Ez a nap más mint a többi - 2Kor 5,1-10 (Óév este, 2022.12.31.)

textus: 2Kor 5,1-10

“1 Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2 Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, 3 ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4 Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5 Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. 6 Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; 7 mert hitben járunk, nem látásban. 8 De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. 9 Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. 10 Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”

Nem olyan régen, a kislányommal, Zoéval, megbeszéltük, hogy miért hosszabbodnak a nappalok. December 22-én van a téli napforduló, s ennek mentén beszélgettünk. Előszedtük a nagy világatlaszt, aminek van csillagászati része is, és megnéztük, hogy hogyan kering a Föld a Nap körül, és hogyan forog a Föld, s ennek mentén a nappal és az éjszaka okait, illetve a napfordulókat, napéjegyenlőségeket. Megkérdezte Zoé: “Ez mindig így van.” “Igen, kicsim, - válaszoltam - minden nap, ebből a szempontból, ugyanaz.”

Ma mégis itt vagyunk, és mindannyian azt érezzük, hogy ez a nap más. Ugyanúgy keringünk a Nap körül, ugyanúgy forog a Föld, de mégis más. Olyannyira érezzük - és mindig is éreztük - hogy óév estéje, bekerült az egyházi ünnepek közé, holott nincsen semmilyen biblikus, vagy keresztény tartalma. Azt érezzük, hogy ez a nap más mint a többi, de nem csak egy embernek - mint a dalban - hanem mindenkinek. És ezzel együtt, egyfajta furcsa ellenpontként, vissza is tekintünk ekkor, előre is, s valahogyan ettől senki földjévé válik ez a nap. Egyszerre mindenkié és senkié. És talán éppen emiatt mindenki érzi, hogy valamit tenni kell. Mulatni kell. El kell “múlatni” ezt a napot. 

Mulatni, bulizni? Miért? Hát három dolog miatt lehet szórakozni ezen a napon. Vagy azért mert meg akarjuk ünnepelni az elmúló esztendő sikereit, vagy éppen el akarjuk felejteni egy kicsit mindazt, ami történt, és oldani a szorongást, annak kapcsán, ami majd történni fog. A harmadik - s talán ez a leggyakoribb - magunkat ünnepeljük, hogy túléltük ezt az évet is…

“Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat,” Amikor Pál apostol ebben a szakaszban “sátorról” és “házról” beszél, akkor nem épületekről beszél, hanem az emberről, az ember testéről. Azt fogalmazza meg, hogy ez a forma, amiben ma létezünk, az időnek alá van vetve. Annak az időnek, amely mindig ugyanúgy telik - hasonlóan a Föld mozgásához - de mégis annyiféleképp érezzük. Itt, ezen a földön, csak “sátorunk” van, ideiglenes, és könnyen összeomló építmény, de odaát maradandó ház, nem is akármilyen, hanem olyan amit maga az Isten készített. Persze bennünket is az Isten teremtett, de az mégiscsak egy isteni kézműves dolog lesz! Amikor ezt az igét olvastam, rögtön a számítógépház jutott eszembe, az asztali számítógépeknek a doboza. Régen hatalmas volt, majd egyre kisebb, majd megint nagy. A lényeg, hogy mindig változtatni kellett, ahhoz képest, hogy mit rakunk bele, mi az, ami megfelel a kor és funkció követelményeinek. A mi testünk is ilyen. A mostani megfelel a jelenlegi kondícióknak, de eljön majd az idő, amikor elhasználódik, s már “nem fér majd bele” mindaz, aminek bele kellene férnie. Ekkor kapunk majd egy másik házat az Istentől, az ő örök országában. 

És ez bizony nagyon jó lesz! “Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat,”- írja Pál. Amikor, az igehirdetésre készülve, először elolvastam a szakaszt, akkor - valószínűleg a számítógépes hasonlat miatt - félreolvastam, így: “Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felTölteni rá mennyből való hajlékunkat,” Nem felölteni, hanem feltölteni. Aztán még vagy háromszor el kellett olvasnom. Éreztem, hogy valami nem stimmel, nem emlékszem arra, hogy ilyen informatikai szakkifejezés lett volna a Bibliában. De valahogy, a szemem ezt látta újra és újra: “feltölteni”. És nem is tévedem nagyot. Sőt! ha benne maradunk ebben az informatikai példában, akkor valójában az Isten által készített új életet, benne az új testet felölteni, annyit jelent, mint az Istenhez feltölteni! Hiszen pontosan ez a cél! Ott lenni az Isten mellett!

És az Isten nem árul zsákbamacskát! “Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk.” A Szentlélek közöttünk és bennünk van. Az Isten személyét és jelenlétét nem csupán tudhatjuk, de érezhetjük, tapasztalhatjuk is. A Lélek záloga (szó szerint: “előleg”) itt van közöttünk!

Éppen ezért, hívő emberként, más időszemléletünk kell, hogy legyen! Persze mi is rohanunk, intézkedünk, dolgozunk, öregszünk, és mi is úgy érezzük, hogy ma másképpen telik az idő, holott ma is csupán 24 óra telik el és mi is csak egy nappal lettünk idősebbek, mint tegnap. De mégis, a múló idő szorításában is ott kell mozognia valahol bent a lelkünkben: A Krisztus örök életre hívott el bennünket! És már ebben az életben is elhelyezte azokat a kegyelem csomagokat, amelyeket nekünk szánt, hogy megérezhessük őt! 

Vajon ebben az esztendőben melyek voltak ezek?