Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 13 Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”

Az utóbbi időben elkezdtem újra könyveket vásárolni. Ez azért nagy szó, mert amikor befejeztem az egyetemet, akkor megfogadtam, hogy nem veszek új könyveket, mert így is annyit kell cipelni, mondjuk költözéskor, hogy az katasztrófa. Persze ettől még olvastam, csak éppen e-könyv olvasóval, vagy könyvtárból. De aztán találkoztam a Könyvmentőkkel, akik a régi könyveket árusítják potom összegért un. könyvszekerekből. És akár Veszprémben, akár Pesten találkozom ilyen könyvszekérrel, nem tudok elmenni úgy mellette, hogy ne vegyek két-három könyvet. Olyanokat többségében, amelyeket én is olvastam kamasz és tinédzser koromban - és nem titkoltan azért veszek most meg újra - hogy hátha a lányaim is olvasni fogják. Beleolvasva ezekbe a régi könyvekbe (mint pl. a Vörös Kalóz, Winnetou, a Sós Sziklák Völgye, Rejtelmes Sziget, stb.) észrevettem egy nagyon jelentős különbséget azokhoz a könyvekhez képest, amelyeket ma írnak, és persze én is olvastam. Ez pedig a részletgazdagság. A mai könyvek sokkal, de sokkal részletgazdagabbak, mint a régebbiek. Már csak azon is meg lehet ezt figyelni, hogy - kis túlzással - ma nem lehet eladni egy regényt 3-400 oldal alatt, régebben pedig a klasszikusok is jól megíródtak 150-200 oldalon. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez egy jó tendencia. Miért is ne lenne jó, ha részletesebbek, vagy bőségesebbek a könyvek? És, igen, ennek van jó oldala is, hiszen jobban el lehet mesélni egy történetet, ha bővebben, részletesebben van megírva. De van egy nagyon nagy hátulütője is ennek a folyamatnak. Ez pedig az, hogy a részletesebb, vagy éppen túl részletes leírás, nem nagyon hagy teret a képzelőerőnek! Márpedig egy történetbe való belehelyezkedés egyik alapeleme a képzelőerő. Elképzelem, hogy milyenek a szereplők, milyen a táj, az idő, stb. Sőt! Amikor valami történik, de nincsen minden ízében kibontva, akkor elképzelem, hogy mi történhetett azokban a “lukakban”, amelyeket a szerző meghagyott. Klasszikus eset pl. amikor egy fejezet azzal kezdődik, hogy “tíz év múlva”, akkor vajon mi történt abban a tíz évben? Hogyan változtak a szereplők? Hogyan alakult a élet?

A mai igénk csúcsra járatja a tömörséget. A textus ugyanis tulajdonképpen kettő történet egybefűzve, amiből ma csak az elsőt fogjuk megnézni. Így szól: “Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt.” Ennyi. Nos, Máté nem vitte túlzásba a dolgot. Főleg annak a tudatában nem, hogy ez a szakasz őróla szól. Igen, Mátéról, a szerzőről! Pont magáról nem akart írni!? Máté evangéliuma, vagy mi!? De persze azt is feltételezhetjük, hogy “Hát, ő ilyen volt, nem szerette magát az előtérbe tolni. Vannak ilyen emberek…” 

Nekem azonban van egy másik tippem. És ehhez segítségül kell hívnunk a képzelőerőt, amelynek Máté bőven-bőven helyet hagy! “Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt.” Ugyanis ennek az egy versnyi történetnek a lényegét nem a szavakban, hanem az egyik lukban, vagy - ha úgy tetszik -  szóközben találjuk meg. 

Máté vámszedő volt. Ez egy nagyon kevéssé tisztelt, de nagyon jól jövedelmező szakma volt. Tulajdonéppen a vámszedők a mindenre kirótt adót és vámot szedték be. Ezért ők nem fizetést kaptak, hanem az állam (jelen esetben a Római Birodalom) megmondta, hogy mennyi pénzt akar látni egy bizonyos terület adóiból, vámjaiból, ami maradt az pedig a vámszedőké volt. Éppen ezért minden vámszedő lényegesen több pénzt szedett be mint kellett, hiszen ebből volt a profit. És éppen ezért nem nagyon szerették őket az emberek.

Nos, Máté ott ül a vámszedő asztalnál, szedi és számolja a pénzt, amit a kereskedelmi forgalomba hozott áruk árusítóitól és az áthaladó szállítmányozóktól kapott. Odalép hozzá egy vadidegen “ember” és ennyit mond: “Kövess engem!” Alaphelyzetben mik lehettek volna a válaszok egy ilyen kérdésre? 

1. Micsoda…? Na húzz innen!

2. Ki vagy te, és mit akarsz?

3. Egy. Nem ismerjük egymást, úgyhogy ne tegezz! Kettő: Mégis miért kellene utánad mennem!

Ezen túlmenően pedig használjuk a képzelőerőnket… 

De itt semmi ilyesmit nem olvasunk, csak ennyit: “Kövess engem! Az [ti. Máté] felkelt, és követte őt.” Engem igazán az érdekel, hogy mi történt a “Kövess engem!” felkiáltójele és “Az felkelt, és követte őt.” “az”-határozott névelője között, abban a lukban, abban az egy darab szóközben! Mi vehette rá Mátét arra, hogy ott hagyjon csapot-papot, a pénzt, a jól jövedelmező posztot (mert, mint később kiderült, az állását is otthagyta) és kövesse Jézus? Mi zajlott le benne? Mi volt Jézus szavaiban, amely arra késztetett egy embert, hogy mindent otthagyva utána menjen, ismeretlenül is? Mi lehetett Jézus szavában? Mi volt benne? Mije volt ennek a két szónak “Kövess engem!”? 

Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ találjunk egy másik evangéliumot kell segítségül hívni. János evangéliuma így kezdődik: “Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,1.4) Amikor itt “Igé”-t olvasunk nagy betűvel, akkor magára Jézusra kell gondolni. Az “ige” szó pedig azt jelenti, hogy “szó” (logosz). Ha szó szerint akarjuk fordítani ezt a szakaszt, akkor így is tudnánk: “Kezdetben volt az Szó, és a Szó Istennél volt, és a Szó Isten volt. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” Tehát, ha azt kérdezzük, hogy mi volt Jézus szavában benne, mi volt az az erő, ami akkora hatást ért el Máténál, hogy azonnal a tanítványává lett, akkor a válasz nagyon egyszerű: maga Jézus. Maga a Szó! Jézus szavában maga Jézus van benne, úgy, olyan fennkölt önazonossággal, olyan egységet képezve, olyan isteni erővel, mégis mindennemű erőszak nélkül, hogy arra Máté csak egyetlen választ adhatott: felkelt és követte Őt!

És éppen ennek mentén jöhetünk rá arra is, hogy miért ilyen rövid - egyetlen igevers - ez a történet. Azért mert Máté, aki ezt megtapasztalta, pontosan tudta, hogy itt nem ő a lényeg, nem az általa adott válasz, hanem Jézus személye, és az Ő teremtő és elhívó szava! Arról pedig nem sokat lehet írni, hiszen csakis a tapasztalat és valami nagyon belső lelki mozdulat az, ami bizonyosságot ad felőle! 

Ma kezdődik az az időszak (három vasárnap), amelyet böjtelőnek nevezünk. Ez egy ősi keresztény időszak, amely már csak nálunk evangélikusoknál van szokásban. Bár a néphagyományban még a farsangi időszak van, de mi már úgy vagyunk benne, hogy már előre tekintünk a böjtre, sőt már előre tekintünk a keresztre és a húsvétra is.  Mert csakis onnan, a Jézus történet csúcspontja által érthetjük meg Jézus személyét és Jézus szavát is. Csakis nagypéntek hatalmas szeretete az, amely megvilágosítja a Szó erejét, amely nekünk is szól ma: Kövess engem!